Trendi lett a Trabant, több milliót is elkérhetnek értük

Németországban egyre kapósabb az NDK kultikus autója, ami az árán is meglátszik.

trabant
Fotó: Shutterstock
Nagyot emelkedett a Trabantok átlagára Németországban: egy különlegesebb, jobb állapotú változatáért akár 10 millió forintnak megfelelő eurót is elkérhetnek – ráadásul a nosztalgiaautó értéke tovább növekedhet a jövőben.

Rákaptak a németek a Trabantra

A Trabant 601-et 60 éve mutatták be Lipcsében, amit később a Trabant 500-as (P 50) és 600-as (P 60) modellek váltottak. Németország újraegyesítéséig több mint 2,8 millió darabot gyártottak Zwickauban a 601-esből, de 1989 után már alig volt kereslet az NDK kultikus autójára.

Fotó: Unsplash/Marc Prior

Most úgy tűnik, ismét divatba jött a típus: a német Szövetségi Közlekedési Hatóság szerint az ország útjain 40 ezer Trabant közlekedett tavaly, írja a Haszon.

Gerd Heinemann, a BBE Automotive munkatársa a Tagesspiegelnek elmondta, az egykor „műanyag bombázónak” és „versenykartonnak” csúfolt kisautót átlagosan 7300 euróért, közel 3 millió forintért árulják átlagban a piacon.

Ez is érdekelhet: Nem viszik az e-Mustangokat, milliókkal csökkentenek az autók árain

Photo by Waldemar on Unsplashmulticolored sedan

A szakember hozzátette:

néhány különlegesebb, jobb állapotban lévő Trabantért akár 25 ezer eurónál (majdnem 10 millió forint) is többet elkérnek, de az autók ára ennél is tovább emelkedhet.

Heinemann ráadásul további 5 százalékos drágulására számít évente.

Magyarországon is népszerűek a retró márkák

A Haszon bemutatta a Tó-retró online felmérését is, amiből kiderült, a Magyarországon régen kapható, manapság retrónak számító márkák közül a válaszadóknak leginkább

  • a Bambi,
  • a Traubi,
  • a Trabant,
  • a Trapper farmer,
  • az Alföldi papucs,
  • és a Leó jégrém hiányzik.

Emellett minden ötödik megkérdezett vásárolt az elmúlt hónapban ma is létező, régi magyar brandektől, például Márka üdítőt, vagy valamilyen retro csokit – ráadásul minden tizediknek jelenleg is van Tisza cipője.

Olvasd el ezt is! Ezek az autómárkák lehetnek a legmegbízhatóbbak egy kutatás szerint

A felmérésből az is kiderült, hogy a Kádár-retró még mindig tarol: 85 százalékuk ezt az időszakot és stílust kedveli a leginkább, ezt az olasz „dolce vita” követte, valamit az amerikai és a francia retroirányzatok.

A kutatásban 670-en, 60 százalékban nők és 40 százalékban férfiak vettek részt. A megkérdezettek 70 százaléka 45 évnél idősebb volt, 23 százalékot tettek ki a 34-44 évesek, valamint 7 százalékot a 34 év alattiak.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


AMI MÉG ÉRDEKELHET