A KPMG 24. éves felmérésében kérdezte meg a világ autóipari vezetőit arról, hogy szerintük hány évet kell még várni arra, hogy ne legyen akkora különbség a hagyományos és az e-autók árai között.
Fotó: Juice / Unsplash
A válaszok alapján a vezetők többsége úgy véli, hogy az évtized végére már hasonló áron juthatnak tisztán elektromos autókhoz a vásárlók.
A felmérésben 70 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy 2030-ra paritást vár, azonban jelentős eltérések tapasztalhatók egyes piacokon. Kínában például ennél is többen, a vezetők mintegy 87 százaléka számít az árak kiegyenlítődésére az évtized végével bezárólag.
A Tesla és a BYD között élesedik a verseny: Ekkor érkezhet a Tesla olcsó autója, ami a BYD-vel versenyezne
Persze a kutatás nem csak ezt a kérdéskört vizsgálta; például az is kiderült, hogy az iparág eddig több mint 500 milliárd dollárt fordított a tisztán elektromos meghajtású autókra való átállásra. Ugyanakkor a vezetők aggódnak a szektor nyereségtermelő képessége miatt, aggályaikat elsősorban a világgazdaságban tapasztalható problémákra, valamint az egyre növekvő költségekre vezetik vissza.
Az elkövetkező öt évben a helyzet javulására a japán vezetők csupán alig 10, a nyugat-európai döntéshozók 24, a kínai csúcsmenedzsereknek pedig összesen 24 százaléka számít.
Túlkínálat van a piacon, bedőltek a nyersanyagárak
Fotó: JP Valery / Unsplash
A Haszon felhívja rá a figyelmet, hogy mindezzel együtt az akkumulátorok nyersanyagainak a piacán jelentős túlkínálat lépett fel, így a lítium- és a nikkelgyártók így egymás után állítják le vagy késleltetik projektjeiket. A túltermelés miatt több, a villanyautók gyártásához elengedhetetlen nyersanyagnak zuhant be az ára, de az autók értékesítési rátája is csökkent.
2023 eleje óta a lítium-ion akkumulátorokban használt lítium ára 90 százalékot zuhant, a nikkel árszintje pedig ugyanebben az időszakban nagyjából a felére csökkent.
A Ford e-autói például nem érdeklik a vásárlókat: Nem viszik az e-Mustangokat, milliókkal csökkentenek az autók árain
Emiatt több nyersanyagkitermelő vállalat is hátralépett egyet: a lítiummal dolgozó amerikai Albermale óriáscég például ideiglenesen felfüggesztette legújabb projektjét, az amerikai Dél-Karolina államba tervezett üzemének felépítését. Európában is hasonló a helyzet, itt például a svájci bányászati és kereskedelmi nagyvállalatnak, a Glencorenak kellett abbahagynia a termelést egyik, új-kaledóniai nikkelbányájában és feldolgozóüzemében.
Az autógyártók közül egyébként a Ford, a General Motors és a Volvo is késlelteti villanyautós beruházásait.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Ezek az autómárkák lehetnek a legmegbízhatóbbak egy kutatás szerint ›
- Három modellel kecsegtet a BYD, ennyibe kerülhetnek az új luxusautók ›
- Kevesen múlott, hogy az Aston Martin autója lett James Bond ikonikus járműve ›
- 18 év után ismét egy Renault az év autója ›
- 2024-ben ez az autó lehet „Európa legjobb vétele" ›
- Legendás modelljét, a Renault 4-et támasztja fel a Renault ›
- Autóval Horvátországba: erre az 5 dologra mindenképp figyelj! ›
- Új versenyző: már szállítják a Xiaomi olcsó elektromos autóit ›