A Balaton közelségében található, 1996 óta őrizetlenül álló egykori szovjet laktanya Magyarország talán legismertebb szellemvárosának tekinthető. A Veszprémhez közeli Szentkirályszabadját a köznyelvben csak „magyar Csernobilként” szokták emlegetni, a kifosztott laktanya meglátogatásáért mostantól viszont fizetnünk kell.
A Veszprém vármegyében található Szentkirályszabadján még a hatvanas-hetvenes években épült fel a mára teljesen elhagyatottá vált katonaváros, ahol egészen 1989-ig szovjet katonák ezrei szolgáltak.
Akadnak még szellemvárosok itthon: 4 elhagyatott szellemváros Magyarországon, ha van elég bátorságunk
A laktanyához egykoron külön iskola, színház, kórház, kocsma, mozi és boltok is tartoztak, de az 1990-es években hanyatlásnak indult. Területét egészen 1996-ig őrizték, mivel előfordult, hogy a korábban ott szolgáló katonák visszatértek egy-egy tárgyért, de ekkoriban már szinte teljesen kihaltnak számított.
1996-ban viszont beindult a mai látképet is eredményező fosztogatás, és mára már a legtöbb épületnek csak a váza maradt fenn. A posztapokaliptikus helyszín azóta egy külön látványosságnak nőtte ki magát, mely közkedvelt célpontja az urbex-turistáknak.
Magára hagyott vasútállomásokról is írtunk már: 4+1 elhagyatott vasútállomás, amit még mindig felkeresnek a kíváncsi utasok
Szentkirályszabadja
Fotó: Shuttertstock
A szellemvárost 2007-ben felvásárolta egy cég, azóta hivatalosan engedély kell a felkereséséhez, ám a legtöbb látogató inkább megspórolja ezt a kört, és igyekszik észrevétlenül besurranni területére.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hely tulajdonosa eldöntötte, hogy fizetőssé teszi a belépést Szentirályszabadjára,
a belépő fejenként kétezer forint, melyről nyugtát is adnak.
Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni, egyrészt mivel a hely bejáratait biztonsági őrök őrzik, valamint az urbexesek körében arra is figyelmeztettek, hogy a területen három nagytestű kutyával is találkozhatunk.
(Forrás: Lelépő, Sokszínű Vidék)
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Kína elfeledett halászfaluja, amit a természet visszakövetelt ›
- Az alaszkai település, ahol szinte mindenki ugyanabban az épületben lakik ›
- 5 hátborzongató hely a világon, ahol csak a kísértetek érzik jól magukat ›
- Egykoron a hajósok rettegtek ettől a partszakasztól, ma Dánia egyik fő látványossága ›
- Kína posztapokaliptikus projektje: ezért van ennyi szellemváros az országban ›
- Az egykoron virágzó település Párizs mellett, amit ma már szellemfaluként ismernek ›