Olcsón vonatozni? Nagyot spórolhatsz, ha követed ezeket a tippeket!

Néhány egyszerű lépéssel faraghatunk a költségeken.

vonat
Shutterstock

A vonatos utazások egyre népszerűbbek, ám nem minden esetben számít a legolcsóbb közlekedési formának. Egy szakértő segítségével bemutatunk néhány tippet, amivel lefaraghatsz a költségeidből!

A Rail Europe egy vasúti közlekedéssel foglalkozó internetes platform, amely kontinensünkre specializálódik. Honlapjukon keresztül közvetlenül vásárolhatunk jegyet a legismertebb európai vasúti társaságoktól, de ár-összehasonlító funkció is elérhető rajta.

A vállalat ügyvezetője, Björn Bender maga is vonatrajongó – csak a tavalyi évben több mint 75 ezer kilométert utazott vasúton szerte a kontinensen –, valamint az iparág elismert szakértője.

Bender az Euronewsnak adott interjújában most elárulta, mire kell figyelnünk, ha olcsón akarunk vonatjegyet vásárolni.

Fotó: Unsplash/Jacques Bopp

Merthogy a vasút, noha már lassan 200 éve velünk van, még mindig nem számít a legolcsóbb közlekedési eszköznek. Nem egyszer előfordul, hogy úti célunkra egy fapados légitársasággal is olcsóbban juthatunk el, mint kötöttpályás közlekedéssel.

Ez is érdekelhet a témában: 4 éjszakai vonatút Budapestről, ha hálókocsiban járnád be Európát

Mindazonáltal a mai napig igen népszerű ez az utazási mód, sőt különösen jó időszakot él meg most az iparág:

a Rail Europe 2023-ban 66%-os növekedést tapasztalt a foglalásban a megelőző évhez képest.

Na de lássuk a szakértői tippeket!

Ne a vasúti társaságokon keresztül foglaljunk!

Ez a fajta tudatosság a repülésben már jelen van: a többség már nem a légitársaságok honlapján keresztül foglal jegyet, hanem különböző ár-összehasonlító platformokon keresztül. Vonatjegy-vásárláskor azonban gyakran a régi berögződéseinkre hagyatkozunk, pedig nem kéne: az említett Rail Europe-on kívül az Omio és a Kayak is kínál hasonló szolgáltatást.

Foglaljunk időben!

Fotó: Roland Lösslein / Unsplash

Többet láthatunk így, mint a repülő ablakán keresztül

Minél korábban foglalunk, annál olcsóbban jövünk ki – így szól a közlekedés aranyszabálya. Bender szerint a helyzet kicsit bonyolultabb ennél: általában létezik egy konkrét időablak, amikor a legkedvezőbb áron vásárolhatunk jegyet.

Rendszerint 7-12 héttel az utazás napja előtt érdemes foglalnunk.

Figyelmedbe ajánljuk: A világ legnagyobb vasútállomása, ahol közel egymillió utas is megfordulhat

Ne féljünk az átszállástól!

A közvetlen járatok kétségkívül kényelmesek, ugyanakkor általában drágábbak is az átszállásos megoldásnál. Ha azonban hajlandóak vagyunk akár csak egy alkalommal is járatot váltani, sokkal olcsóbban is kijöhetünk. Nem kell félnünk attól, hogy eltévedünk, ma már a legtöbb pályaudvaron könnyen és gyorsan megoldható az átszállás.

Vegyünk részt a hűségprogramokban!

Ahogy a légitársaságok, úgy általában a vasúti cégek is honorálják a visszatérő vendégeket.

Ha gyakran közlekedünk vonattal, mindenképpen éljünk a hűségprogram adta lehetőségekkel!

Így nemcsak a jegyárból kaphatunk engedményt, számtalan egyéb kedvezménnyel is jutalmaznak minket.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazin néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET