Fedezd fel Európát: 4 országot és 7 várost érintő éjszakai vonatút indul márciusban
Csehországtól Belgiumig.
Európa-szerte egyre nagyobb a hangsúly a vonatos utazásokon, az European Sleepernek köszönhetően pedig most hét várost látogathatunk meg egyetlen utazás során. A Good Night Trainnek keresztelt járat március végén Csehországból indul, majd Németországon és Hollandián át érkezik Belgiumba.
Március 25-től indul majd el az European Sleeper legújabb járata, ami négy országon és hét városon át viszi majd keresztül utasait. A hét több napján közlekedő Good Night Trainnel hétköznapi, illetve hétvégi kiruccanásra is van lehetőségünk.
A pénztárcabarát vonatutakról már írtunk: Éjszakai körutazás: mutatjuk Európa legolcsóbb hálókocsis útvonalait!
A Brüsszelt, Amszterdamot és Berlint érintő útvonal eddig is létezett, ezt egészítették ki most a prágai állomással. Ha ugyanazzal a vonattal szeretnénk utazni, amivel elindultunk, akkor az utat egy nap alatt is megtehetjük, ám a vonatok rendszeresen közlekednek, ezért akár le is szállhatunk egy-egy állomáson.
Brüsszelből indulva hétfőnként, szerdánként és péntekenként, Prágából indulva pedig vasárnaponként, keddenként és csütörtökönként tudunk felszállni az adott járatra.
Brüsszelből indulva este 7 óra 22 percre kell a peronokon állnunk, míg a prágai pályaudvaron este 6 óra 14 percre várják a szerelvényt. Előbbi esetében a vonat másnap reggel 10 óra 56 percre érkezünk meg a végállomásnak számító Prágába, míg fordított esetben másnap 9 óra 27 percre fut be a vonat a brüsszeli állomásra – ismerteti a menetrendet az Euronews.
Persze ezek az idősávok csak akkor érvényesek, ha egyáltalán nem szállunk le útközben a vonatról.
Egy jóval drágább vonatútra is befizethetünk: 4 kontinens, 80 nap: a föld körüli luxusvonatút, ami Magyarországot is érinti
A járaton háromféle opció közül válogathatunk. A rövidebb távokra az SNCB International akciójának keretében 39 euróért (nagyjából 15 ezer forintért) foglalhatunk ülőhelyet. A hatszemélyes hálókocsikra szóló jegyet 69 euróért (megközelítőleg 27 ezer forintért), míg a háromágyas kabinokba szóló ágyat 129 euróért (kis híján 50 ezer forintért) tudjuk beszerezni – utóbbi árába a reggeli és egy welcome drink is beletartozik.
Mindemellett az egyedül utazó nők kényelméért létrehoztak egy csak nőknek szóló opciót, ami a négyszemélyes és a háromszemélyes kabinokban is elérhető.
Ez is érdekelhet: 2024 legjobb vonatútjai Európában, amiket érdemes lesz kipróbálni
A vonat az alábbi városokat érinti:
- Prága, Csehország
- Drezda, Németország
- Deventer, Hollandia
- Amszterdam, Hollandia
- Rotterdam, Hollandia
- Antwerpen, Belgium
- Brüsszel, Belgium
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Az Egyesült Királyság legmagányosabb vasútállomása, amit csak pár tucat utas használ ›
- 5 európai úti cél, ami tökéletes egy tavaszi kiruccanáshoz ›
- 5 budapesti helyszín, amire rá se ismernénk a múltbeli képek alapján ›
- 2024 legjobb vonatútjai Európában, amiket érdemes lesz kipróbálni ›
- Imádtak a magyarok éjszaka vonatozni, ezek voltak a legnépszerűbb útvonalak ›
- Drasztikus változás jöhet Spanyolország légi közlekedésében ›
- Ki lehet nyitni repülés közben egy repülőgép ajtaját? ›