Két szomszédunk is a legboldogabb országok között – Magyarországon már nincs akkora jókedv

Hármas holtverseny alakult ki a második helyen.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat minden évben utánajár annak, hogy az EU egyes országaiban mennyire érzik boldognak, elégedettnek magukat a lakosok. Míg azt feltételeznénk, hogy a gazdagabb országokban boldogabbak az emberek, a legfrissebb eredmények szerint ez nincs feltétlen így.


Az Eurostat 2023-ban is felmérte a kontinens 27 országának általános boldogságát, amihez arra kérték a válaszadókat, hogy egy egytől tízig terjedő skálán osztályozzák, mennyire voltak elégedettek saját életükkel 2022-ben. A kutatásban arra is kíváncsiak voltak, hogy a kitöltők mennyire optimisták – vagy éppen pesszimisták – jövőjüket illetően.

A felmérésben résztvevő 27 országból csupán Bulgária ért el hatos pontszámnál kevesebbet (5,6), őt meglepő módon Németország (6,5) követte a ranglista hátulján.

A kontinens egyik legerősebb gazdaságával bíró országában 2021-hez mérten tavaly nagyot csökkent a boldogságindex: a tavalyi 7,1-es pontszámhoz képest idén ez a szám 6,5-re esett vissza.

Bár a csupasz statisztikai adatok nem magyarázzák meg, miért romlott a németek életkedve, a kölni Rheingold Institute kicsit részletesebben is utánajárt a kérdéskörnek. Felmérésükben a kérdőíveket mélyinterjúkkal egészítették ki, amiből az derült ki, hogy a résztvevők 20 százaléka rengeteget szorong, 9 százalékuk pedig a „közönyös és visszahúzódó” kategóriához tartozik.

Az Euronews hozzáteszi, hogy a német gazdaság stagnálása, az ukrajnai háborúval kapcsolatos általános nyugtalanság, illetve a politika területén tapasztalt elégedetlenség mind hozzájárulhatott ezekhez az eredményekhez.

A legtöbb európai országban azért nem ennyire borúlátóak, sőt: az európai átlag 7,1-re tehető.

Ausztriában például kifejezetten elégedettek voltak a válaszadók az életükkel. A nyugati szomszédunk ugyanis 8-as átlagponttal zárta a felmérést, így Ausztria „hivatalosan” is Európa legboldogabb országának mondható. Míg az nem feltétlen meglepő, hogy Ausztria vihette haza az aranyérmet, a második helyezettek már annál érdekesebbek:

a dobogó második fokán ugyanis Lengyelország, Románia és Finnország áll 7,7-es pontszámokkal.

A magas boldogságindex ellenére Románia és Lengyelország sem tartozik a leggazdagabb nemzetek közé, ami arra enged következtetni, hogy a több pénz önmagában nem vezet boldogabb élethez. Ehelyett úgy tűnik, hogy az olyan tényezők, mint a kor, az iskolai végzettség, vagy a családi és a pénzügyi helyzet sokkal inkább befolyásolják a polgárok elégedettségét, boldogságát.

Magyarország egyébként 6,9-es pontszámával a lista végén található.

Nyelvtudásban viszont egészen jól teljesítettünk: Magas szintű a magyarok angol nyelvtudása egy friss felmérés szerint

Mi befolyásolja az elégedettséget?

A kutatás érdekessége még, hogy a 16–29 évesek jóval boldogabbnak mondták magukat, mint a 65 év felettiek. Az ellenkező trend csupán Dániában, Svédországban, Írországban, Hollandiában, Luxemburgban és Finnországban volt megfigyelhető – utóbbi ország Lengyelországhoz és Romániához hasonlóan szintén 7,7-es pontszámot ért el.

Fotó: Vasily Koloda / Unsplash

Persze az anyagi jólétnek azért bőven van köze a boldogsághoz, csak nem közvetlen módon.

Úgy látszik, hogy az iskolázottság foka eléggé meghatározza azt, hogy mennyire elégedettek a résztvevők az életükkel – ez pedig részben összekapcsolható az anyagi helyzettel is.

Az életelégedettség szintje ugyanis minden tagállamban az iskolázottsági szinttel párhuzamosan emelkedett. A különbség Szlovákiában mutatkozott meg a leginkább, ahol mintegy 1,6 pontnyi különbség volt megfigyelhető az egyetemet végzett, és az általános végzettséggel rendelkezők között.

Erről olvastál már? Egyetlen ember maradt, aki beszéli azt az ősi nyelvet, amiben nem létezik az „igen" és a „nem"

A teljes lista egyébként így néz ki: 

  1. Ausztria – 7,9
  2. Lengyelország, Románia, Finnország – 7,7
  3. Belgium, Hollandia – 7,6
  4. Dánia, Szlovénia – 7,5
  5. Csehország, Írország, Málta, Svédország – 7,4
  6. Észtország, Olaszország, Ciprus, Luxemburg – 7,2
  7. Spanyolország, Litvánia – 7,1
  8. Franciaország, Portugália, Szlovákia – 7,0
  9. Magyarország – 6,9
  10. Horvátország, Lettország – 6,8
  11. Görögország – 6,7
  12. Németország – 6,5
  13. Bulgária – 5,6

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET