Európa legbarátságosabb városai: magyar nincs, de 4 szomszédos város is a listán
Több mint félmillió értékelés alapján.

Egy tervezett városlátogatásnál a történelem, a látvnivalók, az ételek és az éjszakai élet mellett az adott desztináció „barátságossága" is nagyot nyomhat a latba. Lehet, hogy az úti célunk már önmagában végtelen lehetőségeket kínál, de ahhoz, hogy igazán megismerjük a helyszínt, érdemes egy jót beszélgetni a helyiekkel is.
A világ egyik legismertebb turisztikai lapja, a Condé Nast Traveler által alapított Readers’ Choice Awards a leghosszabb ideje működő elismerés az utazási ágazatban, különlegességét az adja, hogy az értékelések az utazóktól származnak. Idén több mint 520 ezer brit és amerikai olvasó töltötte ki az értékelést, átfogó képet adva a világ különböző tájain tett utazásaikról.
Más kategóriában már volt magyar érdekeltség: A régió legjobbjai közé választottak két budapesti szállodát
Az olvasókat megkérdezték Európa „legbarátságosabb" városairól, a szavazatok alapján pedig az első helyen az olaszországi Siena végzett: a Toszkána szívében található várossal az olvasók 98,33%-a elégedett volt.
Siena, Olaszország
Shutterstock
Persze a pozitív értékelések nem meglepőek, hiszen Sienában az élénk atmoszféra és gyönyörű gótikus épületek mellett rengeteg nyüzsgő kávézóval és hangulatos étteremmel találkozhatunk – de a város híres még az évente megrendezett lovasversenyéről, a Palio-versenyről, amelyet minden nyáron a Piazza del Campón rendeznek meg. Siena történelmi központját az UNESCO „kiemelkedő egyetemes értékű" helyszínnek tekinti, a helyiek pedig híresek a szívélyes fogadtatásukról.
A sienai palio a város legnevezetesebb, legtöbb látogatót vonzó kulturális-turisztikai rendezvénye
Shutterstock
A második helyen az ír Cork városa végzett. A bájos, mégis nyüzsgő városba is érdemes egyszer ellátogatni: remek ételek, lenyűgöző galériák és sokoldalú szórakozási lehetőséggel találkozhatunk.
Cork, Írország
Shutterstock
Mivel az írek amúgy is híresek barátságosságukról, így nem is annyira meglepő, hogy Dublin lett Európa harmadik legbarátságosabb városa a Condé Nast Traveler olvasói szerint.
Dublin, Írország
Fotó: ShutterstockRáadásul a város egyik látványosságát a World Travel Awards éppen most választotta Európa legjobbjának: Meglepő látványosságot választottak Európa legjobbjának 2023-ban
Egyébként Spanyolország is jól teljesített, hiszen Malaga és San Sebastian is felkerült Európa legbarátságosabb városainak listájára. Érdekesség, hogy a Condé Nast Traveler olvasói négy szomszédos ország városát is a listára rakták, míg magyar város nincs a legjobb tízben.
És íme Európa legbarátságosabb országai a Readers’ Choice Awards eredményei szerint
- Siena, Olaszország (98,33%)
- Cork, Írország (97%)
- Dublin, Írország (95,37%)
- Helsinki, Finnország (95%)
- Belgrád, Szerbia (94,55%)
- Malaga, Spanyolország (94,19%)
- San Sebastián, Spanyolország (92,67%)
- Dubrovnik, Horvátország (92,61%)
- Bukarest, Románia (92,5%)
- Ljubljana, Szlovénia (92,31%)
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Fontos, hogy barátságos helyre utazz? Mutatjuk merre indulj! ›
- A 10 legolcsóbb európai főváros a távmunkások számára ›
- A régió legjobbjai közé választottak két budapesti szállodát ›
- Az 5 leggyakoribb hiba, amit az utazók elkövetnek repülés előtt ›
- Európai települések, ahol milliókat fizetnek azért, hogy odaköltözzünk ›
- Ha kimaradt a nyaralás: 5 film, amit ha megnézel, garantáltan jobb kedved lesz ›
- Bárcsak tovább maradhatnánk: az 5 legszebb repülőtér 2023-ban ›