4 látványos autós útvonal Horvátországban, ha kocsival vágnál bele a nyárba

Persze a strandolásról sem kell lemondani.

horvátország, autóút, autó

A magyarok egyik kedvenc külföldi úti céljának számító Horvátországot a legtöbben tengerpartjai miatt látogatják meg, ám az ország ennél jóval többet rejt. Autóba ülve például számos olyan pályán haladhatunk végig, ahonnan a horvát táj legjava tárulkozik elénk. Mutatunk négy autóutat, ami jó választás lehet azoknak, akik négy keréken fedeznék fel szomszédunkat.


Isztriai körút (kb. 166 km)

Fotó: Shutterstock

Motuvun környéke, Horvátország

Isztria elhelyezkedéséből adódóan meglehetősen népszerű a magyarok körében, ami nem is csoda, hiszen a félsziget bővelkedik kulturális és természeti látnivalókban is. A tengerparti városok közül például Poreč, Umag és Pula is számtalan történelmi emléket rejt magában, de a látogatók nemzeti parkok, barlangrendszerek és természeti látnivalók sokaságát élvezhetik. Erre járva érdemes ellátogatni a Brijuni Nemzeti Parkba, az Učka Natúrparkba, de mindenképpen ejtsük útba Motovun hegyre épült városkáját is – javasolja a hamuesgyemant.hu.

Ha inkább vonatoznánk: Idén nyáron is mehetünk éjszakai vonattal az Adriára, ezt érdemes tudni a járatról

A nemzeti parkok nyomában (kb. 354 km)

A Plitvicei-tavakat Krk szigetével összekötő útvonal nagyjából 350 kilométeren keresztül kanyarog Horvátország területén. A pálya összesen öt nemzeti parkot érint: a Plitvicei-tavaktól indulva haladjunk nyugat felé azért, hogy eljussunk a tengerpart közelségében fekvő Észak-Velebit Nemzeti Parkba.

Ezt követően a sziklamászók paradicsomaként ismert Paklenice Nemzeti Park hágóit csodálhatjuk meg, mielőtt áttérnénk a lagúnáiról és millió apró szigeteiről ismert Kornati Nemzeti Park területére. Utolsó állomásként elérünk a vízesésekben gazdag Krka Nemzeti Parkba, ahonnan már csak egy órát kell vezetnünk azért, hogy egy kiadós vacsorát fogyasszunk el Split történelmi városában.

Ez is érdekelhet: 5 európai autóút, ahol garantáltan tátva marad a szánk vezetés közben

Adriai túra Split és Zára között (kb 163 km)

A két méltán népszerű üdülővárost összekötő útvonal tökéletes azok számára, akik úgy érzik, hogy vezetés közben is nehezen tudnának ellenállni a strandolásnak. A Split és Zára közti pálya ugyanis szinte teljes egészében a part mentén húzódik, ahol rendre titkos kis strandokra bukkanhatunk. Zárából indulva félúton érdemes megállni a többek között az UNESCO világörökséghez tartozó Szent Jakab-katedrálisról ismert Šibenikben, a túra vége felé pedig szusszanjunk egyet Trogir középkori városában – ez után a végállomásnak számító Splitben még érdemes egy-két napot eltöltenünk, mielőtt elindulnánk visszafele.

Ha továbbmennnék Dubrovnik irányába, Lastovót se hagyjuk ki: Kevesen tudják, de Európa „legcsillagosabb” égboltja itt van a szomszédban

Szlavóniai felfedezőút (kb. 206 km)

A magyar határhoz legközelebb eső Szlavóniát akár pár nap alatt is felfedezhetjük. Az utazás során látogassuk meg mesés kastélyairól és apró templomairól ismert Eszéket, tegyünk egy kitérőt Đakovo katedrálisához, vagy járjuk be Osijek 18. században épült citadelláját. A természet kedvelőinek semmiképpen se érdemes kihagyniuk a Kopácsi-rét Natúrpark vizes élőhelyeit, ahol közel háromszáz madárfaj érzi otthon magát. A régióban találhatók az ország legfontosabb borvidékei, Pozsega és Kutjevo például tökéletes helyszínek arra, hogy belekóstoljunk a horvát gasztronómia javába.dr

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET