Rakpart-menti fauszodával lepné meg a strandolni vágyó budapestieket a Valyo
Beadták az ötletet a főváros közösségi költségvetési programjára.
Különleges koncepcióval állt elő a Valyo, város és a folyó nonprofit szervezet, melynek keretében egy rakparti fauszoda megépítését kérnék a fővárostól azért, hogy a budapestiek biztonságban strandolhassanak a Duna partján. Az ötletet benyújtották a főváros közösségi költségvetési programjára, a jóváhagyott tervekre várhatóan 2024 szeptemberében lehet majd szavazni.
Bár elsőre furcsának hangozhat a Valyo tervezete, Budapesten egyáltalán nem számít unortodox gondolatnak a Duna-menti belvárosi fürdők létesítése. Ahogy azt a pályázatban írják, a 20. század elején egyszerre kilenc Dunafürdő is állt a folyó mentén, ám világháborúk hatására ezek megszűntek, illetve a vízminőség is romlott.
Budapesti Dunafürdők, 1921.
Fotó: Fortepan / Zainkó Géza
Mára a csatornahálózat kiépítésével és a szennyező üzemek megszűnésével ismételten lehetőség nyílna hasonló fürdők létesítésére. Ráadásul világszerte egyre nagyobb hangsúly került az élhető városok kialakítására, de a város felmelegedésével az embereknek is megnőtt az igénye a nyári fürdőhelyekre.
Ilyen volt Budapest régen: 5 budapesti helyszín, amire rá se ismernénk a múltbeli képek alapján
Ahogy azt az Építészfórum is írja, az ehhez hasonló közösségi terek kiépítése olyan speciális adottságot biztosíthat egy-egy területnek, ami egyedi, természetközeli és új élményt tud nyújtani a városok életében. Európa-szerte néhány városban – többek között Bécsben, Bázelben, Berlinben – már egy jó ideje elkezdődött a folyami fürdőzés reneszánsza, amihez most Párizs is csatlakozott.
A közelgő Olimpia hosszú távú úszásait ugyanis a Szajnán fogják lebonyolítani, ezt követően pedig a folyóra négy fauszodát terveznek építeni, hogy a nagyközönség is tudjon egyet csobbanni.
Ehhez a folyamathoz Budapest is könnyedén csatlakozhatna, a Római-parton például már lehet is fürdeni.
Dunafürdő, 1921.
Fotó: Fortepan / Lugosi Szilvia
Persze ahhoz, hogy egy ilyen projekt működőképes legyen, több városszervezési faktort is figyelembe kell venni: a vízminőség ellenőrzése mellett a rakpart gyalogos megközelíthetősége, a Duna vízszintingadozása, a sodrás erőssége és persze a fürdők elhelyezkedése is egy olyan szempont, amivel számolni kell.
Ezt olvastad már? Magyarország 5 legszebb könyvtára, ahol nem csak az oldalakon akad meg a szem
Mindenesetre a városi Dunafürdők létesítése elősegítené a rakpart integrálódását a városszövetbe, kikapcsolódási lehetőséget biztosítana a helyieknek, természetközelibb élményeket kínálna a lakosoknak és nem utolsó sorban felélénkítené a városi szférát is.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 6 budapesti épület, amit Finta Józsefnek köszönhetünk ›
- 5 magyar csillagvizsgáló, hogy biztosan elcsípd a hullócsillagokat ›
- 5 csodahely Magyarországon, ahol télen egy Disney-mesében érezhetjük magunkat ›
- Amikor a Duna megmutatta, ki a főnök: a budapesti árvizek krónikája ›
- Páratlan panorámával, 120 méterrel a Duna felett nyílt meg a VIRTU Restaurant ›