Átverték egy korsó sörrel, beperelte az egész helyet a vendég
Nem biztos, hogy megérte a trükközés.
A sörivókkal nem feltétlenül éri meg szórakozni – legalábbis egy Egyesült Államokban történt incidens erről ad bizonyosságot. Texas államban ugyanis egy vendégnek eléggé gyanús volt az egyik moziban kínált sör, mint később kiderült, nem is alaptalanul.
Úgy tűnik, hogy a Texas tagállamában található Cinemarkban sem tündérmese az élet, főleg nem Shane Waldorp legutóbbi látogatása óta. A sors iróniája, hogy az amerikai férfi moziélménye egészen filmbeillő fordulattal zárult.
Waldorpnak már a mozizás közben gyanús lett a büfében árult söröskorsó mérete, ugyanis előzetes feltételezése szerint a korsó bizonyosult elég nagynak ahhoz, hogy a menün hirdetett 0,7 liternyi sör beleférjen.
Ha már sörök: A világ legnépszerűbb söréről alig hallott valaki Magyarországon
Fotó: elevate / Unsplash
Mivel nem szeretett volna alaptalanul megvádoni egy egész mozit, Waldorp a film után úgy döntött, hogy hazaviszi a szóban forgó korsót azért, hogy letesztelje, vajon érzékei csalták csak meg, vagy tényleg kisebb a korsó, mint amekkorának kéne, hogy legyen.
A kutatómunka során viszont megnyugodhatott, mivel mikor otthon próbára tette a korsó űrtartalmát, valóban bebizonyosodott,
hogy a meghirdetett 0,7 liter helyett kevesebb, egészen pontosan 0,65 liter sör fér csak bele.
Fotó: Amie Johnson / Unsplash
Ez is érdekelhet: Sörrajongók figyelem! Ezekben az európai városokban érdemes kóstolni
Waldorpnak több se kellett, azon nyomban feljelentette a Cinemarkot, akik egyébként 8,8 dollárért (körülbelül háromezer forintért) kínálták az italt.
A fogyasztó ügyvédjéhez fordulva végül „megtévesztés, csalás, nyerészkedés” okán perelte be a céget, aminek összesen 300 mozija van az országban. A „nagy” adag sör egyébként anyagi szempontból jobb üzlet lett volna, mint a kisebb változat, ám ezzel a csalással már korántsem mondható kedvezőnek.
Fotó: Julianna Arjes / Unsplash
„Ez a per egy újabb példa arra, amikor a fogyasztók akaratlanul többet fizetnek egy állítólagos előnyért, amit aztán végül nem kapnak meg”
– nyilatkozta a CNN-nek Jarret Ellzey, Waldorp egyik ügyvédje.
Ügyvédjeivel együtt Waldorp pontos mennyiségjelölést követelnek a Cinemarktól, a mozi egyelőre nem reagált érdemben az ügyre.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 8 napot ült a börtönben egy turista, mert azt hitték, hogy egy 4500 éves szoborral akar lelépni ›
- Beperelték a helyiek a városházát, Milánó lényegében betiltja az éjszakázást ›
- Régen természetes volt, ma már ingyen bor is jár, ha egy étteremben beszélgetnek a vendégek ›
- Az ország, ahol börtönbüntetés jár, ha puskáznak a diákok ›
- A 10 leggyakoribb csalás, amivel turistaként találkozhatsz ›
- EB 2024: 4 kölni program, ha a magyaroknak élőben szurkolunk ›