Újra felszállt minden idők legnagyobb repülőgépe

Ezúttal csomagot is vitt magával a monstrum.

Végrehajtotta a 14. tesztrepülését is a Stratolaunch LLC amerikai székhelyű űrkutatási vállalat Roc típusú teherszállító repülőgépe. A Roc ezúttal már egy hajtóművel felszerelt Talon-1-es modellt szállított, ami a vállalat második tesztjárműve a hajtómű nélküli Talon-0 után. A Stratolaunch tesztsorozatának célja, hogy a Roc a jövőben hiperszonikus járműveket indítson útnak, illetve támogassa a hiperszonikus fejlesztéseket – és úgy tűnik, a világ legnagyobb repülője beváltja a hozzá fűzött reményeket.

A Roc már eddig is izgatta a repülés szerelmeseinek fantáziáját, hiszen

117 méteres szárnyfesztávjával ez a valaha épített legnagyobb repülőgép a világon.

Összehasonlításképp: a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380 fesztávja körülbelül 80 méter.

Stratolaunch

A Roc azonban nem utasokat szállít majd, hanem rakétákat. A 226 tonna hasznos teherrel felszerelhető gép az úgynevezett ALTO (air-launch-to-orbit) módszer szerint az űreszközöket, műholdakat a levegőből indítaná Föld körüli pályájukra.

Nemrég a 14. sikeres tesztrepülését is végrehajtotta a hat Boeing 747-es hajtóművel ellátott repülő, minden eddiginél biztatóbb eredményekkel – számol be róla az IFLScience.

A NASA is forradalmi fejlesztésekben: Kigurult a hangárból a NASA szuperszonikus repülője, ami a Concorde utódja lehet

Március 9-én a Talon-1 nevű hiperszonikus jármű volt a Roc „csomagja”, és minden a terv szerint alakult: a Talon-1 levált a teherszállítóról, elérte a szuperszonikus sebességtartományt (sőt a hiperszonikust is megközelítette), majd egy siklórepülést követően vízre szállt, amivel be is fejeződött a küldetése. A mutatványról videó is készült:

BREAKING! Stratolaunch Talon-A Test Flight Successful #stratolaunch #talona #testflight Stratolaunch has successfully ...

BREAKING! Stratolaunch Talon-A Test Flight Successful

A Roc még 4 órát töltött a levegőben, miután a Csendes-óceán felett elengedte a TA-1-et, majd visszatért a Kaliforniában található Mojave Légi- és Űrkikötőbe.

A Stratolaunch LLC eddig meg tudott felelni az elvárásoknak, úgy látszik, nagyszabású terveikkel valóban képesek lehetnek megreformálni az űripart. Az év második felében a TA-2 jelölésű járművel folytatódnak a tesztrepülések, de már a TA-3-ason is dolgoznak a cég mérnökei.

Érdekesség: a Stratolaunch egyik alapítója Paul Allen volt – a 2018-ban elhunyt üzletember a Microsoft létrejöttében is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazin néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET