Brutális koffeinlöket a reggeleken: pontosan mi is az a red eye kávé?

Ha egy fárasztó nap elébe nézünk, akkor ez biztosan nagy segítség lesz – persze csak óvatosan!

kávégép kávé

A red eye a kávé és a koffein szerelmeseinek nagy kedvence lehet. Az erős kávékeverék célja, hogy extra löketet adjon a fárasztó hétköznapokon, de honnan származik és miképp készül?

A bivalyerős ital alapja egy klasszikus, híg filterkávé, amit eszpresszóval öntenek fel. Ennek köszönhetően, ha red eye-t iszunk, körülbelül 160 milligramm tiszta koffein lesz a csészénkben. Ez megközelítőleg négyszer annyi, mint egy hagyományos kávéban – írja a Hamu és Gyémánt magazin.

Ez is érdekelhet: Olyan kávét találtak fel a tudósok, ami átformálhatja az egész piacot

Az ital létrejötte a légiközlekedéshez kapcsolódik. Az 1960-as években sok amerikai üzletember, aki hosszú nemzetközi utazásra indult, olyan járatra foglalt helyet, amely éjszaka szállt fel.

Ők emiatt általában meglehetősen fáradtan landoltak, ami álmos, vörösszemű, kialvatlan kinézetet eredményezett – innen származik az elnevezés. Az üzletemberek pedig ennek megakadályozására elkezdtek kísérletezni a szokásosnál jóval erősebb kávékkal, míg végül megszületett az extra koffeines red eye.

This is a video showing how to make a red eye coffee. People misunderstand this espresso drink, and they assume this drink is ...

How to Make Red Eye Coffee

Az ital napjainkban már széles körben elérhető rengeteg bárban és kávézóban. A plusz eszpresszó miatt sokkal erőteljesebb az íze, ráadásul sok helyen nem egy, hanem két adag presszót adnak hozzá, ami még teltebb aromát eredményez.

Egy másik, még extrémebb változat pedig triple death („hármas halál”) néven vált ismertté. Ebbe – ahogy már a nevéből is sejteni lehet – három csésze eszpresszót öntenek.

A red eye-t általában feketén szolgálják fel, de természetesen, akinek így túl erős, adhat hozzá cukrot, tejszínt vagy akár tejet is.

Olvasd el ezt is! Vajon melyik kávét szeretik a magyarok a legjobban?

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a túlzott koffeinfogyasztás nem ajánlott, és negatív egészségügyi hatásokat okozhat. Ezért mindig törekedjünk megtalálni az egyensúlyt az élvezeti és az egészségügyi szempontok között.

AMI MÉG ÉRDEKELHET