Az esőerdő közepén rekedt nagyváros, ahova egyetlen autóút sem vezet

Csak hajóval vagy repülővel lehet megközelítni.

Iquitos, Peru
Iquitos - Fotó: Shutterstock
Az Amazonas-medence közepén terül el Iquitos városa, ami a legnagyobb olyan település a világon, amit kiépített autóút híján nem lehet gépjárművel megközelíteni. Iquitost javarészt dzsungelek és folyók hartárolják, a turisták érdeklődését pedig többek között pezsgő művészeti szcénájának, az őslakosok kultúrájának, valamint a természeti adottságoknak köszönheti.

Peru északkeleti csücskében, a brazil határhoz közel rejtőzik az ország egyik legérdekesebb települése: az írásos források szerint Iquitost még 1757-ben alapították a jezsuita misszionáriusok, akik „összegyűjtve” a környékbeli őslakosokat San Pablo de Napeanos néven új települést hoztak létre.

A jezsuiták a 16. század második felében kezdték meg a hittérítő és letelepítő munkájukat Dél-Amerikában abból a célból, hogy megakadályozzák a nomád életmódot folytató őslakosok rabszolgasorsra jutását.

Ekkortájt számos dél-amerikai őslakost kereszteltek meg, és kitanították őket például a földművelésre, ipari munkákra, az általuk kialakított termelői közösségeket pedig redukcióknak nevezték.

A redukciókat viszont az 1620-as években a portugál rabszolga-kereskedők oldalról több támadás érte, akik rendre elhajtották az itt élő indiánokat, a misszionáriusokat pedig ellenállás esetén megölték. Az iquito indiánokat érintő missziók 1730-ban kezdődtek meg, és ennek nyomán alakult meg Iquitos is.

A város érdekessége, hogy annak ellenére, hogy területén – a környezet tulajdonságai miatt – nincsenek kiépített autóutak, felvirágzását a 19. században végbemenő amazonasi gumi boomnak (1880-1914) köszönheti: ekkor a kaucsukból sokan gazdagodtak meg a térségben, aminek hatására egyre több terméket importáltak Európából, de sok házat, kulturális épületet is ebben az időben húztak fel.

És Llanesről hallottál már? Az apró spanyol halászfalu, ahol a „világ legkisebb tengere" is megbújik

Hogy néz ki ma Iquitos?

Fotó: Getty Images/Gustavo Ramirez

Iquitos bevárosa

Utak híján nem a legegyszerűbb feladat eljutni a városba – csak hajóval vagy repülővel lehet megközelítni – , de megéri felírni a bakancslistára, hiszen felejthetetlen kulturális élményben gazdagodhatnak a látogatók.

Iquitost a perui Amazonas kulturális központjának tartják, ahol a turisták betekintést nyerhetnek a több száz éves hagyományokba, de a város fontos művészeti központ is, ahol nagy szerepe van a táncnak, a zenének, a filmeknek, a festésnek és az irodalomnak is.

Az amazonasi pop art műfaja például itt is virágzik, ez gyakran – az Iquitosban is gyakorlott – ayahuasca ceremóniákból inspirálódik. A művészeti és kulturális eseményekért, fesztiválokért a Dirección Regional de Cultura épületét érdemes felkeresni, de az évente megrendezett street art fesztivál, az Estamos en la Calle is megér egy említést.

A városban a rendszeresen megtartják a helyi karnevált is, ami több őslakos népcsoport körében is népszerű eseménynek számít: a februári esemény során szokásosan táncokkal, felvonulással, festékkel, hagyományos ételekkel, zenével, ajándékokkal és portékákkal telik meg a környék.

A tradicionális ételek közé tartozik például a főzőbanánból és chicharronesből (disznózsírból) készült tachacho és a virslis chorizo, de a népszerű amazonasi ételek közé tartozik még a halból készült patarashka, a csirkés-rizses juane és a pálmafából, avokádóból és paradicsomból készült ensalada de chonta.

Ez is érdekelhet: A Föld legnagyobb barlangja, amiben egy esőerdő bújik meg

Fotó: Shutterstock

Iquitos, Peru

Ezekhez az alapanyagokat a város egyik fő látványosságánál, a Belen piacnál szerezhetjük be, de itt persze nemcsak élelmiszerekre, hanem különböző furcsaságokra is szert lehet tenni: az ayahuasca teáktól kezdve a jaguárbundán át a különböző dohánytermékekig, a Belen piac látogatása garantáltan maradandó élmény lesz.

A Toki Pona nyelv az egyszerűségre törekedik: A mesterséges nyelv, ami kevesebb mint 150 szóval dolgozik

A turisták előszeretettel látogatják meg a közeli majomszigetet, de a természetjárók a közeli Pacaya Samiria Nemzeti Rezervátumban is jól fogják érezni magukat. Kedvelt programnak számít még az Amazonason történő hajókázás, de Iquitosban a spirituális turizmusból, így az ayahuasca-szertartásokból is kivehetik a turisták a részüket.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET