Megvannak a legmenőbb metrók, egy budapesti is felkerült a toplistára

Nem csak a funkció a lényeg.

moszkva, metró

Prospekt Mira állomás, Moszkva, Oroszország – Fotó: Shutterstock

Ugyan gyakran zsúfoltak, zajosak és kaotikusak, a nagyvárosi élet ennek ellenére elképzelhetetlen metróhálózatok nélkül. A szűk viktoriánus alagutaktól kezdve a századfordulós acélviaduktokon át a hipermodern föld alatti katedrálisokig, a metróhálózatok legalább annyira változatosak, mint az általuk kiszolgált települések. Közös nevező viszont a bennük rejlő hihetetlen mérnöki tudás és az mindennapi életben betöltött szerepük.


London Underground (Egyesült Királyság) 

A CNN egyik újságírója úgy döntött, összegyűjti a legmenőbb hálózatokat a világon, és bár konkrét rangsort nem állított fel, a toplistára végül 18 város metrója tudott felkerülni.

Az egyik közülük a világ legelső metróhálózata, az 1863-ban megnyílt London Underground. Ekkor még gőzmozdonyok közlekedtek a föld alatti síneken Paddington és Farringdon között, azóta pedig jókorát bővült a hálózat: jelenleg a nagyjából 400 kilométeren közlekedő 11 vonal összesen 272 megállót szolgál ki.

A hálózatot a becslések szerint naponta legalább 4 millió utas használja, a piros-kék-fehér színű kerek táblái pedig kész kulturális ikonná nőtték ki magukat.

A vonatállomások közt is vannak különlegesek: Európa 6 legextrább vasútállomása, ahol még várakozni sem borzasztó

Pekingi metró 

A pekingi hálózat ugyan több mint egy évszázaddal a londoni után debütált, ám mára a világ egyik legforgalmasabb metrórendszerének számít: a pandémia előtti évben például naponta több mint 10 millió utas használta a jelenleg 27 vonalból álló 835 kilométeres szakaszt, mely 490 állomásra tudja eljuttatni az utazókat.

A pekingi metró érdekessége, hogy mára egy maglev, azaz mágnesvasút is a hálózat részét képezi.

Egyre több helyen kísérleteznek mágnesvonatokkal: Videó: forradalmasíthatja a tömegközlekedést az olaszok legújabb mágnesvonatja

Koppenhágai metró

A koppenhágai metró nem hossza vagy utasforgalma miatt került fel a listára: a CNN a hálózat dizájnját és az automata szerelvényeknek köszönhető járatsűrűséget emelte ki. A dán fővárosban a metrók a nap 24 órájában 39 makulátlanul tiszta állomásra tudják eljuttatni az utasokat, és akkor sincs gond, ha véletlenül elszáguld az orrunk előtt a szerelvény, ugyanis mindössze 2 percen belül érkezik is a következő.

Moszkvai metró

A listából a moszkvai metró sem maradhatott ki, melynek kiépítésébe az egykori Szovjetunió kezdett bele kettős céllal: egyrészt a hálózat értelemszerűen az utasok szállítását segíti elő, másrészt viszont a nukleáris csapásoktól is védelmet biztosít számukra.

Az állomások grandiózus, díszes dizájnja a munkások, parasztok és katonák előtt tiszteleg, egyes cári stílusban dekorált megállók pedig önmagukban turisztikai látványosságnak számítanak. A 432 kilométeren kanyargó moszkvai metróhálózatot naponta nagyjából 8 millió utazó használja, akik 258 állomáson tudnak felszállni a szerelvényekre.

Budapest M1 

Budapest a M1, azaz a kisföldalatti révén került be a CNN kedvencei közé. A cikkben kiemelik, hogy a magyar mérnökök igazi úttörőknek számítottak azzal, hogy az elsők között alkalmaztak villanymeghajtást.

Bár a londoni metró korábban nyílt meg a budapestinél, az 1896-ban elkészült M1 számít a világ első villamosított föld alatti metrórendszerének.

A kisföldalatti kialakításával el szerették volna kerülni, hogy villamoskocsikkal és villanyvezetékekkel rontsák az Andrássy-út utcaképét, a vonal pedig radikális előrelépést jelentett a városi közlekedésben. Az M1-nél elsőként alkalmaztak elektromos világítást az állomásokon és a kocsikban, az elsők között vezettek be kétirányú szerelvényeket, valamint először használtak felsővezetékrendszert a vonatok áramellátására is. Manapság a kisföldalatti relatíve rövid pályáján naponta nagyjából 800 ezer utas fordul meg.

A 18-as listára az alábbi metrók kerültek fel:

  • London Underground – Egyesült Királyság
  • Pekingi metró – Kína
  • Koppenhágai metró – Dánia
  • Párizsi metró – Franciaország
  • Tokiói metró – Japán
  • Szöuli metró – Dél-Korea
  • New York City Subway – Egyesült Államok
  • Mexikóváros STC – Mexikó
  • Szingapúr MRT – Szingapúr
  • Berlin U-Bahn – Németország
  • Moszkvai metró – Oroszország
  • Glasgow Subway – Skócia
  • Sanghaj MRT – Kína
  • Kijevi metró – Ukrajna
  • Chicago L – Egyesült Államok
  • Delhi metró – India
  • Hongkong MTR – Hongkong
  • Budapest M1 – Magyarország

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET