Leleményes módszerekkel tartják életben az autókat a Föld leghidegebb városában

Nagy kihívás, az tény

Shutterstock

A legjobb sofőröknek is kihívást jelent autót vezetni a Föld leghidegebb városában, Jakutszkban, ahol a hőmérséklet a legszélsőségesebb esetekben akár -70 Celsius-fokig is leeshet. Az autóban lévő folyadékok már egyetlen éjszaka alatt megfagyhatnak, ezért specifikus módszerekkel kell felkészíteni a járműveket, hogy bírják a zord időjárást.

Az Oroszország szibériai területén található, nagyjából 250 ezres lakosú Jakutszkban a tél finoman fogalmazva is szélsőséges – még orosz viszonylatban is. Jakutföld fővárosa Kelet-Szibériában, a Tujmaada völgyben, a Léna folyó bal partján fekszik, és a Föld legnagyobb városa, amely az örök fagy területén található.

Shutterstock

Jakutszk, Oroszország

A világon itt a legszélsőségesebbek az éghajlati viszonyok: míg a februári átlaghőmérséklet –43,2 Celsius-fok, addig a júliusi középhőmérséklet 18,8 Celsius-fok, ami egyébként csak 2 fokkal marad el Budapest júliusi 20,8 Celsius-fokos átlaghőmérsékletétől.

A helyiek persze – már ahogy lehet – hozzászoktak a hideghez, ám az autókról ez már nem mondható el.

Shutterstock

A híres Krestyansky nevű piac egyik eladója – a levegő hőmérséklete itt -45 Celsius-fok körül volt

Mivel a járművekben lévő folyadékok gyorsan megfagynak, ezért a tulajdonosoknak gázsugárral kell fűteniük az autó alját, amíg a motorolaj fel nem olvad. Emellett akadnak olyan sofőrök is, akik a hideg hónapokban a nap 24 órájában járatják az autó motorját. Nem meglepő, hogy az extrém hidegben a helyiek fokozottan ügyelnek arra, hogy járművük jó állapotban legyen, emiatt a lehető legkreatívabb praktikákat is bevetik.

Ezt olvastad már? Olcsó és könnyen újrahasznosítható akkumulátort fejlesztettek ki Debrecenben

Sok helyi autós használ például motorfűtőberendezéseket (blokkhűtőket), amelyek segítenek elkerülni a motorblokk lefagyását és megkönnyítik a hidegindítást.

Shutterstock

Jakutszk, Oroszország

De akadnak olyanok is, akik dupla szélvédőt helyeznek el, az ablakokra pedig vékony plexilapot ragasztanak. Sok helyi még ennél is tovább megy, és vannak, akik a teljes motort „becsomagolják". A haladóbbak képesek a belteret is szétkapni, hogy a gyári hő- és zajszigetelést kiegészítsék a kisebb hőveszteség érdekében.

Ez is érdekelhet: Mennyit autózhatunk, ha világít a tankjelzés?

A járművek Jakutszkban speciális hidegtűrő üzemanyagot igényelnek, hogy ne fagyjanak le, és a motor működőképes maradjon – a helyi benzinkutak ezzel a típusú üzemanyaggal is szolgálják ki a sofőröket.

Az autókban emellett mindig tartanak hideg elleni felszereléseket, például meleg ruhákat, takarókat, és ételt, ha a jármű elakadna a hóban.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET