Idén nyáron is mehetünk éjszakai vonattal az Adriára, ezt érdemes tudni a járatról

Heti háromszor indul.

horvátország, vonat

Vonat Split környékén – Fotó: Shutterstock

2024 nyarán sem maradnak hoppon azok az utazók, akik vonattal terveznek eljutni Magyarországról a horvát tengerpartra. A MÁV-START Adria InterCity járatai június közepe és szeptember vége között fognak közlekedni, melyeken hálókocsik és fekvőhelyes kocsik közül is lehet válogatni.


2022-ben a Guardian a Lonely Planet utazási magazin kiadványából szemlézve kiválasztotta az év 10 legjobb vasúti élményutazását, melybe a Horvátországba közlekedő Adria InterCity hálókocsis járata is bekerült.

Már ekkor közel 12 ezer utazó próbálta ki a Budapest és Split között közlekedő szerelvényeket, tavaly pedig még ennél is nagyobb volt az érdeklődés: 2023-ben több mint 13 ezer utas indult nyaralni a horvát tengerpartra a MÁV festői tájakon áthaladó éjszakai járataival.

Fotó: Tom Wheatley / Unsplash

Split, Horvátország

Az Adria InterCity este 18:45-kor indul a Keleti pályaudvarról, majd a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt. Innen az út a Dinári-hegység 900 méter magas hágóin keresztül vezet, majd egészen a tengerpartig leereszkedve 9 óra 49 perckor érkezik be a szerelvény Split központjába.

A 789 kilométeres utazás Splitből Budapest irányába délután 17:54-kor veszi kezdetét, a vonat Budapestre másnap reggel 9:35-re érkezik be. Az Adria IC-re Budapesten (a Keleti pályaudvar és a Budapest-Kelenföld állomásokon) kívül Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Balatonszentgyörgyön, Nagykanizsán és Gyékényesen lehet felszállni, illetve hazafelé leszállni – olvasható a MÁV tájékoztatójában.

A június 18. és szeptember 30. között közlekedő szerelvények heti háromszor, minden kedden, pénteken és vasárnap indulnak Budapestről, Splitből pedig hétfőnként, szerdánként és szombatonként járnak.

Máshova is eljuthatunk a MÁV éjszakai járataival: 4 éjszakai vonatút Budapestről, ha hálókocsiban járnád be Európát

A vonatokon fekvőhelyes kocsik és hálókocsik közül is válogathatnak az utazók, akiknek az étkezőkocsiknak köszönhetően nem feltétlenül szükséges otthonról hozniuk az ebédet. A családoknak, barátai társaságoknak a MÁV a 4 vagy 6 ágyas fekvőhelyes fülkéket ajánlja, míg a pároknak vagy a kisebb családoknak az 1-3 ágyas halókocsi-fülkék lehetnek ideálisak.

A 4-6 ágyas fekvőhelyes kocsikba személyenként 49 eurótól (nagyjából 19 ezer forinttól), míg az 1-3 személyes hálókocsikba személyenként 88 eurótól (közel 35 ezer forinttól) vásárolhatók meg a jegyek.

A 5-15 éves korú gyermekek számára 30 eurós (közel 12 ezer forintos) ártól elérhető, kedvezményes jegyeket kínálnak.

Norvégiában is érdemes vonatra szállni: Észak-Európa legmagasabban fekvő vasútvonala, aminek alig akad párja

Fotó: Conor Rees / Unsplash

Cavtat, Horvátország

Az utasokat este ásványvízzel, reggel meleg itallal és reggelivel várják – a hálókocsiban utazók pedig többféle reggeli menü közül választhatnak, melyet az étkezőkocsiban is elfogyaszthatnak.

Az étkezőkocsiban forinttal, euróval, bankkártyával, valamint Magyarország területén valamennyi SZÉP-kártyával is fizethetnek az utazók.

A büfékocsi egyébként az út teljes időtartama alatt nyitva van, így egy meleg vacsorára vagy egy kis borozásra is beülhetnek a nyaralók. Mindemellett az Adria InterCity hálókocsijában utazó utasok a Keleti pályaudvaron igénybe vehetik a Prémium várót is, ahol díjmentesen fogyaszthatnak harapnivalókat, szendvicseket és italokat is.

Ha igazán finomakat szeretnénk enni: 5 európai vonat, amin jellegzetes regionális ételeket kóstolhatunk

A MÁV továbbá a Retro Istria expresszjáratról sem feledkezett meg, ez június 28. és augusztus 31. között naponta fog közlekedni Budapest és Koper, illetve Rijeka (Fiume) között. A fekvőhelyes kocsik és a hálókocsik mindkét irányban elérhetőek lesznek, a tervek szerint hamarosan már a foglalás is lehetséges lesz.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazin néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET