Lehet egy luxusterepjáró sportos, elegáns és szolid? Igen, mutatjuk!

Teszteltük a Land Rover Defender 130 X-Dynamic HSE luxusterepjárót.

land rover defender
Fotó: Drive magazin

Kirándulás szinte bárhová, luxuskörülmények között, az egész családdal vagy sok baráttal – ezt kínálja a Land Rover Defender legújabb és legnagyobb változata. Gyorsan ki is próbáltuk, most pedig részletesen megosztjuk az élményt.

Az off-road világ legendás autója, a Land Rover Defender négy évvel ezelőtt újult meg teljesen, a 90-es és 110-es modellek mellé pedig nemrég megérkezett a Defender 130-as is. Ennek tengelytávja ugyan a 110-es verzióhoz hasonlóan 3022 mm, ám maga a kocsi 34 centiméterrel hosszabb annál, így az autóba egy teljes értékű, háromszemélyes, harmadik üléssor is bekerülhet. Akik ide ülnek, nem harmadrangú utasnak érzik majd magukat: ezek az ülések is fűthetők és külön napfénytetőt is kapnak.

Megfelelő arányban

Az elképesztő komfort természetesen a teljes utastér sajátja, a Defender 130 alapfelszereltsége magasabb szintű, mint modelltársaié. A széria Pivi Pro infotainment rendszer például mobiljel nélkül navigál minket bárhol a világon. A belső kialakítás ideális arányérzékkel vegyíti a high-tech feelinget a luxuselemekkel és a robusztus, terepjárós megjelenéssel, amire kiváló példa a 11,4 colos érintőképernyőt magába foglaló műszerfal dizájnja is. A poggyásztér alapesetben 389 literes, az ülések fokozatos lehajtásával azonban közel 2,3 köbméteresre növelhető. Ráadásul a korábbi hosszított Land Rover típusokhoz hasonlóan az üléssorokat a Defender 130 esetében is lépcsőzetesen alakították ki, így nem csak a vezető számára kitűnő a kilátás.

Bárhova elvisz – Gyorsan

Fotó: Drive magazin

Természetesen a sofőr veszi a legnagyobb hasznát annak, hogy a külső végpontok a nagy méretek ellenére is jól felmérhetők. A luxusterepjáróval így aztán szűk erdei utakon is könnyen elboldogulunk. Terepen a Defender 130 hasonlóan kezelhető, mint a Defender 110, az azonos tengelytáv miatt ugyanis a hosszabb változat mozgékonysága sem szenved csorbát. A rövid áttételezésű automata sebességváltóra, a szériafelszereltséghez tartozó, állítható magasságú pneumatikus felfüggesztésre, valamint a kifogástalanul működő, elektronikus kipörgésgátló, menetstabilizáló és hegymenet-szabályozó rendszereket magába foglaló Terrain Response technológiára támaszkodva az autó magabiztosan hajt át mély kátyúkon és pocsolyákon, küzdi le a sáros és meredek lejtőket. A vezetőnek eközben nem kell mást tennie, mint biztos kézzel tartani a kormányt és megfelelően adagolni a gázt.

Na de mi történik, ha visszatérünk az aszfaltra? A megfelelően hangolt légrugózás ilyenkor is jó szolgálatot tesz, tökéletesen kordában tartja az autó jelentős tömegét. Ez utóbbi persze nem akadálya a dinamikának, köszönhetően a mild-hibrid technológiával kiegészített, kifinomultan működő D300 Ingenium dízelmotor 300 LE teljesítményének és a 650 Nm maximális forgatónyomatékának. Vagyis a Land Rover Defender 130 szó szerint luxusterepjáró, amely mindkét tulajdonságból a maximumot nyújtva erősíti tovább a legendás modell sokoldalúságát.

3 kedvenc extránk

Fotó: Drive magazin

1. 3D PANORÁMAKAMERA
A manőverezést 3D-s külső nézőpontok és 360 fokos madártávlati kép segíti.

2. CLEARSIGHT
A belső visszapillantó tükör folyamatos videóképe jóvoltából a tetőig pakolt csomagtartó vagy a magas utasok sem gátolják a kilátást.

3. MERIDIAN AUDIORENDSZER
Az utasteret 14 hangszóró, valamint kétcsatornás mélynyomó tölti meg kristálytiszta hangzással.

Alapadatok

Fotó: Drive magazin

  • MOTOR: 3,0 literes, turbódízel
  • TELJESÍTMÉNY: 300 LE
  • MÉRETEK (H/SZ/M): 5358/2008/1970 mm
  • CSOMAGTARTÓ: 398/2291 liter
  • ALAPÁR: 41 420 000 forint
AMI MÉG ÉRDEKELHET