Ez a hasznos kerékpáros app még profibb lett, mint volt!

A magyar biciklis alkalmazást folyamatosan és az igények alapján fejlesztik.

Fotó: Shutterstock

Folyamatosan fejlesztik az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazást, ami hazánk legtöbbet tudó biciklis applikációja. Te is hozzájárulhatsz, hogy egyre többet tudjon!

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető biciklis applikációja, a Kerékpárosbarát minden lényeges információt tartalmaz, amire egy hazai bringásnak szüksége lehet – a most egyéves appot a felhasználói igények alapján folyamatosan fejlesztették és mára már több, mint 30 000-en töltötték le.

Mindent a Kerékpárosbarátról

Fotó: Shutterstock

Az alkalmazás létrehozásának apropója az volt, hogy bővítsék az Országos Kerékpárosbarát Hálózatot, aminek már több mint 700 tagja van. Nagy előnye a közösségnek és a közösség épülésének, hogy egyre nagyobb az információáramlás, amely elősegíti, hogy az appban több elérhető adat, hasznos infó legyen.

Az applikáció tartalmazza:

  • a már belépett kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket,
  • szálláshelyeket,
  • bicikliparkokat,
  • vízvételi helyeket,
  • szervizpontokat,
  • a bringás pihenőket,
  • az e-bike töltőket,
  • a kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat.

Milyen újdonságok várhatóak?

„Folyamatosan dolgozunk a fejlesztéseken a felhasználói visszajelzések és a saját tapasztalataink alapján. Rengeteg olyan fejlesztés is megvalósult, amiket korábban terveztünk. – fejtette ki Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője. – Ilyen például az, hogy bekerült az alkalmazásba egy keresőmotor, jelenleg már nagyjából száz útvonal közül válogathatunk és tekerhetünk rajta végig, de több mint 12 ezer vízvételi hely is szerepel már az appban. Aminek pedig a legjobban örülünk és ami egyben az egyik legnagyobb erőssége is az alkalmazásnak, hogy elérhető a felhasználói bejelentés lehetősége, amivel – annak ellenére, hogy útvonalat nem tervez az alkalmazás – egyfajta „bringás Waze” is lett egyben. Ezt a lehetőséget egyébként már sok százan használták eddig, napi szinten érkeznek a bejelentések. Ezeknek a felhasználói bejelentéseknek köszönhetően az e-bike töltők, pihenőhelyek, közmosdók és egyéb hasznos információk köre is folyamatosan bővül, de továbbra is mindenkit biztatunk, hogy használja ezt a funkciót, hogy minden bringás pont felkerüljön a térképre.”

Új funkció lesz, hogy a felhasználók feltölthetnek saját útvonalat, amihez tartozni fog egy útvonalkövető, amivel így végigtekerhetünk a saját feltöltött útvonalunkon. Valamint a tervek között szerepel egy olyan funkció, amelynek a bekapcsolása akkor lesz hasznos, amikor többen kerékpároztok együtt, és láthatjátok egymást a csoport tagjaival, ez pedig megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a közös biciklizést.

A szolgáltatásoknál marad az eddig is megszokott nyitott beküldési lehetőség: egy regisztráció és az appon keresztüli önminősítés után a MAKETUSZ központilag ellenőrzi a beküldött információkat, és ha mindent rendben talál, a szolgáltató látható is lesz az alkalmazásban. Hajrá, te is adj hozzá minél több, eddig nem ismert adatot, hogy még többet tudjon az applikáció!

AMI MÉG ÉRDEKELHET