Kémkedéssel vádolták, bizonyíték híján kiengedték a börtönből a galambot
Kemény hónapjai lehettek.
2023 májusában zártak rács mögé egy galambot Mumbaiban, miután az indiai hatóságok egy gyanús, kínai nyelven íródott feliratot fedeztek fel a madár lábán található jelölőgyűrűkön. Az illetékesek azt hitték róla, hogy kémkedni jött az országba, ám hosszas oknyomozást követően megállapították, hogy a galambnak semmilyen hátsó szándéka nem volt.
Vicces szituációba keverte magát a mumbaii rendőrség, miután tavaly „láncot raktak” egy, a város bizonyos kikötőjében ólálkodó galamb lábaira. A nyomozókat aggodalommal töltötte el, hogy a galamb lábaira akasztott jelölőgyűrűkön kínai szöveg volt olvasható, ezért inkább biztosra mentek és befogták a madarat.
Ugyan abszurdnak tűnhet, hogy egy galamb nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, ám a történelem során többször bíztak meg galambokat ilyen feladattal.
Ahogy azt a hamuesgyemant.hu is írja, Nagy-Britannia például az első és a második világháború alatt is postagalambokat használt titkos üzenetek kézbesítésére a front és a hátország között.
A legnagyobb hírnévre egy Gustav nevű madár tett szert, aki a Brit Királyi Légierő „munkatársa” volt.
Gustav hat társával egyetemben fontos szerepet játszott a háborúk idején, ugyanis a Légierő őket használta arra, hogy információkkal lással el a Reuters hadi tudósítóját, Montague Taylort. A normandiai partraszállás napján Gustavra osztották ki a nemes feladatot, aminek keretében a galamb kézbesítette a Taylor által írt tudósításokat Angliába.
A farkasokkal már nehezebb lenne a művelet: Ilyen még nem volt: több mint 1200 kilométert gyalogolt egy szürke farkas Európában
Fotó: Syed Ahmad / Unsplash
Nem a britek voltak az elsők, akik kihasználták a madarak kiváló tájékozódási képességét; már az ókorban is jól tudták, hogy a galambok tökéletes postások.
A perzsa királyi udvarban például több tucat hadigalambot tartottak, de Dzsingisz kán, Julius Caesar és még az ókori görögök is rendszeresen üzentek velük – utóbbi nemzetnél például az olimpiai játékok győztesét is így hirdették ki.
Fotó: Sreenivas / Unsplash
Ezek alapján a mumbaii hatóságok intézkedése már nem hangzik annyira furcsának. A szóban forgó madárról azonban nyolchónapos fogságát követően kiderült, hogy egyáltalán nem sántikált rosszban. Azt ugyan nem tudni, miről szóltak a lábán lévő jelölőgyűrű feliratai, de
a madár helyzete tisztázódott, miután a hatóságok is rájöttek, hogy egy, a gazdájától elszökött, tajvani versenygalambot sikerült lecsukniuk.
Ellenben a majmok nem titkolják hatalmi törekvéseiket: Majomhadsereg szállt meg egy thai üdülővárost, menekülnek a turisták
A galamb szökése közben India felé vette az utat, ám valószínűleg az incidenst követően messziről el fogja kerülni az országot.
A rendőrség végül átadta a sportolót a környezetvédőknek, akik nemrég visszaengedték őt a természetbe.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Váratlan vendég látogatta meg a Körös-Maros Nemzeti Parkot ›
- Megérkezett hortobágyi fészkébe Kikelet, a legrégebb óta Magyarországon telelő gólya ›
- Saját verandájukról sikerült levideózni a rendkívül ritka állatot ›
- 4 különös állat, amit 2023-ban fedeztek fel ›
- 5 eszméletlenül furcsa állat, amiről biztosan nem hallottál még ›
- A nagy póling után a többi vonuló partimadár is megérkezett ›
- Hetedszerre tért vissza sérült párjához Szofi, a fehér gólya ›
- Csicsergő énekkel érkeztek meg a vörösbegyek Kis-Sárrétre ›
- Annyira berúgott két hollókeselyű, hogy a járni sem bírtak ›