9 piros zászló, amire mindenképpen ügyeljünk a svédasztalos szállodákban
Vannak intő jelek.
Nem megfelelő hőmérsékletű ételek
A langyos kolbászok vagy a kihűlt szalonna elfogyasztása nemcsak kiábrándító, de könnyedén ételmérgezéshez is vezethet. Az ilyen ételekből igyekezzünk csak akkor szedni, ha azok hőtartó edényekben és melegen várakoznak ránk.
Keveredik a friss és a maradék
GiphyBár környezettudatos cselekedetnek számít kiküszöbölni az ételek kidobását, a friss, meleg adagok keverése a tálcán megmaradt ételekkel szintén veszélyes lehet az egészségünkre. Persze folyamatos pótlás alatt erre kevesebb az esély, de ilyenkor a kihűlt „maradékokban” elszaporodhatnak a káros mikroorganizmusok, melyek így átterjedhetnek a friss ételekre is.
Egymás mellett a nyers és a meleg ételek
Ugyan kevés embernek nem fut össze a nyála egy mindennel megpakolt svédasztal látványára, a Daily Meal szerint az ilyen tálalás élelmiszerbiztonsági okok miatt nem éppen ideális. A szakácsok szokták egymásra rakni a hideg, nyers és a megfőzött ételeket, így ha a büféasztalon is ilyen formában találkozunk velük, akkor a szedés előtt fontoljuk meg, miből választunk.
Nem jól átsütött tojás
GiphyA nem teljesen átfőtt, átsütött tojásos ételekből csak akkor szedjünk magunknak, ha nem bánnánk, hogy a nyaralást szalmonella-fertőzés társaságában töltsük el. Még ha nem is kapunk szalmonellát, akkor is számolnunk kell egy kis esetleges hányással, hasmenéssel, de akár lázzal is.
Az igazi rántottához: Egy furcsa, ámde olcsó hozzávaló a legkrémesebb rántotta titka
Hiányzik a műanyag védőfal
Bár a műanyag védőfal hiánya nem feltétlenül okoz egészségügyi problémákat, mégis intő jel lehet a reggeliző vendégek számára. Az ilyen falak ugyanis arra szolgálnak, hogy megvédjék az ételeket az olyan szennyeződésektől, amit például a tüsszentés, vagy egy-egy bogár okozhat.
Felvágott gyümölcsök
GiphyTény, hogy az előre felvágott gyümölcsökből összeállított tálak nagyon jól néznek ki, ám ha egy svédasztalos reggelinél minden gyümölcs látott már kést, az nem jelent jót. A gyümölcsök héja védelmezi őket, és a felvágás a tartósságukat is befolyásolja.
Nincsen elegendő tálalókanál, tálalóvilla
A baktériumok terjedésének valószínűségét jelentősen megnöveli az, ha a vendégek ugyanazzal az eszközzel szednek különböző ételekből. A keresztszennyeződés elkerülése végett javaslott csak azokból a fogásokból szednünk, amikhez külön tálalóeszköz jár.
Ha már reggeli: Mindenki az angolról beszél, pedig az ír reggeliért is sokan odalennének
Nyílt tárolókban állnak a müzlik
GiphySzintén egészségügyi kockázata van annak, ha a müzliket kiteszik a levegőben keringő szennyeződéseknek – ráadásul ilyenkor az állaguk is megváltozhat. Érdemes tehát figyelnünk arra, milyen tárolóból kínálják a müzliket.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Olaj nélkül is áll a bál: a sütőben sült farsangi fánk receptje ›
- Csillogós, gourmet és extrafinom: már itthon is imádják a piramis alakú fűszert ›
- Nem gondolnád, de egy hétköznapi fűszer új szintre emeli a marhapörköltet ›
- Olyan kávét találtak fel a tudósok, ami átformálhatja az egész piacot ›
- 5 koffeindús kávéalternatíva, ha valami újjal próbálkoznál ›
- 5 étterem, amit érdemes feltenni a dohai látnivalók közé ›