Rekordrészvételre számítanak a telet búcsúztató mohácsi busójáráson
110 ezer főt várnak.
Mohácson a busójárás egészen a török időkig nyúlik vissza: ekkor a Mohács környékén élő emberek a legenda szerint a török megszállás elől a Duna túlsó partján található Mohács-szigetre menekültek. A sokácok megelégelve a török elnyomást, ijesztő maskarákba öltöztek, különböző zajkeltő eszközöket készítettek és az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán nagy zajt csaptak azért, hogy kiűzzék a törököket Mohácsról.
A tavaszköszöntő népszokás azóta sem változott sokat: a résztvevők minden évben busóbundát, vászongatyát és bocskort öltenek, arcukat faragott maszkokkal díszítik, és buzogányokkal, tarisznyákkal és kolompokkal vonulnak fel – emlékeztet a hagyományra a Sokszínű Vidék.
Ha utánaolvasnánk a busójárásnak: Magyarország 5 legszebb könyvtára, ahol nem csak az oldalakon akad meg a szem
Idén a február nyolcadika és tizenharmadika között zajló busójáráson több mint 2500 maskarás és 71 busócsoport fog részt venni. A farsang utolsó csütörtökétől húshagyó keddig tartó hatnapos rendezvényre 15 helyszínen, több mint 160 programmal várják a látogatókat, a várakozások szerint pedig a létszám a 110 ezer főhöz közelít majd.
A menetrend szerint az első nap a fiataloké lesz: ezen a napon különböző vetélkedőkkel, iskolás néptánccsoportok előadásaival, kis busók farsangolásával és táncházakkal várják a fiatal közönséget.
Persze a rendezvény többi napja is bővelkedik a programokban: az odalátogatók belemerülhetnek a hagyományos sokác népviselet készítéseinek rejtelmeibe, megismerkedhetnek a délszláv népzene dallamaival és táncaival, valamint különböző kiállításokon keresztül megismerkedhetnek a vidék színes kultúrájával.
Tudtad, hogy Több tízezer évet felölelő kiállítás nyílik a Nemzeti Múzeumban?
A rendezvény egyik legfontosabb elemére, a busók dunai átkelésére vasárnap kerül majd sor.
Ezt követően hétfőn a busók a hagyomány szerint házról házra járnak majd, a jellegzetes máglya, illetve a telet szimbolizáló koporsó meggyújtása a keddi programterv részét képezi.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 5 magyar csillagvizsgáló, hogy biztosan elcsípd a hullócsillagokat ›
- Európa leginspirálóbb turisztikai célpontjai közé került a budapesti épület ›
- 5 budapesti helyszín, amire rá se ismernénk a múltbeli képek alapján ›
- Tetten érték a szarvascsapatot, ahogy a téli napsütésben fürdőznek a Bakonyban ›
- Három vármegyében is jégpáncélra kell számítani az ónos esőzés miatt ›