A képzeletbeli Nulla-sziget rejtélye

A hely, ahol 0-0 fok a koordináta. Tudod, hol is van ez a sziget?

Fotó: Shutterstock

Talán te is gondolkodtál már azon, merre lehet a nulla hosszúsági és szélességi fok, ahol a két tengely átszeli egymást. Van ott egyáltalán valami emlékkő vagy szobor, ha szárazföld egyáltalán? És ha vízben van a 0-0 fok, akkor hogyan jelölik? Most minden kiderül!

Nehéz képzeletben belőni az Egyenlítő és a nulla szélességi fok metszetét, de leginkább úgy lehet behatárolni, hogy Afrika „hónaljában" van, azaz ott, ahol a Nyugat-Afrika partjai átnyúlnak Közép-Afrikába. A geodéziai (földmérés) mérés két kezdő meridiánja a Guineai-öbölben keresztezi egymást. Hosszúságban és szélességben kifejezve ennek értéke: 0° É, 0° K.

El lehet jutni a Null-szigetre valahogy?

Fotó: Wikimedia

Időjárásjelző bója a Null-ponton az óceánban

El lehet, de nem érdemes belevágni, már csak azért sem, mert nem is igazi szigetről van szó. A Null-szigetet jelölő bójához legközelebb eső szárazföld Ghána és São Tomé partja, de azok sincsenek annyira közel, hiszen 650 kilométert kell hajókázni a bójától a nyílt tengeren.

1884 óta létezhetne

A világot keleti és nyugati féltekére felosztó greenwichi meridián egy 1884-ben meghatározott, valójában szubjektív kiindulópont – a washingtoni Nemzetközi Meridián Konferencián nevezték el hivatalosan –, míg az Egyenlítő egy tudományosan meghatározott szélességi kör. Érdekesség, hogy a franciák megvétózták a greenwichi nulla meridiánt, hiszen ők azt szerették volna, hogy a nulla hosszúság Párizson haladjon át.

A Null Island, azaz a Nulla-sziget 2011-ben került be a Natural Earth hivatalos adat- és térképkészletébe (régebben is használták térképészeti körökben, de nem volt hivatalos megnevezése és meghatározása), amit egy egy négyzetméteres szigetként ábrázolnak a térképeken, s melynek valójában az a funkciója, hogy a meghatározásával elkerüljék a félreméréseket és térképészeti torzításokat.

Tudományos „sziget"

A valóságban a sziget helyén egy lebegő, 3,8 méter magas bóját találunk, amely egy időjárás- és tengerfigyelő eszköz. A bója (a neve: Station 13010 – Soul Buoy) a PIRATA rendszer része – ez egy 17 bójából álló tengeri megfigyelőkészlet, amelyet 1997 óta telepít az Egyesült Államok, Franciaország és Brazília az Atlanti-óceánba.

AMI MÉG ÉRDEKELHET