Világjáró hegedűművész és apa, családcentrikus zenész, aki a zenében talált otthonra. Till Attila ezúttal Kelemen Barnabással beszélgetett, hol máshol, mint a Magyar Zene Házában.
A magyarországi zenei élet egyik új központjában, a Magyar Zene Házában vagyunk. A „zene erdejében” én azonnal eltévedek. Neked mindig otthonos közeged volt?
Kelemen Barnabás: Igen. Édesanyámon keresztül már a születésem előtti hónapokban is magamba szívtam a zenét. Belém van kódolva. Ez egyébként egy Kodály-gondolat.
Ez is egy olyan örök igazság, mint az, hogy az ember elválaszthatatlan a zenétől?
K. B.: Észrevétlenül minden pillanatunkban ott van. Óhatatlanul már a csecsemő is találkozik a zenével. Előbb énekel, mint beszél. Járni sem tud még, de megtanul egy ritmust, és eltáncolja. Az egyéves kisfiamnál hihetetlen hatása van annak, ha nem csöndben öltöztetem fel, hanem elénekelem neki a Bújj, bújj zöld ágat – erre azonnal reagál.
Bárki otthon lehet a zenében? Ha valaki olyan magas szinten szeretne zenélni, mint te, ahhoz biztos több kell.
K. B.: Művelni nem kell annyira komolyan, ahogy én művelem kiskorom óta. Ismerek olyanokat, akik soha nem lettek zenészek, de úgy nőttek fel, hogy folyamatosan szólt náluk otthon a zene. Vitték őket koncertekre, operába. Tökéletesen érzik a különbséget a jó, a még jobb, a nagyon jónak tűnő, de mégsem elég komoly között.
Mitől lesz a zene komoly?
K. B.: A zenét nem kell érteni. Átjár minket, és ha sokan hallgatjuk együtt, transzba esünk tőle. Ez ugyanúgy megtörténhet a mai zenében, mint Bachnál és Mozartnál. A taxisofőrtől a villanyszerelőig mindenkinek vannak zenei élményei. Emlékszem, hogy az Őrségben tanultuk Bartók 3. vonósnégyesét, és mondtuk az ottani panziósnak, hogy eljátszanánk neki. Egy földművelő, igazi vendéglátós ember volt. Végigsírta Bartók vonósnégyesét. Nem vicc, potyogtak a könnyei. Másnap, amikor elmentünk, azt mondta: „Te, Barna... én rájöttem: a zene, amit játszotok, annak segít a legjobban, aki egyszer meggörbült, de újra fel szeretne egyenesedni.”
Ebben van egy nagy nyitás. A hatalmas zenei tudásodat nem bezárod egy elitklub számára, hanem kinyitod, hogy minél több embernek visszaadd, amit kaptál.
K. B.: Mindig bennem volt, hogy átadjam a tudásomat, hogy segítsek másoknak. Ebben nagyon együtt gondolkodunk a feleségemmel, Katival.
Akivel együtt álmodtátok meg a Fesztivál Akadémia rendezvénysorozatot.
K. B.: Ez az életünk közepe. Sokkal több, mint egy zenei fesztivál. Tizenkét éve Kaposváron indult és hét éve Budapest az otthona. A tíznapos nyári kamarazenei és művészeti fesztivál a saját életünk kivetülése és esszenciája. És folytatjuk év közben határon innen és túl: koncertezés, tanítás, akkreditált továbbképzések, mesterkurzusok, országos és nemzetközi hegedűversenyek. Mindez egyfajta meghosszabbítása annak, amik mi vagyunk. (Megérkezik Barnabás felesége, Kokas Ka- talin hegedűművész.)
Kokas Katalin: A Fesztivál Akadémiáról beszéltek? Olyan ez, mint egy mikrovilág, amiben minden mindennel összefügg. A világ legjobb dolga – a gyerekek után, persze.
Amikor összejöttetek, mekkora családot képzeltetek el?
K. B.: Én hat gyereket szerettem volna. Még az óvodában elterveztem, és ezt a gondolatot meg is osztottam Katival 18 évesen. Kati, te erre mit mondtál?
K. K.: Talán négy... megállapodtunk a négyben.
Azért ez egy egyedülálló dolog. Mindig magányosnak képzeltem a nagy világjáró zenészeket. Akkor lehet valaki egyszerre világjáró zenész és családapa?
K. B.: Lehet, de nem egyszerű. Büszke vagyok arra, hogy rendszeresen megfordulok a világ legnagyobb koncerttermeiben, pedig ma már nem mondhatnám azt, hogy ez lenne az elsődleges cél az életemben. Mielőtt egy londoni menedzsment le akart velem szerződni sok évvel ezelőtt, az első kérdésük ez volt: „Évente 50, 100 vagy 150 koncertet vállalsz?” Én már tanítottam akkor és volt egy gyerekünk. Nem vágtam rá sem a 100-at, sem a 150-et, mert ez azt jelentette volna, hogy átlagosan háromnaponta lett volna koncertem más-más helyen a világban. A nagy szólistakarrierű művészek legtöbbje hotelről hotelre utazik és egyedülállóak. Ha van is bejelentett lakcímük, valójában nincs otthonuk, csak hotelszobáik vannak.
És neked otthonod van?
K. B.: Nálunk a család annyira központi szerepet játszik, hogy sosem vágytam erre az életmódra. Ha meghívnak, igyekszünk a családból minél többen utazni. Visszük a világba az otthonunkat. Nekem egyébként sem az a legfontosabb, hogy mindenhova visszahívjanak. De persze örülök, ha jönnek a koncertek maguktól.
Fotó: Ora Hasenfratz
Kelemen Barna és családja
Van kedvenc koncerthelyszíned?
K. B.: Az az igazság, hogy ha mondjuk idősek otthonában vagy más kisebb terekben játszom, sokszor pozitívabban élem meg az energiát. A Marosvásárhelyi Kultúrpalota például egy csoda koncerthelyszín. Azt mondták a koncert végén, hogy a játékunk közbeni szünetekben nagyobb volt a csönd, mint amikor egyébként üres a terem. Nem feltétlenül kell New Yorkban vagy Londonban koncertezni ahhoz, hogy jó energiák szabaduljanak fel.
Mi volt az idén a legkomolyabb külföldi felkérésed?
K. B.: Az egyik az amszterdami volt, Fischer Ivánnal és a Concertgebouw zenekarával játszottam Bartók 1. hegedűversenyét szeptemberben. Tavasszal is felléptem ott kétszer a Holland Kamarazenekarral. Decemberben a Zeneakadémián játszom Brahms-hegedűversenyt Keller András vezénylésével. Rendszeresen vannak komoly felkéréseim, de ezek nem tábláznak annyira be, hogy kevesebbet lennék a családommal. Amszterdamba például a nagyfiam, Gáspár is velem jött. Ő is hegedül, és egy-egy próbából vagy koncertből sokat profitál. Engem is támogattak a szüleim gyerekkoromban. Fontos, hogy megkapd ezt a támogatást, és továbbadd a gyerekeidnek, ha világszinten szeretnél zenélni.
Szerinted hogyan lehet eldönteni két világszínvonalú hegedűművészről, hogy ki a jobb?
K. B.: Ez ugyanaz, mint Federer vagy Đoković. Nekem az egyik, neked a másik. A hallgatón múlik. A jó zenész jó egyvelege a hiteles- ségnek és az egyéniségnek. Nem jó, ha az egyik hiányzik vagy túlcsordul. Nekem hall- gatóként az a fontos, hogy belekerüljek abba az eszméletlen hangulatba, amiben a szerző lehetett, amikor megírta a zenét – de ez ne billenjen át abba, hogy csak az előadót figye- lem, mert annyira extravagáns és lehengerlő az egyénisége. Ebben az egyensúly minden- kinél máshol van. Végső soron a hallgató magának dönti el, hogy ki a jobb.
És téged mi drive-ol?
Sokszor hallhatjuk a kérdést, ha motiváció, teljesítmény, célkitűzések kerülnek szóba. A Drive Magazinnál mi is kíváncsiak vagyunk a válaszokra. Méghozzá a kulturális élet azon érdekes arcainak válaszaira, akikkel Tilla a TV2 Propaganda című műsorában beszélgetett – hozzánk pedig olyan izgalmas részleteket hozott el, amelyek a műsorban nem hangzottak el.
Szöveg: Pop Lara