Ingyenes nyári programkavalkád Budapesten

Tudjuk, mit csinálsz ezen a héten!

nyár fesztivál program
Fotó: Shutterstock

Ez az első nyár a pandémia óta, hogy minden fesztivált a régen megszokott módon tartanak meg, és visszatérnek olyan események és programok is, amikkel az elmúlt pár évben óvatosan bántak a szervezők, így elmaradtak vagy elhalasztották őket. Összegyűjtöttünk erre a hétre egy nyári, budapesti programajánlót azoknak, akik július második hetét a fővárosban töltik. Jó szórakozást!

KoreaOn 2023 – Koreai Kulturális Fesztivál

Illusztráció: Facebook

A Han You Magyar-Koreai Kulturális és Művészeti Alapítvány és Koreai Kulturális Központ (주헝가리 한국문화원) közös, kétnapos (július 7-8.) eseménysorozata, amelynek minden programja ingyenes, de előzetesen regisztrálnunk kell, mert limitált a helyek száma. Több mint 8000 négyzetméteren, a budai Frankel Leó utcában adnak ízelítőt a koreai kultúra sokszínűségéből. A legkisebbektől az idősebbekig mindenki megtalálhatja majd a neki való szórakozást: lesz tradicionális zene, táncbemutató és workshop is, de lesz egy K-Pop és K-Beauty szekció is. Lehetőség van kézműves foglalkozásokat kipróbálni vagy koreai nyelvleckét venni. A gasztronómia szerelmeseinek hagyományos koreai ételbemutatóval, kóstolóval és mini workshopokkal is készülnek. A programokra itt tudsz jelentkezni.

Fürdőséta a Király Gyógyfürdőben

youtu.be

kiralyfurdovgs

Ha szeretnél kicsit többet megtudni Budapest egyik legérdekesebb helyéről és legrégebbi, épen maradt török fürdőjéről, akkor még tudsz jelentkezni a július 6-án estére tervezett Experience Balkan több mint 3 órás tematikus sétájára. Az oszmánkori fürdőben az intézmény vezetője kalauzol el, a túra végére pedig megismerheted a XVI. század közepén épült Király Gyógyfürdőt. A bejárás előtt még megnézheted mi maradt Tojgun pasa 1555-ben épített dzsámijából, kiderül, miből állt az oszmánok fürdőkultúrája, megismerheted Buda legfontosabb törökfürdőit, valamint az Alsó-Víziváros fontosabb látnivalóit. A programon megkóstolhatod a törökországi lokumot, illetve balkáni édességet is lehet nyerni! A séta után a társaság átvonul a retró Bambi presszóba és ott folytatódik a beszélgetés a középkori Buda időszakáról.

Gin & Jazz fesztivál a Westend tetején

Illusztráció: Facebook

Már hosszú évek óta élvezhetjük nyaranta a Westend tetőteraszának színpadán a különböző koncerteket és előadásokat. Az egy dolog, hogy az eseménysorozat nagyon szerencsés helyen van, de valójában mindig nagyon igényes fesztiváloknak, programoknak ad otthont a plaza tetőterasza. Július 6. és 8. között a Gin & Jazz eseménysorozaton a különleges italok és a fantasztikus koncertek mellett különféle programokon szerezhetsz felejthetetlen nyári élményeket.

KIRÁLY-NAP – A legpestibb utca legkirályabb napja

Fotó: Facebook

„Egy nap utcahossznyi kultúrával" – ezzel a szlogennel rendezik meg a nyár egyik legizgalmasabb belvárosi programját a Király utcában, ez az utca összeköti Terézvárost és Erzsébetvárost, de bulinegyedet és a magas kultúrát is érinti, tehát egy különleges budapesti helyszín. Július 7-én pedig koncertekkel (Búgócsiga Zenede koncert gyermekeknek, Szűcs Judith, Budapest Klezmer Band, Mordai, Etnosound), vetélkedőkkel, kvízekkel, kirakodó vásárral, helytörténeti sétával, kézműves foglalkozásokkal készülnek a szervezők több helyszínen az Anker közben, a Csányi5-ben, a Roth Múzeumban és a Hernád házban.

AMI MÉG ÉRDEKELHET