„2013. májusában érkeztem először a Török Riviéra, de azóta volt szerencsém számos, szép térséget bejárni főleg a munkám során, de a szabadidőmben is imádok felfedezni. Jellemző rám, hogy újra és újra visszatérek a kedvenc helyeimre” – meséli lelkesen Noémi, akinek szíve csücske a Fethiye régió, konkrétan Ölüdeniz, ahol pont olyan kék és kristálytiszta a víz, ahogyan először elképzeljük a tengerpartot gyerekként. Ezen kívül Patara is nagy kedvence vadregényes, érintetlen mivoltában. „Igazán barátságos város, nincsenek monumentális méretű luxushotelek, hanem inkább kisebb és családias hangulatú szállodák, apartmanok és villák helyezkednek el. Ez a térség főleg a brit és skandináv utazók körében kedvelt desztináció, hiszen ők azok, akik az all-inclusive hotelek helyett jobban favorizálják a kisebb szállodákat. Itt csodaszép öblök és varázslatos partszakaszok váltják egymást, az egész térség csupa meglepetés, a Pillangók völgyétől kezdve egészen az ókori városok romjaiig. Négy éve ide vitt el a párom születésnapomra, ahol egy siklóernyős tandemugrás is várt rám. Fantasztikus élmény, mindenkinek ajánlom, akinek van mersze egy ilyen adrenalin fröccshöz” – teszi hozzá nevetve Noémi, aki párjával Antalyában él, de a közös vállalkozásuk keretében rengeteg fakultatív programot szerveznek a Török Riviérára, Alanyától kezdve Sidebe, Belekbe és Kemerbe. „Alanyában és Antalyában is más látnivalók vannak, én Alanya kivételével ebben a térségben voltam annak idején telepített idegenvezető, tehát jól ismerem az egészet. Antalyában és környékén rengeteg program elérhető, Alanyában pedig a dzsipes programok, amik igazán egyedülálló élményt nyújtanak, kanyonban fürdéssel és vízi csatározásokkal megspékelve. A nagy nyári melegben az esti dzsip szafarira is hatalmas az igény, ahogy a hajókirándulásokat is imádják a vendégek. A Zöld Kanyon egy egyedülálló látványosság a térségben, ami minden évben igazi slágerprogramunk. Nekem személyes és örök kedvenceim a térségben a kanyonok, vízesések és a csodálatos öblök, de ami minden áldott nap rabul ejt, az a csodás Taurus-hegység és a tenger kékjének kettőse.”

Szeretet, tolerancia és büszkeség

Arra kérdésre, hogy milyennek találja Noémi a török embereket, azonnali és határozott válasz érkezik! „Ők a világ legvendégszeretőbb és legsegítőkészebb emberei. Az is nagyon érdekes a kultúrájukban, hogy még mindig él bennünk az Oszmán Birodalom hatalmának magasztos ereje és a büszkeség, hogy létrehozták ezt a birodalmat, és 600 éven át fent tudták tartani. És ők azok, akik őszintén szeretik a magyarokat. Végtelenül toleráns emberek és nem ítélkeznek senki felett olyan könnyen, ahogyan sok magyar ember a származás, bőrszín vagy vallás tekintetében. Az erős nemzeti öntudatuk is lenyűgöző – büszkén hirdetik, ahol csak lehet. Az élethez és a halálhoz, a mindennapi problémákhoz és a megoldandó feladatokhoz is másképp állnak hozzá, sokat tanulhatnánk tőlük, mert akkor vidámabban és kevesebb stresszel élnénk, jobban tudnánk értékelni az apró örömöket az életben. Végtelenül hálásak azért, amijük van. Lehet őket nem szeretni?” – teszi fel a költői kérdést Noémi.

Joghurt minden mennyiségben

A török ételeket könnyű megkedvelni, Noéminek három nagy kedvence van. „Imádom a Menemenet, ami tökéletesen megegyezik a mi tojásos lecsónkkal. Utána következik a Hünkar Beğendi nevű marhahúsos étel (én azzal készítem), ami tulajdonképpen egy marhapörkölt besameles padlizsánágyon, de ehhez hasonló az Ali Nazik is. Juj, és ott van a Beyti Sarma, ami döner hús (szintén marhahúsból) betekerve vékony pitaszerű tésztába, nyakon öntve paradicsomos szósszal és joghurttal. A törökök rengeteg joghurtot fogyasztanak, nem is nagyon találhatunk kisebb kiszerelésű natúr joghurtot idekint, két deciliteres kiszerelés egyáltalán nem is létezik. Alapvetően szeretem az ételeiket, pár bizarr kivételtől eltekintve. Az én „nacionalizmusom” abban mutatkozik meg, hogy gyakran főzök magyar ételeket, mert hiányoznak az otthoni ízek és nem csupán a sertés, hanem a levesek, főzelékek. Itt, Törökországban nekem az a legnagyobb nehézség, hogy nem eszem meg a bárány, a birka és a kecske húsát sem. Tehát marad a marha, csirke, pulyka és hal, mert a vallásuk miatt még a vadászat során leölt vaddisznók is a vadászkutyák csemegéiként végzik.”

Az eredetileg közgazdász végzettséggel rendelkező Noéminek nemcsak a hazai ízek, de az egész itthoni lét is hiányozott, hiszen két évig nem tudta kitenni a lábát Törökországból a szankciók miatt. Május elején, ha csak néhány napra is, de végre sikerült Magyarországra utaznia, ám teljesen kiábrándította az itteni légkör. „Valósággal sokkolt az a negatív hangulat, amit idehaza érzékeltem, az emberek nem mosolyognak, és egyáltalán nem figyelnek egymásra. Az egész annyira életidegen volt, és rettentően elszomorított. Azóta többször adok hálát a sorsnak, hogy Törökországban élhetek” – teszi hozzá kissé szomorúan.

Négy nyelv mellé jött a török

Nem csoda, hogy Noémi ilyen jól beilleszkedett a török világba, hiszen annak ellenére, hogy eleinte egy szót sem értett a nyelvükből, mára perfekt török, és még négy másik idegen nyelvet beszél. „Amikor itt kezdtem dolgozni, az utazási iroda azt állította, hogy mindenki tud angolul – emlékszik vissza nevetve. – Isteni szerencse, hogy a hatodik érzékem mégis azt súgta, hogy hozzak magammal egy apró, török úti szótárt – ez konkrétan életmentő volt az első időkben. Az is vicces, hogy az az angol, amit én beszéltem és tanultam hosszú éveken keresztül, azt senki nem értette meg idekint. Így hát a legbölcsebb döntésnek az tűnt, ha megtanulom a nyelvüket. A kirándulások során is sokat tanultam a kollégáktól, sofőröktől. Mindig figyeltem az embereket, ahogy beszélnek, sokat hallgattam a rádiót, néztem a tévét. Amikor az első szezon végén hazamentem, vettem néhány órát egy remek magyar származású, török szakos tanártól. Gyakorlatilag autodidakta módon tanultam meg a nyelvet és ma már olyan magabiztosan beszélem, akár a helyiek. A török nyelv egyébként sok mindenben hasonlít a magyarra, ezért is volt viszonylag könnyű elsajátítani, bár nyilván a nyelvérzék és a belső motiváció is elég erős volt bennem a küldetéshez” – idézi fel a kezdeteket Noémi, majd arról kezd mesélni, miért vágott bele az ingatlan bizniszbe. „Éppen a napokban múlt két éve, hogy ingatlanozással kezdtem foglalkozni. Miért? Annyi értékesítési tapasztalattal és különféle nyelvvel a tarsolyomban ez egy elég kézenfekvő szakmának tűnt, amiről azóta is napról-napra kiderül, mennyi kihívás van benne. Az ingatlanbefektetés egy biztos döntés Törökországban, hiszen odahaza már teljesen elszálltak az ingatlanárak. Igaz, idekint is megduplázódtak a koronavírus óta, de mégsem annyira. Mivel ennyire felélénkült az érdeklődés az utóbbi pár évben Törökország iránt, a kormány a múlt hónapban az állampolgársághoz is felemelte az ingatlanbefektetés értékét 250 000 dollárról 400 000 dollárra. Törökországban többnyelvű és magyar ingatlanértékesítők csupán ketten vagyunk, és mi sem rivalizálunk, inkább összedolgozunk egymással. A mi két profilunkat, az ingatlant és a turizmust kiválóan ötvözzük és a legszélesebb lefedettséggel. Nem csupán Antalya tartományban értékesítünk ingatlanokat, hanem az egész török mediterrán térségben Alanyától Isztambulig. A kész lakóingatlanok mellett cégünk az európai szabványok szerint több mint 10 éves Európában szerzett tapasztalattal épít házakat, apartmanokat és butik hoteleket.”

A vízválasztó Kolumbia

Annyi kiderült a beszélgetés során, hogy az üzletasszony már nem szívesen költözne vissza Magyarországra, de vajon, hol tudná Törökországon kívül elképzelni az életét? „Dél-Amerika és Latin-Amerika nagy szerelem nekem. Eddig csupán két országba sikerült eljutnom, de tervben van az összes többi is, nálam az a régió kétségtelenül bakancslistás. 2016-ban jártam a Dominikai Köztársaságban, és azonnal rabul ejtett. Az abszolút favorit Kolumbia, ahol 2018 tavaszán bő 40 napot töltöttem, és egy 300 órás jógaoktatói tanfolyamon vettem részt, majd jutalmul a Karib-tenger partján, Santa Martán töltöttem még néhány napot. Imádtam a színes gyümölcsöket a piacokon, az ezekből készült gyümölcsleveleket, amit úton-útfélen árultak az utcán, az emberek vibráló és folyamatosan tapintható carpe diem mentalitását, az ételeket és a szebbnél szebb látnivalókat. Megtanultam kicsit kolumbiai salsázni, azóta is gyakran visszahúz a szívem oda. Életre szóló barátságot is kötöttem ott, ami nagy kincs és örökké hálás leszek érte! Egyébként Kolumbia vízválasztó hely volt számomra. Ott szembesültem először úgy igazán azzal, hogy az európai ember mennyire más dolgokat és értékeket helyez előtérbe, hogy jól érezze magát. Mindennek a mércéje a pénz és a vagyon, ez a világszemlélet, és az emberek efféle elhidegülése egymástól, ami egy percig sem hiányzott a tengerentúlon. Odakint tényleg minden napot az utolsóként élik a mélyszegénység ellenére is – ez azóta is sokszor eszembe jut, és azonnal átállítom magam, ha épp úgy érzem, valami nem úgy megy, ahogy azt én szeretném. Mondjuk Törökországban sem nehéz pozitív életszemlélettel élni a mindennapokat. Itt még működik az élni és élni hagyni elve. Azt szoktam mondani, hogy egy élet is kevés ahhoz, hogy ennek a csodálatos országnak minden szegletét felfedezze az ember.”

Szöveg: Sinkó Edit