Megérkezett olaszországi teleléséből Herman, a legöregebb kanalasgém

A korai tavasz több madarat hozott.

kanalasgém
Fotó: Bede Ádám / Kiskunsági Nemzeti Park

Megérkezett Magyarországra a legidősebb magyar gyűrűs kanalasgém, akit gyűrűkódja (HE) alapján, illetve Herman Ottó tiszteletére Hermannak kereszteltek el. A korai felmelegedés hatására a legkorábban érkező madárfajok első példányai már betették lábukat az országba, Hermant a Csaj-tó környékén szúrták ki.


A tavaszias felmelegedés hatására indult meg a világ egyik leglátványosabb természeti jelensége, a madárvonulás.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrkerület-vezetője, Dr. Pigniczki Csaba a park weboldalán tájékoztatott a legidősebb magyar gyűrűs kanalasgém érkezéséről.

A hazai kanalasgém-kutatás irányításáért és szervezéséért felelős szakember írása szerint a 2004-ben fiókaként gyűrűzött Herman idén a 21. életévében jár.

A madár rendre február elején szokott Magyarországon felbukkanni, a telet általában Észak-Olaszországban, a Velencei-lagúnák térségében tölti, valamivel több mint 600 kilométerre a kikelési és későbbi fészkelési helyétől. A madár a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben fekvő tömörkényi Csaj-tónál szokott fészkelni.

Mindeközben egy másik kanalasgém, a J278-as kódnéven azonosított, GPS-jeladós tojó is hazatért a Csaj-tóra. Ő Tunéziában telelt, jeladójának köszönhetően pedig tudni lehet, hogy a telelőhelyét február 16-án hagyta el, majd vonulása során három megállót iktatott be.

Első megállója Nyugat-Szicíliában, második az olasz csizma sarkantyújától délre eső Manfredoniában volt, harmadik pihenőjét pedig már a Kárpát-medencében, egy Száva melletti horvát halastavon töltötte.

J278-ról már korábban írtunk: Féltek, hogy nyoma veszett, de előkerült a negyedéve kóborló kanalasgém

Fotó: Fadila Bough / Kiskunsági Nemzeti Park

J82F-et Algériában, a Szahara közepén Al Bzarqa mellett csípték el.

Míg az idősebb kanalasgémek már a tavaszi vonulás lázában égnek, addig a fiatalabb, kevésbé tapasztalt egyedek még a Szahara közepén süttetik a hasukat: így tett a J82F kódnévre hallgató madár is, ami flamingók és más vízimadarak társaságában élvezi a téli szünetet.

„A kanalasgémekről a jeladózásoknak és a gyűrűzéseknek köszönhetően tudjuk, hogy elsősorban Tunézia tengerparti részein telelnek, másodsorban pedig az olaszországi vizes élőhelyeket választják”

– olvasható a közleményben.

Bár Indiában jó meleg van, ez a galamb valószínűleg nem szép emlékekkel távozott: Kémkedéssel vádolták, bizonyíték híján kiengedték a börtönből a galambot

Ezen belül is a Niger-folyó vízgyűjtő területét, illetve a Niger belső deltáját preferálják, ahol a Pigniczki elmondása szerint feltűnően sűrű a telelő populáció. A fiatal J82F viszont a Niger deltája és a tunéziai tengerpartok közötti Al Bzarqa mellett tartózkodott, amely adat fontos része annak a „kirakósnak”, aminek segítségével a szakemberek a kanalasgémek vonulási útvonalait vizsgálják.

Mindazonáltal az enyhe tél miatt egyes példányok már neki sem vágnak a hosszú utazásnak, hanem inkább a Kárpát-medencében töltik a hidegebb hónapokat is.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!

AMI MÉG ÉRDEKELHET