E-autósok, figyelem! Horvátországban fizetős a töltés!

Ha elektromos autóval indulsz az Adriára, akkor jobb, ha figyelembe veszed ezt a szempontot is.

Fotó: Shutterstock

A HEP horvát elektromos szolgáltató bejelentette, hogy idén már fizetünk kell az autópályák melletti töltésért.

Jó, de mennyit?

Elektromos autóval autópályára menni még mindig egy kis kalkulációt és logisztikát igényel, de ha egyes országokban még fizetőssé is teszik, akkor még több szervezést igényel az elektromos járművek feltöltése. A horvát Elen villámtöltő hálózat töltőállomásain ezentúl 22 kW-ig csúcsidőben 2,70 kunát, csúcsidőn kívül 2,31 kunát kell majd fizetni. 22-50 kW között csúcsidőben 3,50 kuna, azon kívül 2,90 kuna lesz a percdíj. Ez azt jelenti, hogy percenként 120-180 forint közötti töltési díjjal kell majd számolnunk, ha idén az Isztriára vagy az Adriára készülünk.

Emelt díjak

Fotó: Shutterstock

50 kW töltés után azonban emelkednek az árak és nyáron is más lesz az árszabás. 50 kW felett csúcsidőben 4,50 kunát kell fizetni percenként pluszban. A csúcsidőt nyáron másképp számolják, mint a téli időszakban: nyáron a csúcs 8-22 óra között lesz, télen 7-21 óra között van. Vigyázni kell, hogy ne foglaljuk mások elől a töltőállomást feleslegesen, mert a töltési idő lejárta után parkolódíjat kell majd fizetni: ez percenként 5 kuna lesz.

Akik már évek óta elektromos autóval járnak Horvátországban, pontosan tudják, hogy az Elennek nagyon jól kiépült hálózata van az autópályák melleti pihenőkben, ráadásul egy pihenőben több töltőállomás is van, köztük gyorstöltésű 150 kW-os töltőkkel is.

Az Elen következő töltőállomásai lesznek fizetősek:

  • A1 autópálya: Vukova Gorica, Brinje Istok, Brinje Zapad, Janjče Istok, Janjče Zapad, Zir Istok, Zir Zapad, Kozjak Jug, Kozjak Sjever, Nadin Jug, Nadin Sjever, Prokljan Jug, Prokljan Sjever és Rašćane Gornje
  • A2 autópálya: Lepa Bukva
  • A3 autópálya: Spačva, Babina Greda, Dragalić Jug, Gradna Jug, Gradna Sjever, Novska Jug, Novska Sjever, Križ Jug, Križ Sjever, Rastovica, Lučko Jug és Lučko Sjever,
  • A4 autópálya: Ljubeščica Istok és Ljubeščica Zapad,
  • A6 autópálya: Cernik és Lepenica Sjever.
A fent írt díjak februártól már érvényesek.

Forrás: villanyautok.hu


AMI MÉG ÉRDEKELHET