Jóval olcsóbban megúszhatod a nyaralást, ha erre a hétre időzíted
Türelmesen várakoznunk kell még.
Az Expedia egy nemrég közzétett előrejelzésében azt vizsgálta, hogyan spórolhatunk idei utazásaink során a legtöbbet és a leghatékonyabban. Az útmutató arra is kitér, hogy mely hónapok, hetek és napok lehetnek a legolcsóbbak 2024 nyarán, amikor legpénztárcabarátabban utazhatunk.
Bár a nyár beköszöntével sokan egyből útnak erednénk, a szakértők szerint érdemes június végén és júliusban még kivárni. Legalábbis az Expedia szerint: az utazási vállalat szerint ezek lehetnek a nyár legforgalmasabb és legdrágább utazási időszakai.
A legolcsóbb nyári utazási hónap az augusztus.
Ez akkor is igaz, ha Ázsiába és Óceániába, Európába, Észak-Amerikába vagy a Karib-tengerre terveznénk az utunkat, írja a Thrillist. Ami a Közel-Keletre, Afrikába és Dél-Amerikába irányuló utazásokat illeti, azok kapcsán nem közölt adatokat az Expedia.
Ezt is nézd meg! Önéletrajzot hamisított, majd körbejárta a világot – így lett világutazó Balogh Boglárka
Ha augusztusig várunk a repüléssel, akkor a repülőtereken és a célállomásokon is kevesebb turistatömeggel találkozhatunk.
Az Expedia szerint az idei nyár legforgalmasabb utazási időszaka június utolsó hete (június 29. és július 3. között) várható.
Fotó: Shutterstock
A nyár legkevésbé forgalmas utazási időpontja pedig várhatóan augusztus utolsó hete lesz.
Ha tehát olcsó, kevésbé zsúfolt nyaralást keresünk, az augusztus 25. és augusztus 29. közötti időszakra érdemes időzíteni a pihenésünket.
Ez is érdekelhet: 5 ország, ahol 100 forint alatt megúszhatjuk a tömegközlekedést
Az Expedia ráadásul azt is bemutatta, hogy a hét melyik napja a legkedvezőbb a repüléshez.
Ezek szerint a nemzetközi járatok esetében a hét legolcsóbb napja a hétfő, míg a legkevésbé forgalmas nap a kedd.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Barátságos, megfizethető, változatos hely? Albánia! ›
- Város és tengerpart – ebben az 5 városban minden megvan, ami a nyaraláshoz kell ›
- Akár ingyen is megszállhatsz egy-egy városban a légitársaságok jóvoltából ›
- Olcsó, mégis izgalmas nászútra vágysz? Ez az 5 úti cél biztos nem okoz csalódást ›
- 5 olcsó nyaralás Magyarországtól néhány órára ›
- Egy alpesi kisváros és még 3 hegyi nyaralóhely, ha aktív pihenésre vágysz! ›
- Különleges körutazás: 8 nap vonattal Svájcban ›