Leif Erikson az Újvilág első meghódítója (1000 körül)

Az Izlandi Sagák szerint egy Bjarni nevű hajós látta meg először az amerikai kontinenst 986 táján, de mivel Grönlandot kereste, és a talált partszakasz, sehogy sem illet az elbeszélésekhez, visszanavigálta a hajóját észak-kelet felé, és meg is érkezett úticéljához. Úgy 15 évvel később, a Grönlandot meghódító Vörös Erik fia, Leif Erikson már tudatosan indult a Bjarni elbeszéléséből ismert föld felfedezésére. Nyugat felé hajózva, a mai Kanada legészakibb partjait megpillantva csak jeget és sziklákat talált, ezért tovább hajózott dél felé és Új-Fulland környékén partra is szállt. A sagák szerint annyira megtetszett neki az erdővel borított zöldellő terület, hogy házakat építettek maguknak az átteleléshez, és egy darabig maradtak is az Újvilágban. Innen tettek rövidebb-hosszabb felfedező utakat délebbre, melyek során, még szőlőt is találtak. Sokáig a sagák ezen részeit fantazmagóriának tartották a történészek, de az 1960-70-es években Új-Fullandon megtalálták néhány viking cölöpös építkezésre utaló ház nyomait, egy korabeli vastűzhelyet, és egy tipikus normann hajónehezéket kőből. Hogy miért hagyták el az első viking hódítók mégis a számukra tejjel-mézzel folyó kánaánt? Egy valószínű magyarázat szerint a területen ebben az időben élő rendkívül harcias indián törzsek nem bántak kesztyűs kézzel a betolakodókkal, akik egy idő után inkább visszatértek az óvilágba.

Cseng Ho hét felfedező útja dél felé (1405-33)

Sokan azt gondolják, hogy főleg az európaiak szokása volt világfelfedező hajóutakat tenni, de ebben tévednek. Kínának is volt egy kulturális expanziós időszaka, noha jóval rövidebb ideig tartott. Cseng Ho muszlimként született az 1300-as évek második felében Kínában és harcolt is a császár ellen. Így került fogságba, és feltehetőleg éles eszét felismerve udvari eunuchhá tették, majd karrierje felívelt és a császári hajóhad parancsnokságáig vitte. Ez komoly rangot jelentett, mivel a császári flotta több száz hajóból állt, a legnagyobbak a 120 méteres hosszúságot is elérték, az armadán pedig 28 000 tengerész dolgozott. A parancsnok 7 felfedezőutat tett a Dél-Kínai tengeren, és az Indiai óceánon, melynek következtében Kína megnövelte befolyását a térségben, kereskedelmi telepeket hozott létre kínaiakból. 1433-ban bekövetkezett haláláig, amikor is az új császár véget vetett az expedícióknak a hajók lassacskán elpusztultak, és ezután a kínai jelenlét is megszűnt a régióban.

Grace O’ Malley, az ír kalózkirálynő

Grace az 1530-as években született Írország nyugati részén, amikor a szigetet 40 gael klán uralta. Édesapja volt az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb klán vezére, aki halálakor nem idősebb fiára, hanem tinédzser lányára hagyta vagyonát, hajóit, és a klán irányítását. Grace hamarosan a környék egyik legsikeresebb kalóza lett, és egy házasság révén még meg is kétszerezte birtokait. Férje hamarosan elhunyt, innentől még inkább a saját maga ura lett, áttette a székhelyét a Clare-szigetekre, ahonnan sikeresen fosztogatta az angol partokat. Ezt I. Erzsébet 1574-ben megelégelte, és támadást indított az ekkor már kalózkirálynőként emlegetett klánvezér ellen. Grace hiába parancsolt ekkor már többszáz kalóznak és volt számos hajója, Connaught brit kormányzója, Sir Richard Bingham emberei megölték idősebbik fiát és a fiatalabbat fogságra ítélték, birtokait és hajói nagy részét elkobozták. Grace tudta, hogy nem győzhet, mégis kért egy kihallgatást a királynőtől, aki meglepő módon fogadta őt 1593-ban. I. Erzsébet ugyanis kíváncsi volt a kalóznőre, aki bár ellenfele volt mégis kiváltotta a tiszteletét. A találkozó nem sikerült túl jól: Grace több ponton súlyosan megszegte az etikettet, a királynő mégis elengedte a fiát, és birtokait is visszaadta azzal a feltétellel, hogy ezentúl kizárólag Anglia ellenségeit támadhatja. Ma szobra áll az írországi Mayóban.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen sarki expedíciója (1872-74)

1872-ben a Habsburgok Északi-sarki expedícióra szánták el magukat. A küldetés azonban hamar kudarcba fulladt, mivel kutatóhajójuk, a Tegetthoff gőzös jégbe fagyott az orosz Novaja Zemlja szigettől északra található általuk Ferenc-József földre keresztelt szigetek partjai közelében, és 3 évig a jég rabságában rostokolt. Miközben a hajó a jégtáblákkal ide-oda sodródott, a 24 tengerész az életéért küzdött, és a „fogság” ideje alatt 67 jegesmedvét ejtettek el és ettek meg, miközben várták a megváltó nyári meleget, ami felolvasztja a hajó körüli vastag jeget, de az csak nem jött. Volt közöttük egy magyar is, Kepes Gyula hajóorvos, akinek köszönhető, hogy végül egy kivétellel, hazajutottak. A doktor úr által követett egészségmegőrző gyógymód egyszerű volt: minden tengerész naponta citromos tokaji aszút kapott a skorbut ellen. (A tokaji magas cukortartalma miatt mínusz 36 fokig nem fagy meg.) Végül sorsára hagyták hajójukat és a jégen keresztül gyalogoltak délre Novaja Zemlja szigetére, ahonnan orosz bálnavadászhajó vette fel és vitte őket a szárazföldre. A túlélők teljesítménye rokonszenvet váltott ki Európában, és még jobban elvitte a tokaji hírét a világba. A századforduló után a felfedezők bevették mindkét sarkot, és elkezdődött, az extrém turizmus a pólusok felé. Azóta minden expedíció csomagjában – Kepesék előtti tisztelgésből – ott lapul legalább egy üveg tokaji aszú.

Szöveg: Maróthy Csaba