Barangoló család – Kirándulások Magyarországon 5 gyerekkel

Minőségi időtöltöltés, sok emlék és országjárás egyszerre. Kell ennél több?

Fotó: Facebook

Kovács-Mihócza Orsolya férjével és öt gyerekükkel fedezi fel Magyarország kirándulóhelyeit. Az édesanya blogjában (barangolocsalad.hu) minden élményéről lelkesen beszámol, és számos hasznos tanáccsal látja el az olvasókat. Orsi belföldre szakosodott idegenforgalmi szakember, így nem ismeretlenek számára az ország természeti kincsei. Missziójának tartja, hogy a családok minél több minőségi időt töltsenek együtt úgy, hogy közben nemcsak egymást, hanem hazánkat is megismerik.

Az első gyerek születése után kaptatok rá a barangolásra, vagy már előtte is kirándultatok?

A férjemmel már azelőtt is mentünk, már a megismerkedésünk hetében is kirándultunk – ez volt az egyik és a legfontosabb közös pontunk. Sokszor nem is tárgyi ajándékot vettünk egymásnak, hanem inkább elutaztunk egy napra Pécsre szülinapozni.

Azt is tudtátok, ha gyerekeitek lesznek, akkor sem álltok le?

Igen, de azt nem tudtuk, milyen lesz ez babával, milyen szülők leszünk. Amikor 2008 januárjában megszületett az első gyerekünk, rettenetesen hideg volt, ezért csak tavasszal tudtunk először hosszabban kimozdulni.

Hova mentetek először?

Egy hetet nyaraltunk Somogyban. A hordozókendőt váltogattuk a babakocsival – mikor, melyik volt kényelmesebb. Aztán jöttek sorra a gyerekek: a most 13 éves fiú után újabb fiú érkezett, aki 11,5 éves, majd egy kislány, aki 9 éves, aztán tartottunk egy nagyobb szünetet. Később megszületett a most 5 éves kisfiúnk és a 3 éves kislányunk is.

Érezni a hangodon, hogy imádod a nagy családot.

Érdekes, de mi a lezárásokat is részben pozitívan éltük meg, végre sok időt tölthettünk együtt. Nagyon nem várom azokat a napokat, amikor mindig rohanunk valahova, és alig látjuk egymást. Mondjuk, mi szerencsések vagyunk, mert családi házban lakunk és az utca is nyugodt, kiengedhetem őket játszani, ha mozgásra vágynak. Amennyit tudtunk, a lezárások alatt is kirándultunk, de sajnos mi is elkaptuk a vírust, az sokat visszavett a tempónkból.

Fotó: Facebook

A Fertő-tónál

Mind a heten betegek voltatok?

Amikor megtudtam, hogy covidos vagyok, elkülönítettem magam, de ketten bizonyítottan elkapták. A többiek csak náthás tüneteket produkáltak, vagy még azt sem, de szerintem ők is benne voltak. Ez elvette az őszünk nagy részét, pedig az idei csodálatos volt. Sorra tették fel a barátok a szebbnél szebb képeket, nekem meg a szívem szakadt meg, mert a kertig sem tudtam kimenni. Nyolc hétbe telt, mire újra kirándulni tudtam.

Az tényleg sok, biztosan nagyon hiányzott a természet. Nagyon érdekel, hogy mi alapján választotok úticélt?

Vannak vágyott helyeink, azokat mindig előrevesszük. Ilyen volt a múlt nyári, Fertő-tavi nyaralásunk. Béreltünk bicikliket, a kicsiknek feltettük a biciklis utánfutót és úgy mentünk mindenfelé. Életünk legjobb nyaralásaként tartjuk számon. Idén Békéscsaba és Gyula kerül sorra, mert az mind a kettőnknél kimaradt. Felfedezzük Szarvast és Gyomaendrődöt is, mert nagyon jókat lehet olvasni róluk. Rengeteg park, arborétum, rezervátum van arrafelé, amit a gyerekek is imádnak. A tavalyi nyár nehezített pálya volt, mert olyan helyet kellett találnunk, ahol mindenki jól érzi magát, de a vírus miatt nincs benne fürdőprogram.

Hogy nyaralsz öt gyerekkel, fürdés nélkül?

Elmentünk a Bükkbe és a patakokkal, vízesésekkel, libegővel, kisvasutakkal el tudtuk terelni a figyelmüket a strandokról. Egész nap túráztunk, kilátókat látogattunk, több kisvasutat is kipróbáltunk. Augusztus végén aztán bepótoltuk Fonyódon a pancsolást, mert akkor biztonságosabbnak éreztük a helyzetet, mint júniusban.

Ráadásul nektek arra is figyelni kell, hogy minden korosztály jól érezze magát.

Nagy kihívás! A kicsiket fagyikkal, játszóterekkel, csónakázással tudjuk motiválni. Arra mindig figyelünk, hogy az alvásidő kocsiban érje őket. A délelőtti túrákat úgy szervezzük, hogy utána az autóban tudjanak pihenni, így nem lesznek nyűgösek délután, ha még van programunk. Ez persze nem mindig sikerül, de rugalmasak vagyunk.

Fotó: Facebook

Saját lábon vagy hordozóban, de mindenki felér a hegycsúcsra

Ennyi gyerekkel nem is lehet másképp. Mindig mindenki megy a barangolásokra?

Általában igen, mert számukra is jó családi program. Egyszer-kétszer fordult elő, hogy valaki kimaradt, de akkor ő máshol, mással túrázott. Mindenkiben van egy hiányérzet ilyenkor, mert az autóban mindig barkóbázunk, szójátékozunk.

Inkább könnyű túrákra mentek?

Igen, mindig a szintvonalak alapján választok, és el tudom dönteni, mennyire bírják majd. A Mátrát annak ellenére vállaltuk be, hogy tudtuk, inkább felfelé kell gyalogolni. Négy, öt kilométer volt összesen, de tíznek tűnt, borzasztóan kimerített minket. Egyáltalán nem szégyellem, hogy csak ennyit megyünk, de közben sok csodát látunk: vízesést, szalamandrát, susogó erdőt, gyönyörű kilátást. Előfordul, hogy benézem a dolgot, mint mondjuk a Cserhátban, ahol összesen hét kilométert túráztunk, de elsőre nem tűnt annyinak. A nagyoknak meg sem kottyan, de a kicsiknek az már sok. Meg nekünk is, mert őket sokat kell cipelni.

Hogyan néz ki nálatok egy reggel a túrázás előtt?

Ha szombat reggel indulunk, csütörtökön már fejben mindent kitalálok. A térképet kiterítem és pontosan megtervezem az útvonalat vagy a Természetjáró applikáció alapján döntök. A bloggertársaktól is szoktam ötleteket szerezni. Most arra is kell figyelni, hogy olyan helyre menjünk, ahol nincs tömeg, de ahhoz bizony le kell menni a térképről. Ilyenkor ki kell hagyni a népszerű Kéktúra útvonalakat, maximum csak érinteni szabad.

Mit csomagolsz be ilyenkor?

Általában fasírtot, rántott húst, amit már pénteken kisütök, meg kenyeret, kekszeket és gyümölcsöt. A délutáni túra lényegesen egyszerűbb, mert egy korai ebéd után csak egy kis rágcsálnivalóra van szükség. A legfontosabb, hogy mindenkinek van profi túrabakancsa, arra érdemes beruházni, nálunk az a luxus. Igaz, komoly tétel, de mi nem járunk wellnessezni, nem repülünk, mi erre költünk legtöbbet.

Fotó: Facebook

A Csákberényi tanösvény pihenője

Jól látom, hogy kizárólag Magyarországon kirándultok?

Ez a specialitásunk. Ha nagyobbak lesznek a gyerekek, szeretném kiterjeszteni az utakat Erdélyig, Délvidékig, Felvidékig. Szlovéniában már voltunk a férjemmel, a gyerekekkel pedig átautóztunk néhányszor Ausztriába. Gondolkodunk a lakókocsis vagy sátras felfedezésen is. Van egy nyolc személyes sátrunk, de még nem avattuk fel, mert kisbabával nem annyira komfortos a közös helyiségek használata a kempingben. Lehet, hogy idén megpróbálkozunk vele. Az a jó, hogy a testvéreink is hasonlóan gondolkodnak, sokszor együtt kelünk útra. A gyerekeknek is nagyobb élmény az unokatestvérekkel sétálni, futkározni.

Mit ajánlanál egy kezdő családnak, kisebb gyerekkel?

Mindenképpen a tanösvényeket, azokon könnyebb a gyerkőcöket is hozzászoktatni a gyalogláshoz, kiránduláshoz.

Szoktatni kell őket?

Abszolút. Aki ebbe születik, az előnyt élvez, de aki nem szokta, annak muszáj. A tanösvények azért jók, mert vannak táblák, meg lehet állni előttük, elolvasni az érdekességeket. A körtúrás tanösvények a legszuperebbek, mert ahonnan elindulsz, oda érsz vissza – a teljesen kezdőknek tökéletes választás.

Honnan tudom, melyik a nekem való?

Fel kell menni a Duna-Ipoly Nemzeti Park honlapjára és onnan ki lehet választani. Budapesten és környékén is sok szép helyet lehet találni. A Felsőrákosi Tanösvény például Kőbányán van, nem is gondolnád, hogy a város közepén micsoda természeti kincs bújik meg. Védett növények, nádas, erdő, tanyák, ültetvények – minden van, ami egy gyereknek érdekes.

Tényleg nem tudtam.

A Budai-hegyekben is számos, kevésbé ismert hely van. Mindenképp javaslom a túratérkép megvásárlását, illetve az Természetjáró appot, ami sok helyet foglal, de megéri letölteni. Valós időben mutatja, hol vagy jelenleg, merre tartasz, és hol állsz az ösvényhez képest, ha eltévednél. A Fóti-Somlyó tanösvény is jó kezdésnek, van minden: sziklák, gyurgyalag lakások, nagyon szép mezők, védett virágok, erdők, szintén egy kertvárosi résszel körbevéve. A Jági-tanösvény Pilisszentlászlóról indul és egy kis tavat is érint, tavasszal lehet látni az állatok kicsinyeit. Arra is van vadles, kishíd, amit nálunk imádnak a kicsik, kökénybokrok. Érdemes betárazni minden tanösvényvezető kisfüzetből, sokat segíthetnek, ráadásul egy jó bakancslistát is össze lehet állítani velük. Jaj, most jut eszembe, hogy a Selyem-réti tanösvény is remek választás. Nem kell semmilyen speciális felszerelés ahhoz, hogy családilag egészen közelről beleszagoljunk a turjánvidéki láp hangulatába.

Kettesben szoktatok utazni a férjeddel?

Nagy igényünk van rá, de pandémia miatt kimaradt, mert nem volt, aki vigyázna a gyerekekre. Normál helyzetben a szüleim, akár mind az öt gyereket vállalják, de ezt most nem lehetett. Ha nem romlik a helyzet, akkor nyáron elmegyünk valahova kettesben, valószínű, külföld lesz belőle. Addig meg együtt megyünk, és mindent felfedezünk itthon.


Szöveg: Sinkó Edit

AMI MÉG ÉRDEKELHET