Ennyire kétarcú és kontrasztos országban még sose voltam. A határ utáni kilométereken úgy érzed, egy szovjet, vidéki tájon játszódó film forgatási helyszínére csöppentél, majd hopp, Bakuba érsz és máris Monacóban találod magad. Az utóbbi élmény persze valahol érthető, mert a kétezres évek eleje óta dinamikusan fejlődő ország dúskál az olajban, így a GDP és a népesség növekedésével párhuzamosan nőnek az épületek is a fővárosban.

Welcome!

A megérkezésem emlékezetes volt. Motorral mentem Budapestről indulva, majd Törökország és Grúzia után léptem be Azerbajdzsánba. Abba az országba, ahova az utóbbi kb. másfél évben nem sok turista látogatott. A szárazföldi határokon legalábbis biztosan nem. A covid óta azok ugyanis csak a tranzitforgalom előtt vannak nyitva, így az országot jelenleg Bakun keresztül, leginkább légi úton lehet megközelíteni. Én viszont menni akartam, méghozzá motorral. Ami végül nem is ütközött túl nagy akadályba, mert az amúgy irtó kedves budapesti azeri nagykövetségen, készséggel intéztek nekem egy egyedi belépési engedélyt. Ami olyannyira egyedi volt, hogy a határon ezzel nem sokan próbálkoztak mostanság, így kb. 3 óra és 6 kikérdezés után jutottam be az országba.

Ennek megfelelően, a határtól Bakuig egy árva külföldi turista sem volt rajtam kívül – saját járművel pláne nem –, így ha a bámulásnak és körém gyűlésnek van skálája, akkor itteni élményeim valahol a sztaroszférában járnak. Ezen kívül, az azeri-grúz határ és a Baku közötti részről túl sok érdekeset nem tudok elmondani. Kietlen és félsivatagos táj, nyílegyenes utakkal, a legváratlanabb helyeken felbukkanó útszéli disznókkal, sok Ladával és egyéb ex-szovjet csemegével, 250 Ft-os benzinnel és félúton egy alvásra és lófrálásra érdemes várossal, Gandzsával, ami az ország második legnagyobb települése.

Díszben pompázó oázis

Bakuba érve léped át a tér-idő kaput, ahol láthatóan mindent megtett a vezetőség azért, hogy az aranykalitkába érkező külföldiek a lehető legjobb benyomásokkal távozzanak. Ennek az egyik leglátványosabb része például a reptér és a belváros közötti 15 km-es rész, ahol még arra is ügyeltek, hogy az amúgy porszáraz országban, ezen a szakaszon burjánzó virágok és zöld gyep legyen az út mentén, amit szorgos kertészek gondoznak éjjel-nappal, az azeri országimázs statisztáiként. Esetemben mindez tetézve volt azzal, hogy a bakui Forma–1-es futam idején érkeztem, ami a legtöbb turistát vonzó esemény, így a csinosításban amúgy sem rest azeriek, erre a pár napra tényleg olyan állapotokat teremtettek, mint a kétégbeesett szülők otthon, amikor egyetlen gyermekükhöz családlátogatásra érkezik az osztályfőnök.

Mindezzel együtt Baku valóban izgalmas város! Ázsia kapuja és Kis-Ázsia egyik gazdasági központja, de nem ettől igazán érdekes... Ha végigjártad a kötelező látnivalókat, mint az óváros (patika tiszta természetesen), megcsodáltad a város jelképévé vált Flame Towerst, korzóztál a tengerparton, elmentél a szőnyegmúzeumba (ami amúgy tök menő, ne hagyd ki!), akkor maradj még 1-2 napot és vedd nyakadba a várost úgy igazán! Ehhez nagy dolgokat nem kell tenni, elég, ha nem sietsz és üldögélsz a Fountains Square-en, nézed a mindig lüktető utcai életet. Vagy menj el piacokra, amiből jó pár akad, egészen elképesztő friss áru kínálattal, kóstold meg a helyi konyhát, túl a turistaeteőkön, vagy vesd bele magad a méltán híres bakui éjszakai életbe, ami kifejezetten nemzetközire sikeredett, legalábbis egy 98%-ban iszlám országhoz képest mindenképpen.

Menő és csak pár óra tőlünk

Összegezve, pár óra repüléssel Budapestről, nem hiszem, hogy találni érdekesebb és az európai világtól messzebb eső várost, ami ráadásul egész olcsó, így egy hosszú hétvégét mindenképpen megér. Meg amúgy is: ha minden ismerősöd Milánóba meg Barcelonába megy, akkor elég punk dolog egy bakui hétvégével emelni a tétet. Ráadásul a Wizz Air hetente kétszer repül közvetlenül, október végéig simán jó idő van, így érdemes gondolkodni rajta.

Bakun kívül

A fővároson túl, egy északi kitérőt megér még Quba környéke, ahol sajnos nem jártam, de autentikus falvai és hangulata minden leírás szerint nem megbánós program. Én Baku után az ország északi részén indultam vissza Grúzia felé a Gebele-Shaki-Zakatala útvonalon. Ez a vidék, a kezdeti sivatagos-dűnés táj után már nagyon szépen bezöldül, és ha valahol eltöltenél pár napot, az mindenképpen Shaki legyen. A selyemút karavánjainak útvonala mentén fekvő városban egyrészt gyönyörű házakat csodálhatsz meg és van egy tényleg autentikus óváros is. Másrészt itt nem a bakui, hanem a vidéki árszínvonalon lehet nagyon jókat enni, 150 Ft-ért sörözni, meg például medencés szállodában lakni, ahol 10 ezer forint/éj áron én voltam az egyetlen vendég, így olyan volt, mintha kibéreltem volna az óriási hotelt, medencét, kertet és az egész személyzetet becsomagolva. Azt hiszem, ezt nem felejtem el egy darabig, mint ahogyan Azerbajdzsánt sem. Megfogott és igazi sztorikat adott, amire nem minden ország képes.

Kukkants bele Péter azerbajdzsáni fotóalbumába!

Szöveg: Molnár Péter