Mesebeli vonatos körutazás Svájcban

Az Alpok legizgalmasabb közlekedési eszköze nyáron és ősszel is szuperlátványos program.

Fotó: Getty Images

Talán nincs még egy ország, ahol maga a közlekedési eszköz lenne az egyik legizgalmasabb attrakció. Akár télen, akár nyáron utazzunk Svájcba, a vonatozás egyszerűen kihagyhatatlan, az ország panorámaablakos szerelvényeivel tett felfedezésért önmagában megéri útra kelni.

Mintha egy csodálatos mesekönyv lapjain utaznánk: hatalmas hegycsúcsok, csillogó tavak, elképesztően zöld mezők, cuki bocik váltakoznak az út során. Svájcban sokfelé fogad minket ez a látvány, de a három leghíresebb, leglátványosabb útvonal a Glacier Express, a Bernina Express, valamint a Gotthard Panorama Express, ezek mellett hatalmas panorámaablakokkal közlekedik még a Voralpen Express és a GoldenPass Panoramic Express is. Ezt az öt járatot három kiegészítő vonatúttal össze lehet kötni egy átfogó nyolcnapos körutazásban, ráadásul úgy, hogy még a legizgalmasabb, legnevezetesebb hegyi vasutakat is kipróbálhatjuk. Az ajánlott nyolcnapos, 1280 kilométeres kiruccanást ugyanis úgy állították össze, hogy két panorámavonat közt jusson idő egy-egy kirándulásra is. És amit talán mondani sem kell: a vonatok óraműpontossággal közlekednek, tiszták, és szinte mind kínál étkezési lehetőséget is.

Illusztráció: Nyilassy Lili

All inclusive bérlet: 8 napos Swiss Travel Pass 

  • Bár léteznek 3, 4 és 15 napos bérletek is, ez a legcélszerűbb választás, mellyel körbeutazhatjuk az országot.
  • Ár: 418 svájci frank (kb. 137 ezer forint), ami valójában csak első pillantásra drága, ha azt nézzük, hogy külön megvéve egyedül a Glacier Express jegyára 152 svájci frank.
  • Kedvezmények: a bérlet nemcsak a vasútra, de buszokra, hajókra, városi tömegközlekedésre is érvényes, sőt, számos múzeumba és más látványosságba jogosítanak ingyenes vagy kedvezményes belépésre.
  • További infók: sbb.ch

A 3 legszebb panoráma-útvonal:

Glacier Express

Fotó: 123rf

A Glacier Express nem véletlenül érdemelte ki a „világ leglassúbb expressz vonata" becenevet, hiszen közel nyolc óra alatt teszi meg a Zermatt és St. Moritz közötti mintegy 300 km távolságot – elképesztően szép tájakon. Az utazás során a vonat 291 hídon és 91 alagútban halad át, közülük legismertebb, legtöbbet fotózott látványosság a Landwasser viadukt.

Az egész utazás rendkívül kifinomult élmény.

Patyolattiszta, tágas, gyönyörű vonat hatalmas ablakokkal, végtelenül kedves személyzet, lenyűgöző panoráma, háromfogásos finom ebéd, amelyet az étkezőkocsiban fogyaszthatunk el, de kérésre akár az asztalhoz is hozzák – mi kellhet még? Még wifi is rendelkezésre áll, na nem mintha érdemes lenne az internetet babrálni, amikor annyira gyönyörű a táj.

Teljes menetidő: 7 óra 45 perc

Bernina Express

Fotó: 123rf

A Bernina Express a másik nagy közönségkedvenc, amely szigorúan véve Chur és Tirano között közlekedik, de a körút során a St. Moritz és Lugano közti szakaszon, vesszük igénybe. Ez is csak nevében „expressz", ami inkább arra utal, hogy kötelező az előzetes helyfoglalás. A sebesség viszont ez esetben is cammogós, de ezen nem bánkódik senki, hiszen főleg turisták utaznak rajta, akik pont, hogy minél tovább akarnak a tájban gyönyörködni.

Teljes menetidő: 6 óra 15 perc

Gotthard Express

Fotó: 123rf

A harmadik nagy klasszikus a Gotthard Express, amely egy viszonylag új panorámajárat – mindössze öt éve üzemel. Csak a panorámaablakos kocsik újak, az útvonal nem: már a 19. század közepén megszületett az ötlet, hogy az Alpok két oldalát össze kellene kötni vasúti sínekkel. A terv megálmodója Alfred Escher volt, akinek szobra most az egyik kocsiban „utasként" ücsörög. Az ezer méter szintkülönbséget áthidaló, 1872 és 1882 között megépített vasút a kor híres mérnöki vívmánya volt és azóta is remekül üzemel.

A legbravúrosabb szakasz az, ahol mindössze 30 km távon kell 670 méter szintkülönbséget leküzdeni.

Itt időnként jókora hurkokat tesz meg a vonat, hogy egyre lejjebb (feljebb) ereszkedjen.

Teljes menetidő: 5 óra 15 perc

A 3 legizgalmasabb hegycsúcs, amit hegyi vasutakkal meghódíthatunk

A három túra nagyon eltérő, más-más élményt kínál, így aki megteheti, az mindháromra menjen el. A Jungfrau a legdrágább, valamint ott a legnagyobb tömeg, de az visz fel a legmagasabbra és csak ott láthatunk nyáron közelről havas hegyet és gleccsert. A Pilatus-túra különlegessége maga az utazás: a legmeredekebb fogaskerekű és a csodálatos lanovkázás. A Matterhorn pedig a remek túralehetőség miatt izgalmas, különösen jó időben, amikor lekattinthatjuk a fotót a tóban tükröződő piramis alakú hegyről.

Jungfraujoch

Fotó: Unsplash


Interlaken egy megkapóan szép fekvésű város, ahol a csodás tavak és az égbe nyúló hegyek is karnyújtásnyira vannak. De bármily szép is a település, legtöbben csak kiindulópontnak használják, hogy eljussanak a Jungfrau régióba. Itt három híres hegy, az Eiger, a Mönch és a Jungfrau emelkedik. Az „Európa teteje" néven reklámozott Jungfraujoch valójában nem hegycsúcs, hanem a két magasabb csúcs, Jungfrau és Mönch között húzódó nyereg, ahova látogatóközpontot építettek. Ha nem is vagyunk Európa tetején, de itt, 3454 méteren található Európa legmagasabb vasútállomása, ahova Interlakenből két átszállással, azaz három kis hegyi vasútjárattal lehet feljutni. A Jungfraujochon számos attrakciót alakítottak ki, a jégkastélytól a legmagasabban fekvő csokoládéüzletig és svájci órákat árusító boltig, de a legjobb csak gyönyörködni a havas hegyekben vagy sétálni egy nagyot a 2,4 km-re fekvő Mönchsjochhüttéig. Ez a kirándulás egyértelműen Svájc egyik legdrágább túrája (még Swiss Travel Pass kedvezménnyel is kb. 150 svájci frank), de ezen nem lehet csodálkozni. Európa legmagasabban fekvő vasútállomásának kiépítése rendkívül költséges volt, mint ahogy a folyamatos fenntartása is az.

Pilatus

Fotó: Getty Images


A következő hegyi túra kiindulópontja Luzern, amelynek szimbóluma a 14. századból származó Kapellbrücke (Kápolna-híd). Ebből a városból alig 20 perc alatt lehet eljutni Alpnachstadba, ahonnan a világ legmeredekebb fogaskerekű vasútja, a Pilatus Bahn 30 perc alatt ér fel a csúcsra: 435 méterről 2070 méterre. A hegytetőn hotel, étterem, néhány kilátó található, no és a szélrózsa minden irányába indul túraútvonal. Kis séta után visszamehetünk Luzernbe ugyanazon az útvonalon, de izgalmasabb kipróbálni egy másik közlekedési eszközt és lanovkával lebegni vissza Kriens városába, ahonnan egy rövid buszozással jutunk vissza a kiindulópontunkra. A teljes körútra a Swiss Travel Pass 50%-os kedvezményre jogosít.

Matterhorn

Fotó: Getty Images


Egy szintén legendás hegyi vasút a Matterhorn közelébe visz fel, méghozzá a mesés Zermatt városkából. Zermatt egy elbűvölő hegyi település, amelynek még a nyár kellős közepén is síközpont jellege van. Innen a Matternhorn lábához a Gornergrat nevű kisvasút visz fel, olyan elképesztően szép tájakon, hogy ide-oda pattog az ember a kocsi két oldala közt, mert nem tudja, merre fotózzon. A Swiss Travel Pass erre is 50%-os kedvezményt jelent és mivel rendkívül népszerű, érdemes előre helyet foglalni. Sportosabb utazók visszafele akár végig lesétálhatnak Zermattba, de a kényelmesebbeknek is érdemes legalább egy megállót gyalogolni. A Rotenboden állomásnál célszerű leszállni (a csúcstól az első megálló lefelé), ahonnan pár perc séta az ikonikus Riffelsee. Ha ragyogó napos idő van, ebben csodálatosan tükröződik a 4478 méter magas Matterhorn, Európa egyik legmagasabb és legjellegzetesebb formájú csúcsa. A tótól egy könnyű 3 km-es séta vezet le a következő megállóig, a Riffelbergig.

Érdekességek számokban

  • Európa legmagasabb vasútállomása, a Jungfraujoch 3454 méteren található
  • A világ leghosszabb vasúti alagútja, a Gotthard-bázisalagút, 57 km hosszú
  • Svájcban 5200 km hosszú a vasúti vonalhálózat, továbbá van 1000 km-nyi hegyi vasút
  • A legforgalmasabb vasúti pályaudvar a zürichi, ahol naponta 2028 vonat halad át.

Egy kis kedvcsináló a Gotthard Panorama Expressről:

youtu.be

Gotthard Panorama Express
AMI MÉG ÉRDEKELHET