7 furcsa étel, amit az ókori rómaiak fogyasztottak

Elöljáróban annyit, hogy a többségének nincs köze a mai olasz fogásokhoz.

Fotó: Shutterstock

A Római Birodalom lakóinak érdekes ízlése volt, mai szemmel igen bizarr ételeket ettek, és persze van rengeteg olyan is, amit mai napig fogyasztunk gondoljunk csak a vörösborra vagy az olívaolajra. Nézzük, mikkel tömték meg a hasukat az ókori rómaiak, amikor még sem hűtőszekrény, sem konyhai higiénia nem létezett!

Egy jó kis pele

A rómaiak egyik kedvence fogása a töltött pele volt. Ezek az imádnivaló egérszerű rágcsálófélék sokkal nagyobbak voltak még akkor, mint a ma ismert pelék. Általában sertéshússal töltötték meg a kistestű állatot, borssal fűszerezték és húslevesben főzték meg.

Tengeri sünök

Fotó: Shutterstock

A tengeri sün húsa ma ritka ínyencség, 2000 éve viszont hétköznapi eledel volt. Előételként vagy feltétként ették a sün húsát, általában olívaolajban, édes borban főzték és borssal ízesítették. Ma is előételként tálalják vagy tésztaételek tetejére teszik pici húsdarabokat, sőt Olaszországban még nyersen is megeszik friss, puha kenyérrel.

Értékes flamingónyelv

A rómaiak nem tettek különbséget a madarak között: a pávától a papagájon át a galambokig mindent megettek. A római korban a flamingó a gazdagság státuszszimbóluma volt, így nem csoda, hogy a felsőbb osztályú rómaiak élvezték az ízüket is a bálokon, lakomákon – ez volt minden királyi vacsora fénypontja.

Garum, az ókori ketchup

Fotó: Shutterstock

A garum egy ókori halmártás, ami ízletes kiegészítője volt minden drága és ínyenc fogásnak. Az ókori Görögországból terjedt el, a Római Birodalomban és Hispániában is nagyon kedvelték. A garum napon erjesztett, besózott apró halakból (makréla, szardella, szardínia, tonhal, sprotni) van, amit később leszűrtek és ízesítettek feketeborssal, olajalj, ecettel, mézzel, borral, gyümölcslével és hígították egy kis vízzel. A garumról elterjedt, hogy rengeteg jótékony hatása van, így a gazdagok és a szegények között is népszerű lett.

Luxus strucc

Ezeket a hatalmas és fenséges madarakat az ókori Rómában egzotikus csemegeként fogyasztották. Általában mézből, gyógynövényekből és fűszerekből álló szósszal tálalták, ami Apicius (római mesterszakács, szakácskönyv-író) szakácskönyve szerint kellemes ízharmóniát eredményezett.

Hogyan tálaljunk gusztusosan a bárányagyat?

Az agyvelő nem egy étvágygerjesztő fogás, de az ókorban és most a világon sok helyen is esznek madár vagy emlősagyat. Az ókori Rómában a bárányagyat megették pácolt, főtt, sült formában is. Az egyik Apicius-receptben a bárány agyvelőt, tojással, borssal és rózsaszirommal ízesítették.

Ezen nincs mit szépíteni...

A Római Birodalomban előszeretettel fogyasztották a koca méhét, de nem egy hétköznapi fogás volt. A sertéseket még vágás előtt ivartalanították, majd az ivari részüket részüket általában mézzel, ecettel, húslevessel, különféle fűszerekkel és gyógynövényekkel, például zellermaggal, mentával és borssal ízesítették.

Ha ezek után még kíváncsi vagy furcsa ételekre, vagy kitöltenél egy kvízt arról, hogy milyen bizarr italokat kóstolnál meg, akkor kattints a régebbi cikkekre!

AMI MÉG ÉRDEKELHET