5 tündérmesébe illő németországi kastély

Palota, amiben Csipkerózsika aludta száz éves álmát vagy a vár, ahol Wagner komponálta egyik híres operáját?

Fotó: Shutterstock

Németország egykor, mintegy 25 000 kastélynak adott otthont, ami azt jelenti, hogy átlagosan 24 kilométerenként felbukkant egy-egy komolyabb úrilak. Ám ez a szám jelentősen lecsökkent az elmúlt évtizedekben, és az Európai Kastélyok Intézetének adatai szerint mára a kastélyok mindössze 60%-a maradt fenn. Valamelyik jelenleg is teljes pompájában ragyog, de akad olyan is, ami romos, lakhatatlan állapotban vár a felújításra.

Érdekes, hogy nemcsak királyi családok éltek kastélyokban, hanem olyan gazdag előkelőségek, lovagok, akik státuszszimbólumként tekintettek palotájukra. Ma a bajorországi Neuschwanstein kastély a világ egyik leglátogatottabb kastélya, kétszintes tróntermével és díszesen berendezett szobáival évente több mint 1,5 millió turistát vonz. De ezen kívül is akad olyan palota, amelyet érdemes felkeresni Németországban.

A zsenik kedvence: Wartburg vára

Fotó: Shutterstock

A normann kastély ügyesen el van rejtve a kíváncsi szemek elől, hiszen csak egy sűrű erdőn átvágva lehet megközelíteni a meredek domb tetején elterülő erődítményt, de aki nem szeretne sokat gyalogolni, busszal, nyaranta pedig szamárháton is beveheti. Wartburg vára az egyik legjobb állapotban fennmaradt palota, amely közel 1000 éves múltra tekint vissza. Luther Márton állítólag hat hetet töltött ebben az Eisenach városa melletti várkastélyban, amikor éppen az Újszövetség németre fordításán dolgozott, és több mint 300 évvel később Wagner itt komponálta a Tannhäuser operát.

Schloss Elmau, ahol harapni lehet a levegőt

Fotó: Shutterstock

Az Alpokban található (Németország legmagasabb csúcsa, a Zugspitze, mindössze 80 kilométerre található innen) építmény nagy része egy 2005-ben bekövetkezett tűzvész következtében megsemmisült, de a helyiségeket azóta sikerült helyreállítani. Ez a bajor kastély adott otthont a 2015-ben megrendezett G7-csúcstalálkozónak. Az utazók – különösen a családosok – gyakran egész hetes nyaralást is terveznek ide, hiszen a helyszínen két világszínvonalú gyógyszálló található, éttermekkel, jógatermekkel, törökfürdővel, szabadtéri medencékkel, koncertteremmel, illetve vezetett túrákra is be lehet nevezni.

Sababurg-kastély – itt aludt Csipkerózsika

Fotó: Shutterstock

A reinhardswaldi, borostyánnal borított, rózsabokrokkal tarkított kastély a Tierpark, Európa legrégebbi ősvadon parkja mellett található, ahol 80 különböző faj él, köztük bölények, vadlovak, de még pingvinek is. Az 1334-ben épített kastélyról az 1800-as években terjed el, hogy Csipkerózsika itt aludta 100 éves álmát, mielőtt a herceg csókja felébresztette volna – a Grimm-testvérek is innen merítették a mese ötletét. A kastélyban 2018 óta kiterjedt felújítások zajlanak, ám ettől függetlenül a vendégek beléphetnek a rezidencia udvarába, és a napozóteraszról megcsodálhatják a mesebeli kilátást.

Schwerini kastély a víz ölelésében

Fotó: Shutterstock

Ez a neorenenszánsz palota a Schwerini-tó belsejében lévő szigeten épült, és csupán egyetlen híd köti össze a szárazfölddel. Az első feljegyzések Schwerinről 793-ból származnak, amikor a katonák erődként használták, bár a ma látogatható kastély csak 1857-ben épült II. Frigyes Ferenc herceg megbízásából. A nagyhercegek és porosz tisztek helyett ma a tartományi parlamentnek ad otthont, valamint múzeumként is koncerthelyszínként is működik. Lenyűgöző barokk kert veszi körül az várpalotát, illetve egy pálmaház és egy malom is helyet kapott benne.

Neuschwanstein kastély, az örök rejtély

Fotó: Shutterstock

A sziklaparti palotában két hatalmas bálterem és egy mesterséges fedett barlang is található. Eredetileg az 1800-as évek közepén II. Ludwig király rendelte meg az épületet, hogy az ideális (vagy legalábbis a számára ideális) középkori mesebeli kastélyt képviselje. A saját fantáziájába belemerült Ludwig építész szakember helyett egy színházi díszlettervezőt fogadott fel a tervezésre. Az uralkodó azt mondta: „Örök rejtély akarok maradni magam és mások számára is”. Ez a mondat tökéletes tükrözi a kastély stílusát, és az építmény ma is koronaként ragyog a komor bajor Alpok domborulatai között.

Szöveg: Sinkó Edit


AMI MÉG ÉRDEKELHET