5 kivételes úti cél, ahol garantáltan nem lesz turistatömeg

Csendes-óceáni sziget, a világ legnagyobb borospincéje vagy a legmagasabban fekvő ország tetszene?

kazahsztán almati-tó
Fotó: Shutterstock

Néha érdemes olyan úti célt találni, amiről keveset hall az ember, nem jön szembe minden utazási blogban, TikTok- vagy Instagram-posztban, mint mondjuk Bali vagy Párizs. Több szempontból is jól járunk egy kevéssé ismert területtel, valószínűleg olcsóbb lesz, mint a szomszédos, felkapott desztinációk, és egészen biztosan nem kell heringek módjára bejárnunk a látványosságokat sem. 5 izgalmas és ritka úti célt mutatunk, fedezd fel még idén te is valamelyiket!

Lesotho

Fotó: Shutterstock

Maletsunyane-vízesés

Lesotho, amit „Ég Királyságának” is neveznek, a Dél-afrikai Köztársaság területén belül található enklávé, kb. kétmilliós lakossággal (területe csak 30 355 km², vagyis hazánk területének harmada). A világon csak 3 olyan ország van, amelynek teljes területe egy másik ország határain belül fekszik – Lesotho, Vatikán és San Marino, utóbbi kettő Olaszország része. Érdekesség még, hogy Lesotho szinte teljes területe egy fennsíkon fekszik, 80%-a 1800 m felett van, ezzel a legmagasabban fekvő ország: legalacsonyabb (!) pontja is a tengerszint feletti 1400 méteren van. Legmagasabb pontja a Thabana Ntlenyana hegy, amely 3482 m magas.

Mit nézz meg?

Lehet, hogy Lesothóban – kis túlzással – több dinoszaurusz-lábnyomot találsz, mint turistáét, olyan ritka úti cél ez az ország. Egyértelmű, hogy ebben az országban fel kell keresned a dinónyomokat, ugyanis az ország a világ legjobban megőrzött dinoszaurusz-lábnyomainak ad otthont. Ezen kívül 3 lenyűgöző nemzeti park közül is válogathatsz, és ne felejtsd megnézni a Maletsunyane-vízesést sem!

Barlee-Nassau és Barlee-Hertog

Fotó: Shutterstock

A határ Hollandia és Belgium között

Barlee-Nassau Hollandia déli részén fekszik és arról híres, hogy a várost átszeli a belga határ, amit hol szépen, térkövekkel, emlékhelyekkel, máshol egyszerű felfestésekkel jelölnek. Képzeld csak el, hogy leülsz kávézni egy kávézó teraszára belga területen, de ha elmész mosdóba, akkor az már lehet, hogy Hollandiához tartozik! Nem kétséges, hogy ez a terület a világ legérdekesebb helyeinek egyike, mégis ritka úti cél: Baarle-Nassaut és Baarle-Hertogot a világ legösszetettebb határmenti városaként írják le. 26 egységre osztották a várost, amiből van, ami Barlee-Nassauhoz tartozik (Hollandia), a maradék a Barlee-Hertoghoz (Belgium), de ezek a kis városrészek körülölelik egymást, így fordulhat elő, hogy bárhol találkozhatunk határjelzéssel.

Mit nézz meg?

Egyértelmű, hogy a város rendkívüli történelmét és földrajzát ajánljuk, érdemes idegenvezetésre befizetni, de a városnak remek múzeuma, kávézói és bisztrói vannak. Egy hosszú hétvégét mindenképp érdemes a városra, pontosabban városokra szánni.

Kazahsztán

Fotó: Shutterstock

Amalti mögött a Tien-san magasodik

Önmagában már az igazán vonzóvá teszi Kazahsztánt, hogy olcsó, írtunk is róla, hogy 2020-ban Almati, Kazahsztán legnagyobb városa a legolcsóbb városok közé tartozott. Kazahsztán egyébként a világ 5 olyan országa közé tartozik, amely két kontinensen terül el (Törökországon, Oroszországon, Grúzián és Azerbajdzsánon kívül). A valamivel több mint 18 millió lakosú Kazahsztán gazdag és sokszínű kulturális örökséggel rendelkezik, így a világ egyik legegyedibb és legvonzóbb – és eddig az egyik legritkább – utazási célpontja. A közép-ázsiai ország fővárosa Asztana, de nem is biztos, hogy városnézéssel érdemes tölteni az időnket Kazahsztánban. Érdekesség, hogy ez az ország a Föld legnagyobb, tengerparttal nem rendelkező állama, és összesítve a világ 9. legnagyobb országa: 19 millió lakos osztozkodik a 2 717 300 km²-es területen, tehát nem éppen nagy a népsűrűség...

Mit nézz meg?

Kazahsztánban az a szuper, hogy mindenből van egy kicsi: az autentikus piacoktól a hegyláncokon át az erdőkig és a lenyűgöző építészetig. A hatalmas Tien-san hegység kötelező látnivaló, amelynek legmagasabb pontja 7 439 m. A hegy a Világörökség listájára is felkerült és gazdag biológiai sokfélesége miatt. Még most menj el Kazahsztánba, amíg ritkán veszik célba utazók, könnyen lehet, hogy pár éven belül nagyon felkapott lesz!

Tuvalu

Fotó: 123rf

Az óceániai sziget Hawaii és Ausztrália között van, összesen csak 10 000 fő lakik Tuvalun. Területe 26 négyzetkilométer és egy kórház látja el az összes szigetlakót. A sziget sík, legmagasabb pontja 16 méter. Bár különleges hely a mérete miatt, nagyon kevés turista látogatja, évente kétezer utazó megy a szigetre, de ezek 65%-a üzleti céllal teszi. Egy érdekes barlangrendszer húzódik a sziget alatt, amelyet csak 1986-ban fedezett fel 2 búvár. Ha ide utaznál, akkor számolj azzal, hogy csak heti két repülőjárat van, a hét fennmaradó részében a leszállópálya közparkként működik.

Mit nézz meg?

Tuvalu mindazt a szépséget és csodát kínálja, amit egy trópusi, paradicsomi szigettől elvárhatunk, langyos éghajlattal, lélegzetelállító, fehér homokos strandokkal és csodálatos vízi élővilággal. Tuvalu 9 szigete olyan ritkán lakott, hogy az szinte garantált, hogy a kalandozások során nem sok helyivel és turistával fogsz összefutni, előfordulhat, hogy a kiszemelt strandon nem is lesz rajtad kívül senki.

Moldova

Fotó: Shutterstock

Milestii Mici pincéje a két millió palackkal

Moldova a világ legkevésbé látogatott és egyben Európa egyik legszegényebb országa. A teljesen tengerpart-mentes ország szomszédai Románia és Ukrajna. Magyarország méretének harmadán terül és 2,5 millió moldáv lakja.

Mit nézz meg?

Sokan nem tudják, hogy Moldova borai híresek, de a nedűk nagy része exportra készül, azért, ha teheted, látogass el egy borászatba kóstolásra. Három fő borvidékük van: Valul lui Traian (délnyugat), Stefan Voda (délkelet) és Codru (középen), a pincék nagy része családi tulajdonban van, és saját szőlőfajtákat termesztenek. Van egy rekorderük is, a Mileștii Mici borospincét a Guinness-rekordok könyve a világ legnagyobb pincéjének ismerte el, közel kétmillió palack bort érlelnek a föld alatt. A legdrágább boruk 220-250 ezer forint között van. A borkóstolás után próbáld ki az ország rengeteg strandja, fürdője közül az egyiket, esetleg kirándulj a Codrii Rezervátumba vagy az ország bármelyik nemzeti parkjában.

AMI MÉG ÉRDEKELHET