4 város Budapest közelében, amit érdemes felfedezni

A lényeg, hogy nem kell sokat utazni a fővárosból, mégis jó programok várnak ránk.

Fotó: Facebook

Egy délutáni, rövid kirándulásra van csak időd, energiád? Akkor mutatunk négy olyan helyet, ahol feltöltődhetsz és nem kell messzire menned.

Irány a Dunakanyar!

A Dunakanyar egyik legnagyobb attrakciója kétségkívül Visegrád, amely bár csak közel kétezer lélekszámú kisváros, mégis számos látnivalót, élményt ígér. 43 kilométerre található Budapesttől, kb. 50 perces menetidővel kell számolni.

  • A fellegvárból csodás kilátásban lehet részünk: tiszta időben az egész Dunakanyar a lábaink előtt hever, a benti tér pedig izgalmas kiállításnak ad otthont.
  • Magyarország legrégebbi bobpályáján már a 3 éven felüli gyerekek is csúszhatnak szülői kísérettel, és bár hihetetlen, de egész évben nyitva tart.
  • Az Apátkúti-völgy kétségkívül a Visegrádi-hegység egyik legszebb kirándulóhelye: a túra mindössze 3-4 órát vesz igénybe, és a 8,8 kilométeres táv alatt több helyen is megpihenhetünk.
  • A Visegrádi Pisztrángos Tavakban a saját ebédünket is kifoghatjuk, hiszen a horogra akadt halat a közeli Ördögmalom Erdei Étteremben kívánságunk szerint el is készítik.

Medveles, termál, séta

Veresegyház nem annyira ismert és közkedvelt úti cél, de egy hétvégi napot érdemes rászánni. Autóval nagyjából 30 perc alatt elérhető (Budapesttől 25 km), vonattal pedig kb. 45 percig tart az út a Nyugati Pályaudvarról.

  • Gyerekekkel egyértelműen a Veresegyházi Medveotthon a legérdekesebb program, amely Közép-Európa egyetlen medveotthona. Ugyanitt testközelből láthatunk oroszlánokat és farkasokat is. A park hétvégén és ünnepnapokon is várja a látogatókat, sőt egy 40 perces, ingyenes előadással egybekötött bemutatóra is be lehet csatlakozni, amely során jobban megismerhetjük a nagyragadozók életét, viselkedését.
  • A fő út melletti Termálfürdőben jelenleg egy nagy szabadtéri termálvizes pihenő medence várja a fürdőzőket. A víz hőfoka 36-38 Celsius fok, mélysége mindössze 80 cm. A város termálvize 1414-1457 méter mélyről tör fel és percenként szolgáltat 800 liter, 65 Celsius fokos vizet – ezt hűtik vissza a medencébe. A víz nagyon jó idült és félheveny ízületi gyulladásokra, ortopédiai- és baleseti műtétek utókezelésére.
  • Szinte a város közepén található a három tóból álló veresi tórendszer: a Pamut-tó, az Ivacsi-tó és az Öreg (Malom) tó. A Veresegyházi Tavak Tanösvényt érdemes végigjárni: az út a tavak körül vezet és 4880 m hosszú.


Egy jóleső hegymászás

Fotó: Wikimedia

A Budapest északi határától 26 km-re található Pilisszentkereszt egy igazi, vidéki gyöngyszem. Túraútvonalakkal és történelmi értékekkel várja a turistákat, sőt a környék is megannyi kirándulólehetőséget tartogat.

  • A pilisszentkereszti ciszterci kolostorromok a község délnyugati részén találhatóak. Az apátságot III. Béla alapította, és a kolostort – egy időben az esztergomi székesegyházzal – egy kora Árpád-kori település mellé építették. A romok mellett fellelték az Árpád-házi királyok vadászházát is.
  • A főként szlovák ajkú község területén négy barlang is megtalálható. Ezek a Szent Özséb-barlang, a Pilis-barlang, a Szurdok-völgyi 2. számú víznyelő és a Szopláki-ördöglyuk, amely egy fokozottan védett barlang. Ez a község központjából, a zöld sáv jelzésű turistaútvonalat követve közelíthető meg, az út kb. 3 km. Bejáratát a turistatérképek Ördög-lyuk néven jelölik.

Kastélytúra és agrármúzeum

Fotó: Facebook

Brunszvik-kastély, Agroverzum

Martonvásár is könnyen megközelíthető vonattal és autóval egyaránt, mindössze 32 km Budapesttől.

  • Az egykori Brunszvik-kastély ma a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontjának ad otthont, illetve itt található a Magyar Tudományos Akadémia agrárkutatásait bemutató látogatóközpontja, az Agroverzum. Ugyanitt található a Beethoven Emlékmúzeum és a Kastélypark is – ezek az Agroverzum épületén keresztül közelíthetőek meg. A Brunszvik-kastély részlegesen (a Beethoven Emlékmúzeum részeként) látogatható.
  • A martonvásári Óvodamúzeum az országban egyedülálló élményt nyújt, hiszen egészen 1828-tól bepillanthatunk a magyar kisdedóvó intézmények történetébe. Könyvekkel, tárgyakkal, fotókkal és játékokkal elevenítik meg a múltat, és a szemléltető- és foglalkoztató eszközökön keresztül mutatják be a kisgyermeknevelés fejlődését.
Szöveg: Sinkó Edit


AMI MÉG ÉRDEKELHET