Egykor a hajósok rettegtek ettől a veszélyes partszakasztól
Egy veszélyes zátonyt mutatunk be, ahol két tenger találkozik.

A dániai Grenenben létezik, hogy ugyanabban a pillanatban a bal lábadat egy másik tenger mossa, mint a jobbat. Megmutatjuk, hol van pontosan ez az érdekes és veszélyes hely, és az is kiderül, van-e a két tenger találkozásának valamilyen környezeti hatása.
Grenen magyarul azt jelenti faág. A dániai vékony földnyelv azért kapta ezt a nevet, mert apálykor csak egy gally vékonyságú földdarabon lehet besétálni a két tenger közötti részre. Az Északi- és a Balti-tenger Gregennél ér össze, ami a dán Skagenhez esik közel, de a távolban kirajzolódik a svéd Göteborg látképe is. Külön érdekesség, hogy a zátony folyamatosan növekszik, csak éppen még senki nem jött rá, pontosan miért.
Rozmárok is meglátogatják néha
Nyugatról az Északi-tenger, Keletről a Balti-tenger látható
Fotó: Getty Images
A Grenen-fok Dánia egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága, évente körülbelül egymillió turista nézi meg.
Ez a híres képződmény nemcsak azért vonzza a látogatókat, mert a hullámosabb Skagerrak (Északi-tengerbe áramló) és a nyugodtabb Kattegat (Balti-tengerbe áramló) vizének találkozása igen látványos, hanem azért is, mert van itt egy apró, összesen három négyzetkilométeres védett nemzeti park is, ahol előszeretettel pihennek a fókák. Az erős áramlatoknak köszönhetően sok homok rakódik a földnyelvre, amin a turisták kényelmesen besétálhatnak, gyönyörködhetnek a közeli nagy kikötőbe érkező hajókban, vagy a ki-kikukucskáló fókacsaládokra. Rengeteg féle ragadozó madár is él itt, olykor pedig megjelennek a fehércsőrű delfinek, a csukabálnák, a kardszárnyú delfinek, a rozmárok és a hólyagos fókák is.
A fókák is szeretik ezt a partszakaszt
Fotó: Shutterstock
Történelmi jelentőségű hely
Grenenben 1571-ben épült az első világítótorony, miután olyan sok hajóbaleset (zátonyra futás) történt az erős áramlatok miatt, hogy a hajósok megkövetelték a figyelmeztető jelzést. Az első világítótorony nem volt túl hatékony, ezért 1627-ben, majd 1747-ben korszerűbb világítást üzemeltek be. 1807-ben, a napóleoni időkben vívott angol-dán háború alatt a világítótornyot kikapcsolták, és katonákkal védték a tornyot, nehogy az angolok visszakapcsolják. Mire ők válaszul, nem messze a parttól, egy világító hajót horgonyoztak le, hogy így segítsék a kereskedelmi és katonai hajózást.
- Élnek mérges kígyók Magyarországon? Naná! ›
- A Pokol kapuja túl veszélyes lett, eloltják a lángokat ›
- Láttál már fekete homokos strandot? Mutatjuk a legszebbeket! ›
- Életveszélyes strandok, ahol jobb, ha csak a parton napozunk ›
- 10 szép, de veszélyes hely a világon ›
- És te tudod, melyik a legrégebbi nemzeti lobogó? ›