Velence városvezetése nemrég elfogadta az egynapos turisták megadóztatásáról szóló tervezetet, most viszont a város a turistacsoportok méretét illetően is jóváhagyott egy szabályozást, ami júniustól lép majd érvénybe.
2024 júniusától a nagycsoportos turistákra is érvénybe lép egy korlátozás Velencében: nyártól a városból kitiltják a 25 főt meghaladó turistacsoportokat, de az idegenvezetők körében népszerű – sokak számára igencsak zavaró – hangszórók használata sem lesz engedélyezett a városban és a környező szigeteken.
Elisabetta Pesce, Velence biztonsági felelőse szerint az intézkedés amellett, hogy a helyiek védelmét szolgálja, a látogatók haladását is elősegíti.
„A szabályozásnak köszönhetően egy kicsit tehermentesíteni tudjuk Velence történelmi központját, illetve jobban tudjuk majd kezelni a látogatók mozgását a városban, valamint Murano, Burano és Torcello szigetein is”
– idézi a tisztviselőt a Guardian.
Az időpontokról itt írtunk bővebben: Megvannak a velencei turistaadó pontos időpontjai
Turisták a Rialto-híd környékén
Fotó: Stefano Mazzola / Getty
Velencének főleg az egynapos turisták jelentik a legnagyobb terhet: 2022-ben például harmincmillióan látogattak el a városba, de csak egy töredékük, 3,2 millió fő maradt legalább egyetlen éjszakára is.
A szomszédos Trevisóban más a helyzet: Az olasz város, ami felveszi a versenyt Velencével, csak éppen kevesebben látogatják
Az adó mértéke a forgalmas időszakok alatt 8, a legforgalmasabb időszakok alatt pedig a 10 eurót is elérheti majd, de fontos megjegyezni, hogy regisztráció minden esetben kötelező lesz. A 2024 tavaszát és nyarát érintő tesztidőszakban ennél még kevesebb, 5 eurós díjjal kell számolniuk a látogatókban.
Fotó: Paul Szeqczyk / Unsplash
A velenceiek az elmúlt évek alatt már többször tiltakoztak a túlzott idegenforgalom ellen, ami érvelésük szerint rontja az életminőségüket, károsítja a környezetet és elüldözi a lakosokat. Utóbbit jól szemlélteti, hogy míg a második világháború után nagyjából 175 ezren laktak a városban, addig mára mindössze 49 ezer helyi él Velencében.
Szeptemberben ráadásul rekordjelenség is történt, ugyanis kiderült, hogy a turistáknak fenntartott ágyak száma (49 693) először meghaladta az itt lakókét (49 304).
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Dublin mellett egy toszkán gyöngyszemet is érdemes lesz felkeresni 2024-ben ›
- Három város, egy nemzet: nem meglepő, melyik ország a gasztroutazók kedvence ›
- Az elnéptelenedő dél-olasz régió, ahol milliókat fizetnek, ha odaköltözünk ›
- Ha kiráz a hideg a tömegtől: a világ 10 legzsúfoltabb desztinációja 2023-ban ›
- 8+1 európai város, ami télen mutatja a legszebb arcát ›
- Olaszországba készülsz? Ezeket a szabályokat ne szegd meg! ›
- Turistaadó: elindult a regisztrációs rendszer Velencében ›