Úti célok, amiket a szakértők szerint inkább kerüljünk el 2024-ben
A területek érdekében.
Egy-egy foglalásnál sokszor olyan úti célok között keresgélünk, amit családunk, barátaink vagy éppen az internetes értékelések ajánlanak. A különböző útikalauzok kiadásával foglalkozó Fodor’s vállalata most azokról a helyekről állított össze egy listát, amit szerintük különböző okok miatt érdemes inkább elkerülni.
A Fodor’s évek óta közzétesz egy „kontra ranglistát”, melyben azokat az úti célokat említi meg, amiket többek között a tömegturizmus miatt érdemes lehet elkerülni. Ugyanakkor a vállalat hangsúlyozza, hogy ezzel a listával egyáltalán nem az a céljuk, hogy leértékeljenek bizonyos desztinációkat.
Sokkal inkább arra szeretnék ösztönözni az utazókat, hogy adjanak a helyszíneknek egy kis pihenőt, és segítsenek megőrizni őket a jövő generációi számára.
A lista három fő problémára fókuszál, melyek hosszú távon negatív hatással vannak az adott úti célokra: a tömegturizmusra, a szennyezettségre, illetve a rossz vízminőségre.
Ha nem szeretnénk részt venni a tömegturizmusban:
Velence, Olaszország
Fotó: Bob Riha Jr / Getty Images
- Velence, Olaszország
Velence már régóta küzd a turisták tömegével, jövőre már a turistaadót is bevezetik, de a túlméretezett turistahajókkat is kitiltották a városból.A helyiek okkal aggódnak a város jövője miatt, és érthető, hogy megoldást akarnak találni a túlturizmus problémájára.
Velence helyett mi is ajánlottunk már egy másik helyet: Az olasz város, ami felveszi a versenyt Velencével, csak éppen kevesebben látogatják
Tömeg az Akropolisznál
Fotó: picture alliance / Getty Images
- Athén, Görögország
Csak az Akropolisz naponta több mint 17 ezer turistát vonz Athénba, nem beszélve a város többi látványosságáról. A rengeteg látogató viszont veszélyezteti az UNESCO világörökségi helyszínt, illetve a környező kerületekben élő helyiek életét is befolyásolja.
- Fudzsi, Japán
Japán környezetvédelmi minisztériuma szerint a legutóbbi szezonban több mint 221 ezer személy mászta meg Fudzsi-hegy valamelyik útvonalát, ami jelentős biztonsági kockázattal is járt. Amellett, hogy a látogatók a tömeg miatt egymás testi épségét is veszélyeztetik, a túlturizmus helyi ökoszisztémára és a természetre is negatív hatással van.
A Japán helyzetről itt írtunk korábban: Japán eddig bírta a turistákat: szigorító intézkedések jöhetnek
Ha nem szeretnénk körbeszemetelt helyre utazni
- A San Gabiel-hegység nemzeti emlékműve, Egyesült Államok
A Los Angeles környékén található oázis a finanszírozás hiánya és a látogatók tájékozatlansága miatt több problémával is küzd. A nemzeti emlékművé nyilvánított területen emiatt több tonna hulladék keletkezik, amit a létszámhiánnyal küdő dolgozók nem tudnak teljesen felszámolni.
- Ha Long-öböl, Vietnám
A Tourism Review egy 2020-as tanulmányra hivatkozva hangsúlyozza, hogy Vietnám egyik legnépszerűbb úti célján évente mintegy 28 283 tonna műanyagszemét gyűlik össze. Ebből legalább 34 tonnát a turizmus generál, ami például a helyi korallzátonyokra is káros: az eredeti 234 korallzátonynak mára csupán a fele maradt fenn a térségben.
- Atacama-sivatag, Chile
A Chile északi felén nyújtózó Atacama-sivatag vöröslő sziklái csodálatos látványt nyújtanának, ha a területet az elmúlt években nem az ázsiai, európai és az észak-amerikai fast fashion hulladékok tárolására alkalmazták volna. A helyzet annyira komoly, hogy sivatagon fekvő textilhulladékok még az űrből is kivehetők.
Ha fontos számunkra a víz minősége
A szennyezett Gangesz
Fotó: Kaushik Ghosh / Getty Images
- Gangesz, India
A Reuters szerint 118 településből naponta közel 5 milliárd liternyi szennyvíz folyik az indiaiak szent folyójába, ez pedig jelentős egészségügyi kockázattal jár. A kormány ugyan dolgozik, hogy javítson a folyó tisztaságán, ám fürdőzésre – és persze az ivásra – nem alkalmas a víz.
Indiát azért megéri meglátogatni: 4 felkapott úti cél, ahová meglepően sokan utaznak 2024-ben
Ko Szamuj, Thaiföld
Fotó: Shutterstock
- Ko Szamuj, Thaiföld
A Thai-öböl szigetét idén júliusban megközelítőleg 140 ezer turista látogatta meg, ami miatt tovább súlyosbodott az eddig is problémákat okozó vízhiány. A turizmus a korlátozott vízkészlet közel 70 százalékának elfogyasztásáért felelős, ami hosszú távon veszélyezteti a felszín alatti vízkészletet.
- Felső-tó, Egyesült Államok
Az Egyesül Államok nagy tavainak egyike, a Felső-tó – vagy más néven Superior-tó – jelenleg a világ édesvízkészletének 10 százalékát foglalja magába. Sajnálatos módon a környék turizmusa veszélyezteti a tó vizét, aminek hőmérséklete a szennyezettség miatt felmelegedett, ezzel utat engedve a tó összetételét felborító algásodásnak.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Hol nyaraljunk jövőre? 5 ország, ahová az utazási szakértők rendre visszatérnek ›
- Ha utálsz várakozni, gondold át ezeket a népszerű látványosságokat ›
- A gyönyörű spanyol kisváros, amit Caprihoz hasonlítanak, csak kevesebben látogatják ›
- A Föld egyetlen repülőtere, amit néha elmos a tengervíz ›
- Frissült a feketelista: több mint 100 légitársaságot zárt ki az EU ›
- Kevesen tudják, de Európa „legcsillagosabb” égboltja itt van a szomszédban ›
- Egy budapesti szálloda is a világ legjobbjai között! ›
- Ezek lesznek 2024 legjobb úti céljai a szakértők szerint ›
- 1300 éve várja vendégeit Japánban a világ legrégebbi szállodája ›