Hihetetlen, mennyi pénzt halásznak ki Róma leghíresebb szökőkútjából
Mindenkinek szerencsés helyzet.
Rómába a világ egyik legnépszerűbb úti céljának számít; az olasz városba évente nagyjából 21 millió turista látogat el. A Colosseum és a Pantheon mellett a főváros egyik legjellegzetesebb látványosságának a 17. században épült Trevi-kút számít.
Fotó: Chris Czemark / Unsplash
A barokk stílusú szökőkút körüli legendának köszönhetően minden évben rengeteg pénzérmét hagynak a turisták a vizében, ugyanis úgy tartják, hogy ha valaki a jobb kezével a bal válla fölött belehajít egy érmét, akkor az biztosan visszatér még Rómába – persze a kívánságlistán a szerelem és a jó egészség is gyakran szerepel.
A látogatók ezzel a szokással viszont nemcsak saját szerencséjüket támogatják, hanem olyan emberekét is, akikkel valószínűleg sosem fognak találkozni.
Ha már Rómában járunk, érdemes egy kis kitérőt tennünk: A sziklacsúcsra épített olasz művészfalu, ami Rómától alig 50 kilométerre rejtőzik
Az Independent magyarázta el, hogy mi is történik a Trevi-kútba dobált pénzérmékkel. Ezeket általában több napig hagyják az illetékesek felhalmozódni a vízben, miután viszont kihalásszák őket, az összegyűjtött pénz a Caritas jótékonysági szervezet római részlegéhez kerülnek.
Itt megszámolják az érmék értékét, majd a befolyt összeggel élelmiszerbankokat, ingyenkonyhákat és más szociális segítségnyújtó projekteket támogatnak.
A szökőkút vizét egyébként havonta kétszer engedik le azért, hogy teljesen meg tudják tisztítani a kutat, mely esemény során az érméknél mókásabb tárgyakat is találtak már: a műfogsoroktól kezdve az aranyékszerekig, szinte mindent láttak már a takarítók – úgy tudni, hogy egyszer még egy köldökzsinórt is „ottfelejtett” valaki.
Mindenesetre a Caritas 2022-ben több mint 1,4 millió eurót, azaz nagyjából 550 millió forintot halászott ki a Trevi-kútból
– a várakozások szerint ráadásul ez az összeg idén ennél is nagyobb lehet.
Szardínián a fiataloknak jut ki a szerencséből: A festői olasz túraútvonal, ahol a 35 év alattiak szinte ingyen szállhatnak meg
A takarítást mellesleg önmagában is egy látványos jelenségnek számít, amit az ACEA közműszolgáltató munkatársai végeznek el. Ilyenkor a „halászok” a szökőkút szélén egyensúlyoznak méretes seprűikkel, mielőtt a szárítást végző Caritashoz juttatnák őket.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Az olasz város, ami felveszi a versenyt Velencével, csak éppen kevesebben látogatják ›
- Kiszakadni vágyó turisták jelentkezését várják Olaszország nomád pásztorjai ›
- Tengerparti olasz falvak, amiket még a főszezon előtt érdemes meglátogatni ›
- Gasztrokurzus profiktól: az olasz nagymamák otthon várják a turisták jelentkezését ›
- Az olasz esküvői leves, ami egy félrefordításnak köszönheti hírnevét ›
- Ezekben az országokban zsebelhetnek ki a legnagyobb eséllyel ›