Akár 9 millió forintért is vehetünk tengerparti lakást egy brit kisvárosban
Az alacsony ingatlanáraknak megvannak az okai.
A Saltburn-by-the-Sea üdülővárosától nem messze található Redcaron országszerte egyedülálló ajánlattal álltak elő: a nagyjából 37 ezer fős település egyre több befektetőnek került a látókörébe, de az Airbnb-szállások is elszaporodtak a Mirror szerint.
Jennifer Sanderson, a helyi Redcar Letting and Sales iroda igazgatójának elmondása szerint az említett lakások iránt főleg az ország déli részéről érkező befektetők, vásárlók érdeklődnek, akik kihasználják, hogy az átlagos árak töredékéért juthatnak hozzá bizonyos ingatlanokhoz. Sanderson példának hozta fel a tengerparttól pár percre található Pierson Streeten elhelyezkedő ingatlant, amit 49 995 fontért (nagyjából 23 millió forintért), és a szintén partközeli Coathan Roadon elhelyezkedőket, amit 20 ezer, illetve 29 950 fontért (körülbelül 13,5 millió forintért) árvereztek el.
És a Null-szigetről hallottál már? A „sziget", ami nem is létezik, mégis rajta van a térképen
Összehasonlításként: Anglia-szerte a tengerparthoz közel található ingatlanok átlagosan 304 460 fontért, tehát nagyjából 138,5 millió forintért szoktak elkelni.
Hogy miért ilyen olcsók a redcari lakások? Az árakat valószínűleg az is indokolja, hogy a település még 2015-ben nem túl pozitív okok miatt került a hírekbe: az ott működő acélgyár ugyanis 170 év után bezárt, aminek hatására háromezer ember vált munkanélkülivé, ez pedig több területen befolyásolta Redcar mindennapjait – például az ingatlanárak esetében is.
Redcar, Egyesült Királyság, Fotó: Shutterstock
Az Express szerint ráadásul a tengerpart, valamint az utcák tisztaságával is akadtak problémák. Ugyanakkor úgy látszik, a változás szele keresztülfújt a településen, mivel az évek során 200 millió fontnyi (közel 91 milliárd forintnyi) beruházással kezdtek új életet lehelni Redcarba.
Horvátországban ennél is olcsóbb lehetőséggel kecsegtetnek: Ötven forintért árulják a házakat Horvátország egyik bájos falujában
Mindenesetre egy másik ingatlanokkal foglalkozó ember, az SDL Property Auctionsnál dolgozó Andrew Parker is növekvő érdeklődésről számolt be.
„A tengerparti lakások elhelyezkedésükből adódóan mindig is népszerűek lesznek a vásárlók körében. Aukciós cégünknél már több redcari házat és lakást sikerült eladnunk: egyesek állandó jelleggel terveznek bennük élni, míg mások inkább nyaralónak szeretnék használni azokat.”
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- 4 ősi város Európában, amit még ma is meglátogathatunk ›
- Az esőerdő közepén rekedt nagyváros, ahova egyetlen autóút sem vezet ›
- Az alaszkai település, ahol szinte mindenki ugyanabban az épületben lakik ›
- Leleményes módszerekkel tartják életben az autókat a Föld leghidegebb városában ›
- A világ 5 távoli pontja, ami egy hajós utazás során fedi fel az igazi arcát ›
- 7 tengerpart, aminek a zord időjárás ad igazi hangulatot ›
- Egy dollárért kínálják a leharcolt ingatlanokat Baltimore-ban ›