Ezek lesznek a legnépszerűbb európai úti célok a tavaszi szünetben
Az Expedia adatai szerint.
A tavaszi szünet idén március 28-tól április 6-ig tart majd, a jó idő beköszöntével és a hőmérséklet emelkedésével pedig nem meglepő, ha Európa-szerte sokan döntenek úgy, hogy kihasználják az alkalmat és ellátogatnak egy külföldi országba.
Az Expedia utazásfoglaló portál idén is elkészítette az Easter Travel Outlook nevű listáját, melyben azokat az európai úti célokat összegzik, amik belsős adataik alapján népszerűek lesznek a húsvéti időszakban.
Amszterdam, Hollandia
Fotó: Adrien Olichon / Unsplash
A lista tetejére Amszterdam került, aminek a holland főváros nem biztos, hogy feltétlen örül majd, hiszen Amszterdam évek óta szeretné lerázni magáról a „buliváros” címet – a tavaszi szünet viszont sok fiatal számára egyenlő a külföldi bulizással. A város egyébként már egy komplett programmal is előállt annak érdekében, hogy megmutassa; Amszterdam jóval többet tud nyújtani, mint a szórakozás.
A Renew Your View nevű kezdeményezés keretében azt igyekeznek megmutatni, hogy hogyan is kell a várost a helyiek szemével nézni: rávilágítanak a különböző kulturális, művészeti és közösségi programokra remélve, hogy ki tudnak lépni a bulifőváros kategóriájából.
Amszterdam mindenesetre tényleg jó választás a tavaszi szünetre, hiszen ilyenkor a már kellemesen enyhe időjárás miatt fagyoskodás nélkül tudunk például biciklis programokban részt venni, de ez a tulipánvirágzás időszaka is – írja az Euronews.
Amszterdam az idegenforgalmi adón is emelne: Amszterdam emelne a turistaadón, az összeg Európa legmagasabbja lehet
Párizs, Franciaország
Fotó: Eddie Junior / Unsplash
A második helyen az olimpiára készülő Párizs áll, aminek romantikus kávézói, jellegzetes épületei és végtelen múzeuma nem véletlen, hogy minden évben sok utazó fantáziáját mozgatja meg. Az olimpia miatt ráadásul nyáron valószínűleg még a szokásosnál is többen fogják meglátogatni a várost, így egy tavaszi kiruccanás tökéletes lehet arra, hogy még a legnagyobb tömegek megérkezése előtt tudjuk felfedezni utcáit.
Nyáron inkább jobb elkerülni a francia fővárost, ha nem az olimpiára megyünk: Brutális szállásdíjak várhatók Párizsban az olimpia miatt
Barcelona, Spanyolország
Fotó: Colin + Meg / Unsplash
Párizst Barcelona követi az Expedia népszerű tavaszi úti célokról szóló listáján, ami valahol érthető, hiszen míg a város a nyári hónapokban is kétségkívül fantasztikus, addig az enyhébb tavaszi időjárás mellett talán kellemesebb körülmények között tudjuk megtenni azt a rengeteg lépést, ami Barcelona bejárásához szükséges.
A Gaudí nevéhez köthető – befejezetlen – Sagrada Familia ráadásul nemrég négy toronnyal is bővült, így a látogatóknak már ezeket is lehetőségük lesz megcsodálni.
Spanyolországban sem csak a legnagyobb városokat érdemes meglátogatni: Az El Camino útvonalán fekvő spanyol város, ami tökéletes egy tavaszi hétvégére
Az Expedia legnépszerűbb úti célokat megjelenítő top7-es listája így néz ki:
- Amszterdam, Hollandia
- Párizs, Franciaország
- Barcelona, Spanyolország
- Róma, Olaszország
- Málaga, Spanyolország
- Isztambul, Törökország
- Lisszabon, Portugália
Ha Rómába indulnánk, ne hagyjuk ki a közeli Calcata Vecchia települését: A sziklacsúcsra épített olasz művészfalu, ami Rómától alig 50 kilométerre rejtőzik
Az Expedia emellett azokat az úti célokat is listázta, melyeknek népszerűsége belsős adataik szerint dinamikusan növekszik.
Ennek a listának az első helyén 75 százalékos növekedéssel a svájci Genf áll. Második helyen 65 százalékkal a Franciaország délnyugati részén található, borairól ismert Bordeaux, a dobogó alsó fokán pedig a gótikus dómról és a Ludwig Múzeumról ismert német város, Köln helyezkedik el.
Ha már Genf: Ingyenesen utazhatnak a turisták a történelmi svájci városban
A legdinamikusabban növekedő úti célok top7-es listája így alakult:
- Genf, Svájc (+75%)
- Bordeaux, Franciaország (+65%)
- Köln, Németország (+60%)
- Tirana, Albánia (+69%)
- Dublin, Írország (+55%)
- Sevilla, Spanyolország (+55%)
- Varsó, Lengyelország (+50%)
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Anglia legnépszerűbb üdülővárosa, ahol mindig pezseg az élet ›
- Tengerparti olasz falvak, amiket még a főszezon előtt érdemes meglátogatni ›
- A festői olasz túraútvonal, ahol a 35 év alattiak szinte ingyen szállhatnak meg ›
- Fedezd fel Európát: 4 országot és 7 várost érintő éjszakai vonatút indul márciusban ›
- 5 fordított vízesés a Földön, ami próbára teszi a realitásérzékünket ›
- Több mint félmillió utazó voksolt: szerintük ezek a világ legjobb országai ›
- Európa egyik legnépszerűbb úti célja nagyot szigorít, hogy visszaszorítsa a dohányzást ›