Jobb, ha elkerülöd ezeket a repülőtereket az ünnepek alatt
Listázták a „legstresszesebb" repülőtereket.
A repülős utazások nem mindig zökkenőmentesek: figyelnünk kell arra, hogy időben odaérjünk, majd arra, hogy megtaláljuk a megfelelő kaput, de a repülőre érve az is megfordulhat a fejünkben, hogy mit hagytunk otthon. Az ünnepi időszak még ennél is stresszesebb, hiszen ilyenkor milliók kelnek útra, így várhatóan több repülőtérnek is hatalmas forgalommal kell megküzdenie, a járatkésések pedig szinte garantáltak. Most kiderült, melyek a világ legstresszesebb repülőterei, ahol az átlagnál többen aggódnak kisebb-nagyobb problémák miatt.
A Visa Guide összeállított egy listát azokról a repülőterekről, ahol az utazás az átlagosnál több aggodalommal járhat. A rangsor megállapításához a világ 30 legnagyobb repülőterét értékeltél aszerint, hogy mennyire stresszes az utazók számára az adott helyről indulni, vagy éppen ott átszállni.
A helyezések létrehozásához olyan tényezőket vettek figyelembe, melyek a megkérdezett utazók szerint jelentősen hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy megemelkedjen szervezetükben a köznyelvben „stresszhormonként” ismert kortizol. Ezek közé tartozik például a repülőtér éves utassűrűsége, a járatkésések valószínűsége, a repülőtér mérete, vagy annak a belvárostól mért távolsága is.
A felmérés azt mutatja, hogy a világ legstresszesebb repülőterének a londoni Gatwick Airport számít.
A városközponttól 43 kilométerre található repülőtér 674 hektáros területén évente több mint 32 millió utas fordul meg, ráadásul a járatok 41,1 százalékánál volt tapasztalható késés.
A legszebbek is megvannak: Bárcsak tovább maradhatnánk: íme a világ 5 legszebb repülőtere 2023-ban!
A második helyen Isztambul repülőtere végzett, ahol 64 millió főnél is több utas fordul meg évente. A 76 négyzetkilométeren fekvő repülőteret érintő járatok 31,5 százaléka késett, az Istanbul Airport pedig nagyjából 40 kilométerre található a városközponttól.
A harmadik legstresszesebb repülőteret Münchenben kell keresnünk. Bár kiszúrni annyira nem nehéz, hiszen közel 16 négyzetkilométeres területével egyáltalán nem számít aprónak. A repülőtéren évente több mint 31 millió utas fordul meg, akiknek 33,5 kilométert kell megtenniük a városközponttól azért, hogy felszálljanak az egyik gépre.
Ezt olvastad már? Gigantikus repülőtér épül Lengyelországban
Érdekesség, hogy a világ egyik legnagyobb repülőtere, az amerikai Denver Airport csak a negyedik helyen végzett. Az adatok szerint a 135 négyzetkilométeren elterülő repülőtéren közel 70 millió ember fordul meg évente, ám a járatok közül mintegy 20 százalék csak az, amelyiknél valamekkora késés volt tapasztalható.
A top10-es ranglista így néz ki:
- Gatwick repülőtér, London, Egyesült Királyság
- Isztambuli repülőtér, Isztambul, Törökország
- Müncheni repülőtér, München, Németország
- Denveri nemzetközi repülőtér, Denver, Egyesült Államok
- Heathrow-i repülőtér, London, Egyesült Királyság
- Los Angeles-i nemzetközi repülőtér, Los Angeles, Egyesült Államok
- Fiumicino repülőtér, Róma, Olaszország
- Dallas Fort Worth nemzetközi repülőtér, Dallas, Egyesült Államok
- John F. Kennedy nemzetközi repülőtér, New York, Egyesült Államok
- O’Hare nemzetközi repülőtér, Chicago, Egyesült Államok
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Nem udvariasságból köszöntenek a stewardessek a repülőn – sokkal komolyabb oka van ›
- 8 udvariatlanság a repülőn, amitől a légiutas-kísérők a falra másznak ›
- Az easyJet pilótája szerint ezek a legtrükkösebb európai repülőterek a leszálláskor ›
- 7 rossz szokás, amit ha megváltoztatsz, nem lesz stresszes az utazás ›
- Az 5 leggyakoribb hiba, amit az utazók elkövetnek repülés előtt ›