Kijött a jelentés: ezekben az európai országokban a legjobb a nyugdíjas élet
Minden évben elkészítik a globális listát.
Hasznos lista készült azoknak, akik megengedhetik maguknak, hogy nyugdíjas éveiket külföldön töltsék: az International Living a világ legjobb országait rangsorolta a nyugdíjasok igényeihez mérten. A listát szakértők véleménye, személyes tapasztalatok és belsős információk alapján állították össze.
Az International Living idén is publikálta azt a felmérést, melyben annak jártak utána, hogy a világ mely országai kínálják a legjobb lehetőségeket az amerikai nyugdíjasoknak. A rangsor megállapításához azon szakértőik véleményét kérték ki, akik az adott területen élnek, melyet természetesen az elérhető adatokkal egészítettek ki.
Elsősorban a lakhatásra, a vízumokra – ezen belül is a nyugdíjasok számára elérhető kedvezményekre –, a megélhetés költségeire, a szolgáltatásokra, az egészségügyre, az infrastruktúrára és a klímára fókuszáltak.
Coimbra, Portugália
Fotó: Joao Marta Sanfins / Unsplash
Európát tekintve a legjobban Portugália teljesített, ahol szinte mindenhol jár valamilyen kedvezmény a 60. életévüket betöltötteknek. Az országban sokan – főleg a fiatalok közül – beszélnek angolul, a helyiek vendégszeretőek, és egy-egy kivétel mellett a legtöbb helyen egész évben kellemes a hőmérséklet. A felmérés kiemeli, hogy a portugál egészségügy helyzete a WHO szerint a világ 12. legjobbjának számít, és a közbiztonságot vizsgáló globális békeindex szerint is az egyik legbiztonságosabb országnak tekinthető.
Mi is ajánlottunk már egy portugál várost: Meseszép portugál város lehet a nyugdíjasok egyik kedvence
Barcelona, Spanyolország
Fotó: Lisa Van Vliet / Unsplash
Európát tekintve Portugáliát szomszédja, Spanyolország követi, ahol a gazdag történelmet és kultúrát, a kellemes időjárást, a friss alapanyagokat és a világszinten is jól teljesítő egészségügyet emelték ki a jelentésben. Míg a tengerparti településekre a legtöbben a forró időjárásért utaznak, addig a hegyvidéki régiókban a hőmérséklet a legmelegebb hónapokban is kedvező.
Pátra, Görögország
Fotó: Miltiadis Fragkidis / Unsplash
A kutatás szerint a harmadik legjobban teljesítő európai országnak Görögország számít, melynek sokszínű szárazföldjeit sok száz sziget történelemben gazdag kultúrája egészíti ki. A mediterrán éghajlat nyaranta és telente is többféle lehetőséget kínál, de persze nagy a különbség a városok és az apró falvak között. A lakhatás és az egészségügy az Egyesült Államokban tapasztalható helyzethez képest olcsóbb, bár utóbbi erősen a városias területekre koncentrálódik.
A top10-es ranglista így néz ki:
- Costa Rica
- Portugália
- Mexikó
- Panama
- Spanyolország
- Ecuador
- Görögország
- Malajzia
- Franciaország
- Kolumbia
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Megmentik Bologna ferdülő tornyát, 10 éves munka kezdődhet meg ›
- 5 rejtett európai gyöngyszem, ahová bátran elmenekülhetünk a hideg elől ›
- A világ 5 távoli pontja, ami egy hajós utazás során fedi fel az igazi arcát ›
- 6 meghökkentő tény az óceánjáró hajók fedélzetéről, amiről alig hallott valaki ›
- Meseszép portugál város lehet a nyugdíjasok egyik kedvence ›
- Ezekben az európai városokban a leggyengébb a közbiztonság ›