Meneküljünk a kánikula elől a csodás Alacsony-Tátrába!
Nem csak síelni érdemes a Tátrába menni, ilyenkor igazán ideális a klíma egy kis hegymászáshoz.

Az Alacsony-Tátra Szlovákia egyik legnagyobb területű, a Magas-Tátra után pedig a második legmagasabb hegyvonulata. Csaknem száz kilométeren keresztül húzódik kelet–nyugati irányban, és geológiai, illetve ökológiai szempontból olyan csodákat rejt, amelyek méltán teszik egész évben népszerű turisztikai célponttá.
A Vág és a Garam folyók által határolt hegység területéből 728 négyzetkilométer az Alacsony-Tátra Nemzeti Parkhoz (NAPANT) tartozik, amely a legnagyobb szlovákiai nemzeti park. A hegylánc 1860-ban Dionýz Štúr szlovák geológustól kapta a nevét, melynek eredeti formája „Nižné Tatry" (Alsó-Tátra) volt – lévén, hogy a Magas-Tátrától lejjebb, délebbre terül el. Később Hunfalvy János akadémiai földrajztudós ezt fordította tévesen magyarra Alacsony-Tátraként. Bár hegyei egyáltalán nem alacsonyak, sőt több 2000 métert meghaladó csúcsa is van, mégis ez az elnevezés vált hivatalossá.
A legigazibb vadaspark
Farkas a Tátrában
Fotó: Getty Images
Annak ellenére, hogy az elmúlt években számos új szálloda, autókemping, felvonó és turisztikai központ épült itt, a hegység keleti részén – különösen az Ördöglakodalma-hágó és a Király-hegy között – még mindig vannak igazi őserdők, amelyek sok állatnak nyújtanak menedéket. Nagyragadozóink – medve, hiúz, farkas – stabil populációi élnek az Alacsony-Tátrában, de a magasabb hegycsúcsokon tátrai zergék és havasi mormoták is előfordulnak. Erdői vadban rendkívül gazdagok, a vadászható fajok közül jelentős a szarvasok, a vaddisznók és őzek állománya.
Az Alacsony-Tátra Nemzeti Park területének 90%-át hegyi luc-bükk-fenyőerdők borítják, kiemelt védettséget élvez számos endemikus növény- és állatfaj, valamint a rétek, erdei közösségek, barlangok és más karsztformák. A védett fajok közül mindenképpen meg kell említeni az ikonikusnak számító havasi gyopárt, a szlovák kökörcsint és havasi magcsákót.
Hegyek és barlangok
Chopok
Fotó: Getty Images
Az Alacsony-Tátra Szlovákia második leglátogatottabb turisztikai régiója a Magas-Tátra után. Lenyűgöző panoráma, tiszta hegyi levegő és gyönyörű természet várja az ide látogató turistákat. A környék felfedezéséhez észak felől remek kiindulópont a Deménvölgy turisztikai központja, Jasná, dél felől pedig Vámos és Tále, valamint Dóval és az Ördöglakodalma-hágó. A nemzeti parkot és védőövezetét több mint 840 km jelzett túraútvonalon és 15 tanösvényen járhatjuk be. A legmagasabb alacsony-tátrai csúcsokra – a Gyömbér (2043 m) és a Chopok (2024 m) – gyalogszerrel is fel lehet jutni, és bár a túra eléggé megerőltető, de cserébe csodálatos kilátást nyújtanak csaknem fél Szlovákiára.
A barlangok az Alacsony-Tátra ékességei, a Deménfalvi-jégbarlang és a Deménfalvi-cseppkőbarlang kihagyhatatlan látványosságok, de érdemes felkeresni a Sebeséri-barlangot, a Holt denevérek barlangját vagy a Vázseci-barlangot is. Látogatottság szempontjából a Deménfalvi-jégbarlang régóta rekorder: évente átlagosan 180 000 – 210 000 ember tekinti meg ezt a lenyűgöző természeti képződményt.
Az Alacsony-Tátra nemcsak a nyár folyamán népszerű kirándulóhely. A téli sportok szerelmesei is megtalálják számításaikat a helyi síparadicsomokban. Királyka, Garamfő, Deménvölgy, Jasná, Vámos és Medvedica remek sípályákat és kiváló szolgáltatásokat kínálnak, a környező havas hegyek pedig mesébe illő hátteret nyújtanak.
Az Alacsony-Tátra számokban:
- Legmagasabb hegycsúcs: Gyömbér, 2043 méter
- Legmagasabb vízesés: Brankov-vízesés (55 m)
- Legrégebbi rezervátum: Pribó (1895 óta)
- Legnagyobb rezervátum: Skalka (2660 ha)
- Legidősebb védett fa: Mátyás király hársfája (700 éves, Zólyomlipcsei vár)
- Szlovákia legnagyobb síközpontja: Jasná (50 km pálya)