10 úti cél, amit „rejtett kincsnek" emlegetnek, pedig már rég nem az
Sok helyen olvashatunk olyan desztinációkról, melyeket elvileg kevés turista ismer – a valóságban viszont ez nem biztos, hogy így van.

Sokat olvasni olyan „ismeretlen” helyszínekről, ahol elviekben nem kéne látogatók tömegére számítanunk. Ezek a cikkek viszont gyakran kontraproduktívak, hiszen gyakran emiatt szerez „nevet" magának egy-egy eldugott úti cél. Egy kutatás viszont megnézte, melyek azok a „titkos" desztinációk, amik ma már nem is annyira titkosak.
Sokan szeretnénk olyan helyekre látogatni, ahol nem kell megküzdenünk turisták tömegeivel, ilyenkor pedig jól jönnek az online olvasott ötletek. Vannak viszont olyan helyek, melyek bár egy időben biztosan rejtettnek számítottak, mára már egyértelműen nem azok. Ráadásul több helyszínt is a túlturizmus veszélye fenyeget, ami negatívan hathat mind a környezetre, mind a települések lakóira.
Olvasd el ezt is! Ha maradt benned lendület: 5 rövid európai nyaralás az utószezonra
A nyaralók kiadásával foglalkozó vállalat, a Holidu készített kutatást annak érdekében, hogy kiderüljön, melyek azok a „rejtett kincsek”, amik nem igazán érdemlik meg a rejtett jelzőt.
A vállalat 100 olyan desztinációt vizsgált meg, amire hiteles utazási források és magazinok rejtett gyöngyszemként hivatkoztak, figyelembe véve, hogy az utazási újságírók hányszor említették meg cikkeikben az adott helyszíneket három hónap alatt. Ezen felül annak is utánajártak, hogy egy-egy desztinációra átlagosan hányszor kerestek rá az emberek a Google keresőjében.
Ezek alapján összeállítottak egy ranglistát az elviekben „titkos” helyekről, az eredmények pedig magukért beszélnek.
10. Baku, Azerbajdzsán 61 cikk, 401 ezer keresés
Baku, Azerbajdzsán
Fotó: Shutterstock
Ez is érdekelhet: 5+1 furcsa szokás a világból, ami kellemetlen helyzetbe hozhatja a turistákat
9. León, Spanyolország 223 cikk, 107 ezer keresés
Santa María katedrális, León, Spanyolország.
8. Feröer-szigetek, Dánia 70 cikk, 431 ezer keresés
Tórshavn külvárosa, Feröer-szigetek
Fotó: Shutterstock
7. Asztúria, Spanyolország – 112 cikk, 203 ezer keresés
Cudillero halászfalva, Asztúria, Spanyolország
Fotó: Shutterstock
Ne hagyd ki! Ez a 6 helyszín szerepel a legtöbb ember bakancslistáján
4. Plymouth, Egyesült Királyság – 207 cikk, 201 ezer keresés
Plymouth, Egyesült Királyság.
Fotó: Shutterstock
1. Puglia, Olaszország – 278 cikk, 330 ezer keresés
Polignano a Mare, Puglia, Olaszország
Fotó: Shutterstock
- Egyedül utazó nő vagy? Ezek a legbiztonságosabb úti célok! ›
- Ez Japán 3 legizgalmasabb utazási célpontja ›
- Két város meséje: Fedezd fel Galway és Rijeka rejtett kincseit! ›
- 6 egzotikus világítótorony, ahol megszállhatunk ›
- Barátságos, megfizethető, változatos hely? Albánia! ›
- A túlturizmus éllovasai: a 10 legzsúfoltabb desztinációja ›
- A Közel-Keletre utaznál? 4 úti cél, ha unod már Dubajt ›