Egyre népszerűbb A nagy Pénzrablás-utazás – Kipróbálnád?
Madridban több helyszínt is megnézhetsz.

Négy év és 5 évad után 2021-ben befejezték minden idők legsikeresebb Netflix-sorozatát, A nagy pénzrablást. Az akcióban dúskáló film éppen a világjárvány közepén ért véget, a nézők rajongása azonban azóta töretlen és most, hogy már szabadon lehet utazni, szeretnék felkeresni a sorozat forgatási helyszíneit.
Ne tévesszen meg, hogy a szereplőket városnevekről – Nairobi, Tokió, Helsinki, Berlin stb. – nevezték el, a körutazás kizárólag a spanyol sorozat története szerinti helyeket keresi fel. A nagy pénzrablás (eredeti címen La Casa de Papel vagy angolul The Money Heist) alapsztorija, hogy Professzor szeretné a világtörténelem legnagyobb pénzrablását végrehajtani, amihez egy nyolcfős rablóbandát toboroz maga mellé. Csak olyan tagokat keres a csapatba, akiknek nincs semmi vesztenivalója: vagy viszik az összes pénzt a Spanyol Királyi Pénzverdéből vagy a halálba rohannak... A rablóbanda 5 hónapra elvonul egy vidéki villába, hogy a Professzor által megtervezett rablást lépésről lépésre memorizálják és minden eshetőségre felkészüljenek, hiszen azt tudták, hogy a rendőrség azonnal körbeveszi majd őket az akció elején és csak nagyon trükkös módszerrel lóghatnak meg előlük a zsákmánnyal.
Madridnak nincs panasza a turizmusra
A spanyol főváros egészen 2021-ig nem volt a turisták fő spanyolországi úticélja, előbb foglaltak repjegyet Barcelonába, Sevillába vagy esetleg Malagára, mint Madridba. De mivel ennyire még nem voltak szerethetőek bűnözők, mint A nagy pénzrablás főszereplői, igencsak megnőtt az érdeklődés a forgatási helyszínek iránt. A madridiak pedig kapva kaptak az alkalmon és mindenhol megjelentek a Dalí-maszkos szuvenírek, pólók, overálok és a filmhez kapcsolódó mindenféle reklámtermék, de tematikus gyalogos túrákat is szerveznek és szabadulószobák is nyíltak azóta. Hogy segítsünk eligazodni, tegyük tisztába, hogy milyen épületek, intézmények a valóságban a filmben látható helyszínek!
Fábrica Nacional de Moneda y Timbre – Spanyol Királyi Pénzverde
Fotó: Shutterstock
A filmben szereplő pénzverde valójában a Consejo Superior de Investigaciones Científicas, egy tudományos épület (Spanyol Nemzeti Kutatóintézet), az igazi pénzverde egy nagyobb sétára található, nagyjából 4 kilométerre. A kutatóintézetbe ne is próbálj bejutni, oda tilos idegeneknek a belépés, viszont a pénzverde egy része múzeumként működik.
Miért nem az eredeti pénzverdében forgattak?
A kutatóintézet főbejárata
Fotó: Wikimedia
Ennek technikai és műemlékvédelmi oka volt: a királyi pénzverde és a 1893-ban épült Casa de la Moneda és Fábrica del Sello egyesült, és valóban ott nyomtatták a pénzt, készítették az érméket. Most múzeumként is működik, de éppen ezért lehetetlenség lett volna megőrizni az épület épségét, ha ott forgatnak, valamint a Királyi Pénzverde egy nagyon szűk utca (Calle Jorge Juan) és egy nagyon forgalmas utca (Calle Doctor Esquerdo) sarkán található, így a külső forgatásokat sem lehetett volna megoldani. A Spanyol Királyi Pénzverdébe nem lehet bemenni, de látogatható múzeuma, a Casa de la Moneda Múzeum, amely a gyűjteményével a maga nemében az egyik legjelentősebb a világon. A filmben látható pénznyomtatási felvételek viszont a valódi pénzverdében készültek.
Irány a Nemzeti Bank!
Fotó: Shutterstock
A sorozat második felében a Spanyol Nemzeti Bankot (Banco de España) szeretné a csapat kirabolni, a fenti képen az eredeti épületet látod, de a sorozatban nem ezt akarják kirabolni, hanem a Ministerio de Fomento épületében vannak, ami a Pénzverdéhez igen közel van, csak egy kis sétát kell tenni a két híres épület között.
A Nemzeti Bankot „játszó" Ministerio de Fomento
Fotó: Wikimedia
Romantikus villa
És végül jöjön a kis, több száz éves Finca De Gasco villa, ahol a csapat felkészült a rablásra. Az első és második évadban a Professzor összehozza az egész bandát a Casa de Toledónak nevezett nyaralóba, ami valójában nem Toledóban van, hanem Madridban, Torrelodonesben, egy védett természetvédelmi területen. A villát magánrendezvényre ki lehet bérelni, nagyon borsos áron.
Finca El Gasco
Fotó: Facebook
És jöjjön még egy nagyon látványos filmforgatási helyszín, ami olyan, mint az amerikai filmekben a New York-i Time Square. A nagy pénzrablásban van egy látványos rész,amikor meghekkelik a tér reklámkivetítőit és mindegyiken a Professzor jelenik meg, majd az emberek közé szórnak temérdek pénzt.
Ahol szétszórták az 50 eurósokat
Plaza de Callao
Fotó: Shutterstock
A harmadik évadban a Plaza de Callaót választották a sorozat szereplői egy elterelő művelethez, erre a szép és forgalmas térre szakadt rá a pénzeső.
- 3 új, szuper Netflix-film különleges helyszínei ›
- Egzotikus James Bond-film helyszínek ›
- 5+1 film, ami azonnal Berlinbe repít ›
- Nem tudod, hol nyaralj? Last minute hosszú hétvége Andalúziában! ›
- Városok, amelyek szikla szélén egyensúlyoznak ›
- Pazar helyek, ahol még fizetnek is azért, hogy odaköltözzünk ›
- Ezekben az országokban zsebelhetnek ki a legnagyobb eséllyel ›
- Hosszú hétvége egy festői városban pár órára Budapesttől ›