Abu Szimbel, a több ezer éves templomváros
Egyiptom egyik legszebb és legrejtélyesebb látnivalója.
Legutóbb Jordánia sziklába faragott kincsestáráról és temetkezési helyéről, Petráról mutattunk képgalériát, ezúttal pedig az egyik legfontosabb ókori emlék, az egyiptomi Abu Szimbel titkait járjuk körbe. A látványos, i.e. 13. században épült templomot II. Ramszesz építtette.
Az Abu Szimbel-i templomok 1979 óta az UNESCO kulturális világörökség részét képezik, bár sem a főtemplom, sem a kistemplom nincs már az eredeti helyén. A főtemplomot Ré-Harahtinak, Ptah-nak és Ámonnak szentelték, ők voltak akkoriban Egyiptom főistenei, míg a kistemplomot Hathor istennőnek ajánlották, aki Ramszesz felesége, Nofertari alakjában jelenik meg.
Az Asszuáni-gát építésekor (melyet eredetileg azért emeltek, hogy a Nílusnak legyenek duzzasztói, ám a gát által felduzzasztott víz elárasztotta volna a templomokat), 1963-ban elkezdték szétbontani a szentélyt, hogy aztán az Abu Szimbel-i fennsíkon (64 méterrel magasabban) egy biztonságosabb helyen újra felépítsék. Így ma a Nasszer-tó egy szigetén állnak a templomok, mely szigetet egy gát és egy földút köt össze Abu Szimbellel.
Miért volt annyira fontos ez a gát, hogy az emberiség egyik legjelentősebb ókori kulturális emlékét elmozdítsák eredeti helyéről?
Azért volt rá szükség, hogy a vízszabályozás segítségével energiát termeljenek Egyiptomnak. Az Asszuáni-gát jelenleg Egyiptom energiatermelésének felét biztosítja, tehát az erőművel együtt történt megépítése a szegény afrikai országot gyakorlatilag megmentette a teljes gazdasági csődtől és az éhezéstől.
Elárasztotta a homok
Fotó: 123rf
1813. március 22-én a svájci Közel-kelet kutató, Johann Ludwig Burckhardt látta első európaiként Nofertari Hathor-templomát (kistemplom) Abu Szimbelben. Burckhardt a területet átkutatva megtalálta II. Ramszesz nagy templomát is, amit egy homokdűne szinte teljesen betemetett. A kutató a templom belsejébe nem tudott bejutni a rengeteg homok miatt, éppen ezért sok időt vett igénybe, hogy ezeket a hatalmas építményeket feltárják.
A főtemplom bejáratánál álló szobrok 30 méter magasak és együtt 35 méter szélesek. A nagytemplom több helyiségből, kamrából áll, a kistemplom 150 méterrel odébb található. Az elhelyezkedésüket illetően pedig megfigyelhető egy furcsaság: mielőtt a templomokat áthelyezték, évente kétszer a nagytemplom kapuján besütött a nap és megvilágított a szentélyben ülő négy istenszoborból hármat (a negyediket, Ptah-t összekapcsolták a halállal, tehát őt ezért nem éri nap), méghozzá a teremtőisteneket. Ez a két nap az évben február 21-e – a vetés, sarjadás ünnepe– , és október 21-e, az áradás napja. A két dátum tükrözi II. Ramszesz születésének és koronázásának dátumát is, persze a napév és a mi naptári évünk nem egyezik, így ezekben a dátumokban vannak csúszások. Az egész szentély felépítése, díszítése és a hireoglifák történetei mind az egyiptomi istenek életéről, tetteiről, méltatásáról és imádatáról szólnak, így a gízai piramisok után a második legfontosabb feltárt történelmi emléknek számítanak Egyiptomban.