Lakatlan, „világvégi” sziget keresi tulajdonosát Dél-Amerikában
35 millió dollárért.
A New York Post szúrta ki, hogy a fél Hongkongnyi területű Virgin Island eladósorba került. A szigeten több mint 160 kilométert lefedő partszakasz, 1500 hektárnál is több területet felölelő tó, illetve lagúna, valamint közel 18 ezer hektárt beborító erdő található.
Fotó: Hall and Hall
A sziget a patagóniai régióban helyezkedik el, és az Andok vonulatai is átnyúlnak területére, így a leendő vevőnek elképesztő hegyvidéki látványban lehet része. Mivel a szárazföldet több kisebb sziget veszi körül, ezért az védelmet élvez a hevesebb tengermozgásoktól: a környező lagúnákon nyugodtan hajóra lehet szállni.
Angliában kicsit olcsóbban vásárolhatunk: Akár 9 millió forintért is vehetünk tengerparti lakást egy brit kisvárosban
Fotó: Hall and Hall
A sziget egy nagyobb részét tőzeglápok – helyi nevükön turbák – borítják, az ilyen vizes területek pedig egy adott ökoszisztéma legnagyobb szárazföldi szén-dioxid-tárolóhelyeiként funkcionálnak. Emiatt a turbával borított térség tökéletes „inkubátora” a növényvilágnak, valamint a szigeten található vizes területek egyszerre tárolnak édesvizet és kötnek meg üvegházhatású gázokat.
Területe nemcsak tőzeglápokban, de édesvízben is rendkívül gazdag: nagyjából 80 lagúna és három nagyobb tó rejtőzik a fák között.
Fotó: Hall and Hall
A sziget nagyjából 2,5 órára található a legközelebbi várostól, a körülbelül 17 ezer fős Puerto Ayséntől. A területet listázó Hall and Hall leírása szerint a környéken meglehetősen kevés turista fordul meg, főleg, hogy az ételért, a háztartási kellékekért, de még a közlekedési eszközökért is utazni kell.
Fotó: Hall and HAll
Puerto Aysénen kívül a másik „közeli” település Puerto Chacabuco: a legtöbb hajó a térségbe innen indul, és a turistákat is innen viszik a Lagoon San Rafael Nemzeti Parkot érintő gleccsertúrákra.
Természeti látványosságokban a Lord Howe-sziget sem szűkölködik: A vadregényes ausztrál sziget, amit egyszerre csak 400 turista látogathat meg
Fotó: Hall and Hall
A téli hőmérséklet -2 és 10 Celsius-fok között alakul, míg a nyári hónapokban az átlaghőmérséklet 15 és 20 Celsius-fok közé tehető. A költözés azoknak nem ajánlott, akik nem bírják az esőt, ugyanis itt az év nagyjából 250 napja csapadékos.
Fotó: Hall and Hall
A Virgin Islandot 35 millió amerikai dollárért, azaz nagyjából 12,6 milliárd forintért kínálják.
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- A szív alakú tó, aminek valójában szomorú története van ›
- A „sziget", ami nem is létezik, mégis rajta van a térképen ›
- A német sziget, amely Brigitte Bardot és Thomas Mann kedvence volt ›
- A színes házikókkal teli görög sziget, ahol Európa egyik legszebb települése rejtőzik ›
- A sziget, ahol egy nő uralkodott 32 katona felett ›
- Kína elfeledett szellemvárosa, amit a természet visszakövetelt ›