Az élhető nagyvárosok egyik alappillére a jó minőségű, használható és megfizethető tömegközlekedés, ettől függetlenül több európai országban is viszonylag drága szolgáltatásnak számít, pláne ha összehasonlítjuk azokkal az országokkal, ahol a legkevesebbett kell fizetni érte.
A dél-franciaországi Montpellier azonban kivételt képez, hiszen a városban nemrég teljesen ingyenessé tették a tömegközlekedést a helyi lakosok számára.
Ezentúl a városban lakóhellyel rendelkezők – a közlekedési igazolványuk birtokában – fizetés nélkül szállhatnak fel a buszokra és a villamosokra. Az új rendszer Tallinn és Luxemburg példáját követi, ahol 2013-ban és 2020-ban tették térítésmentessé az utazást, de egyre több európai városban találni hasonló kezdeményezést.
Európa a vasútfejlesztésre is ráállt: 2024 legjobb vonatútjai Európában, amiket érdemes lesz kipróbálni
Az 1692-ben épült montpellier-i diadalív
Fotó: Unsplash/Nathan Cima
A 2023 december 21-én bevezetett ingyenes tömegközlekedés Michael Delafosse polgármester ígérete volt még 2020-ban: kezdetben csak a hétvégente volt elérhető, később már a teljes hétre kiterjesztették a 18 év alattiak és a 65 év felettiek között.
Montpellier, Franciaország
Fotó: Unsplash/KWON JUNHO
Mindez még érdekesebb, ha figyelembe vesszük, hogy az AFP szerint 2022-ben a 39 millió eurós jegybevétel 90 százalékát a helyiek adták. Az biztos, hogy ők kaphatók a kezdeményezésre, hiszen az ingyenes rendszer előtt mindössze 86 ezren fizettek elő valamilyen bérletre, ez a szám ma már 260 ezer.
Ez is érdekelhet: Éjszakai körutazás: mutatjuk Európa legolcsóbb hálókocsis útvonalait!
Montpellier, Franciaország
Shutterstock
A tervek szerint a bevételkiesést egy közlekedési adó ellensúlyozza majd, ami azokra a vállalatokra vonatkozik a városban, ahol 11-nél több alkalmazottat foglalkoztatnak – a turistáknak pedig továbbra is fizetniük kell majd.
(TimeOut)
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!
- Izland megóvná természeti kincseit, bevezethetik a turistaadót ›
- 2024 legjobb vonatútjai Európában, amiket érdemes lesz kipróbálni ›
- Éjszakai körutazás: mutatjuk Európa legolcsóbb hálókocsis útvonalait! ›
- Magyarországot is érinti az új luxusvonatút, amivel körbeutazhatjuk bolygót ›
- 5 napsütötte úti cél azoknak, akik a telet is melegben szeretnék tölteni ›
- A semmi közepén: a Föld legelszigeteltebb pontjai ›
- 8+1 európai város, ami télen mutatja a legszebb arcát ›
- Különleges vonatút szilveszterkor: 5 európai országon áthaladva köszönthetjük 2024-et ›